Szerző: Voith Hunor

2015. február 6. 16:39

Az Oracle-hez került a Datalogix

Tavaly év végén jelentette be az Oracle, hogy tárgyalásokat folytat a vásárlók offline és online fogyasztási mintáit összesítő és elemző Datalogix felvásárlásáról. Az üzletet egy hónap leforgása alatt kötötték meg, a vételárról azonban mindeddig nem volt információ. A The Wall Street Journal most az ügyet jól ismerő informátoraira hivatkozva azt írta, az Oracle legalább 1,2 milliárdot fizetett a 2007-ben alapított vállalkozásért.

Újabb, marketingadatok összegyűjtésére és hasznosítására építő céget vásárolt fel az Oracle. A Datalogix akvizíciójának szándékát a vállalat már tavaly december végén bejelentette, az üzletet pedig januárban meg is kötötték, a vételár eddig ismeretlen volt, arról hivatalosan egyik fél sem nyilatkozott. Ez most sem változott, a The Wall Street Journal viszont két, az ügyhöz közel álló belsős forrásra hivatkozva megírta, hogy az Oracle legalább 1,2 milliárd dollárt költött marketingeszköz-kompetenciájának további erősítésére.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A 2007-es alapítású Datalogix a fogyasztók fizikai és online vásárlásainak valamint böngészési szokásainak adatait gyűjti össze és rendszerezi (az Oracle közleménye szerint körülbelül 2 billió dollárnyi költés adatai szerepelnek a rendszerben), az így készült adatbázisokkal pedig jelenleg mintegy 650 ügyfelet szolgál ki, köztük olyanokat, mint a Facebook, a Ford vagy a Kraft Foods. Az így rendszerezett adatok felhasználásával a partnercégek marketingszakemberei sokkal több információ birtokában hozhatnak meg piaci döntéseket, ez a fajta kockázatcsökkentési igény pedig jókora keresletet generál a Datalogix és hasonló profilú vállalatok termékei iránt.

A most felvásárolt Datalogixnak 375 alkalmazottja van, tevékenységét az Oracle ernyője alatt egyelőre komoly változtatás nélkül fogja folytatni. A cég korábban több körben is jelentős összegű kockázati tőkét vont be (2013-ban 25 millió dollárt, tavaly további 45 milliót), és sajtóértesülések szerint tavaly már egy esetleges tőzsdére lépés előkészítését is elindította, több nagy befektetési bankot is megbízva a feladattal. Az elsődleges részvénykibocsátásból azonban nem lett semmi, miután az Oracle elég magas ajánlattal környékezte meg a cégvezetést és a korai befektetőket.

Tovább erősödik a CX

Az Oracle az elmúlt években kezdte aktívan bővíteni marketinges eszköztárát, különös fókusszal a vásárlók követésére a különböző értékesítési csatornák között - legyenek azok online vagy offline. A vállalat Customer Experience megoldásait korábban a 810 millió dollárért felvásárolt Eloquával, a becslések szerint 400 millióba kerülő BlueKai-jal és a másfél milliárdért megszerzett Responsysszel erősítette meg. Az akvizíciós offenzíva számos civil szervezetnek felkeltette a figyelmét, a The Center for Digital Democracy például arra kérte az Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot, hogy vizsgálja felül az üzletet – adott ugyanis a lehetőség, hogy az adatbázis-piacon amúgy is nagyon erős Oracle a vásárlói és fogyasztási adatok ilyen volumenű megszerzésével túlságosan koncentrált, de egyben nagyon széles spektrumot lefedő adatbázishoz jutna.

A Datalogix adatgyűjtési tevékenysége miatt korábban már szerepelt a “vádlottak” padján, tavaly nyáron szintén a Center for Digital Democracy panaszolt be amerikai vállalatokat azzal az indokkal, hogy azok nem tartják be az EU-amerikai Safe Harbor egyezményt, ami az uniós polgárok Amerikában tárolt adatait hivatott kielégítően védeni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról