Szerző: Hlács Ferenc

2015. január 29. 14:17

Elhagyja a Snapdragont a Samsung csúcsmodellje?

Már szinte biztos: nem Snapdragon 810 chipet használ majd a Samsung leleplezésre váró zászlóshajója, a Galaxy S6. A találgatások után a Qualcomm is megerősítette, egyik nagy telefongyártó partnerük elállt a lapka használatától - noha pontos cégnév nem hangzott el.

Beigazolódni látszanak a néhány napja felröppent pletykák, melyek szerint a Samsung legújabb csúcstelefonjában, a Galaxy S6-ban saját chipet használ majd, az eredetileg tervezett Snapdragon 810 lapka helyett. A Qualcomm tegnap megerősítette, hogy egyik telefongyártó partnere visszalépett, és a korábbi tervekkel ellentétben nem a 810-es processzort építi készülékeibe. Bár a lapkagyártó cégnevet nem közölt, a bejelentés egybevág az S6-tal kapcsolatos híresztelésekkel.

Forrósodik a talaj a Qualcomm lába alatt

A pletykák szerint a Samsung túlmelegedési problémák miatt döntött úgy, hogy megválik az eddig megbízhatónak számító gyártótól és 2015-ös csúcsmodelljében alternatív beszállító után néz. A pletykák szerint az "idegenszívű", ARM-tól licencelt magokkal dolgozó Snapradon 810 hajlamos túlforrósodni, ez a váltás valódi oka. Más cégek ugyanakkor eddig nem beszéltek hasonló komplikációkról: ez a processzor hajtja például az LG frissen bejelentett, G Flex 2 okostelefonját, illetve minden valószínűség szerint a HTC hamarosan érkező csúcsmodelljét is, amely valószínűleg One M9 névre hallgat majd. A kérdésben az LG még nyilatkozatot is kiadott, amely szerint készüléküknél nem fordultak elő hasonló problémák és kiállnak a Snapdragon 810 mellett.

A Samsungnak a váltás nem jelent túl nagy megrázkódtatást, hiszen csúcskészülékeiből jellemzően kétféle verziót is piacra dob, melyek közül a hazai, dél-koreai piacra szánt modellt rendszerint saját processzoraival szereli fel - túl kiterjedt újratervezésre tehát nincs szükség. Nagyobb falatnak ígérkezik a nem-Qualcomm rádiós egység elfogadtatása az amerikai és európai telekom-szolgáltatókkal, amelyek mindeddig húzódoztak attól, hogy más gyártók termékeit nagy tömegben felengedjék a hálózataikra.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Qualcommnak viszont annál komolyabb problémát jelent a cég kihátrálása, miután a Samsung a chipgyártó legnagyobb partnere: a vállalat bejelentést követően az év második felére vonatkozó bevételi becsléseit is kénytelen volt mérsékelni. A cég szerint a visszaeséshez továbbá kínai ügyfelek által jelentett kihívások is hozzájárultak, illetve a részesedés vártnál lassabb növekedése a területen - a Qualcomm részvényei a zárás utáni kereskedés során mintegy 8,7 százalékot zuhantak.

A vállalat az előző negyedévben a vártnál magasabb, 7,1 milliárd dolláros bevételt zsebelhetett be, 2015 első negyedévére pedig 6,5 és 7,1 milliárd dollár közötti összegre számít. A fenti események fényében a teljes évre vonatkozó előrejelzésből a cégnek már le kellett faragnia, a korábban közölt 26,8-28,8 milliárd dollár helyett már csak 26-28 milliárdot remél.

Más gyártóknál marad a Snapdragon 810

Bár úgy tűnik a Samsung nem használja majd a chipet legújabb zászlóshajójában, a Qualcomm szerint az így is több mint 60 készülékben kap majd helyet ez a modell. A vállalat a Re/Code szerint továbbá arra is utalt, hogy a chip használatától elálló ominózus gyártó, későbbi készülékeiben minden valószínűség szerint használ majd Snapdragon lapkákat - noha az nem egyértelmű, hogy itt a 810-ről, vagy egyéb processzorokról van szó.

A Samsung kizárásos alapon valamelyik Exynos chipjével szereli majd fel új zászlóshajóját - ez azonban nem jelenti azt, hogy még idén ne jelenhetne meg egy snapdragonos variáns is, amennyiben a gyártónak sikerül megoldani a túlmelegedés problémáját. Egyes találgatások szerint egyébként a gondot az okozza, hogy az új csúcsmodell teljes egészében fém házat kap - nem csak a keret lesz fémből mint a Note 4 esetében - ezen a területen pedig a gyártónak nincs kellő tapasztalata a megfelelő hőelosztás megoldásához.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról