Szerző: Gálffy Csaba

2015. január 21. 13:42

AMD: versenyfutás az idővel

Sürgősen megoldást kell találnia az AMD-nek az eltűnő bevétel problémájára. A cég várakozásai szerint a következő negyedévben már 25 százalékkal esik a forgalom - a legutóbbi krízisből a konzolok húzták ki a gyártót, nem látni, hogy ezúttal mi segíti ki a vállalatot.

Aggasztó ütemben esik az AMD bevétele - szűrhetjük le a cég most kiadott negyedéves jelentéséből. A cég versenyt fut az idővel, egyelőre a hagyományos piacok gyorsabban dőlnek ki a vállalat alól, mint az alternatív termékkategóriák növekedése. Ennek közvetlen eredménye, hogy a bevétel a negyedik negyedévben mindössze 1,24 milliárd dollárt tett ki, ami túlzás nélkül drámai, 22 százalékos visszaesés a 2013 hasonló időszakában elért 1.59 milliárdhoz képest.

Versenyfutás az idővel

Az általánosan elfogadott könyvelési irányelvek szerint vett veszteség is óriási lett, 330 millió dollár. Öröm az ürömben, hogy ezt az egyszeri tételek okozták. Egyrészt a cég 233 millió dollárt írt le az ATI és a SeaMicro felvásárlások értékéből, másrészt a felhalmozott raktárkészletek értéke 58 millió dollárral zsugorodott. Ezt tetézi a most folyó átszervezések 71 milliós költsége plusz néhány apróbb tétel, így összesen 364 millió dollár egyszeri kiadás terheli a céget. Jó hír, hogy ebből csak az átszervezések költsége jár készpénzforgalommal, tehát a cég nincs pénzügyi krízisben.

Üzemi szinten egyébként szerény nyereséget ért el a vállalat, igaz, ez is visszaesett éves összehasonlításban: a 2013Q4-es 91 millió dollár helyett csak 36 millió dollár lett. Ez azt mutatja, hogy a cég működése hosszabb távon is fenntartható, a pánikra (egyelőre) nincs ok, az AMD nem került a tönk szélére. A bevétel drasztikus visszaesését azonban a költségek hasonló ütemű visszavágásával kell kezelnie a cégnek, ez pedig fontos kutatás-fejlesztési projektek leállítását (vagy lelassítását) eredményezhette az év folyamán.

Visszaestek az asztali processzorok, nem segít a konzol

A processzorokkal és GPU-kkal foglalkozó üzletág bevételének mintegy hatoda, 16 százaléka tűnt el 2013-hoz viszonyítva, az eredményeket az asztali processzorok és chipkészletek iránti kereslet visszaesése húzta le, a GPU-k rendben teljesítettek. Mivel ezek az olcsóbb lapkák kisebb aránnyal szerepeltek a termékmixben, megnőtt a drágább mobilprocesszorok aránya, így 2013-hoz képest nőtt az átlagos eladási ár (ASP) is. Csökkent azonban a GPU-k ASP-je, ahogy a korosodó termékek csak nyomottabb áron voltak értékesíthetőek a partnerek felé.

Minden szám egy képen.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az összes egyéb (vállalati, beágyazott és rendelésre készült) termékeket tartalmazó üzletág bevétele is komoly ütést kapott, 17 százalékkal, 577 millió dollárra esett vissza 2013-hoz képest. A részleg bevételének jelentős részét a két konzol, az Xbox One és a PlayStation 4 rendszerlapkája adja, roppant aggasztó, hogy a gyártás felfutása sem tudta ellensúlyozni a bevétel ilyen arányú visszaesését - egy évvel ezelőtt az Xbox One alig néhány országban volt kapható, azóta a Microsoft jelentős, 150 dolláros árcsökkentést eszközölt és globálissá nyitotta a konzol értékesítését - ez azonban az AMD oldalán egyáltalán nem érződött.

Mi fordítja meg az esést?

A következő negyedévre a vállalat a bevételek további drámai zuhanását várja, jelen állás szerint mintegy 1.05 milliárd lehet a forgalom, vagyis a zsugorodás üteme még gyorsulni is fog, a most rögzített 22 százalékról 25 százalékra (az előző év hasonló időszakához viszonyítva). Az idő valóban nem az AMD-nek dolgozik, nagy kérdés, hogy a konzolok mellett a cég tud-e bármilyen kezdeményezést felmutatni, amellyel ezt a trendet sikerül rövid távon visszafordítani.

Az AMD hosszabb távon az ARM architektúrát használó szerverprocesszorokra, illetve a GPU általános célú számításokra való felhasználásában bízik - ezek azonban olyan termékkategóriák, amelyek 3-5 éves távlatban válhatnak jövedelmezővé, jelenleg sok százmilliós befektetéseket igényelnek. Ahogy a mobilos és asztali processzorok piaca fokozatosan kidőlt az AMD alól, egyelőre nem látszik, hogy ezt miből fogja a vállalat finanszírozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról