Szerző: Bodnár Ádám

2014. december 12. 08:35

Stratégiai megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és az EPAM

Az Óbudai Egyetem és az EPAM Systems között létrejött stratégiai megállapodás keretében az intézmény egy kompetenciaközpontot és egy új, modern labort kapott. A hallgatók nemzetközi projektekbe kapcsolódhatnak be.

Új szintre emelte korábbi együttműködését az EPAM Systems és az Óbudai Egyetem. A megállapodással az Óbudai Egyetemen létrejött az EPAM Kompetencia Központ, melynek elemeként tegnap felavatták az EPAM labort is. A 25 új számítógéppel felszerelt tanterem a szoftverfejlesztés elméleti és gyakorlati képzéseihez biztosítja a hátteret, a tudásanyagot pedig az EPAM szakértőitől sajátíthatják el a hallgatók. A két fél további célja a képzési paletta bővítése - a már meglévő tesztelés és automatizálás kurzusok mellett - többek között az adatbázisok, illetve "big data" területen.

A partnerség keretében az alap- és mesterképzés tantárgyainak oktatásán túl az EPAM 3-6 hónapos nemzetközi projektmunka-lehetőséget kínál a doktori iskola hallgatóinak, továbbá a vállalat az egyetemi oktatók képzésében, fejlesztésében is támogatást kíván nyújtani. Mindezen felül az Óbudai Egyetem és az EPAM közös célként határozta meg egy duális képzés elindítását, és a felek közösen pályáznának hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési projektekben is.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

"A hazai IT szektor számára kulcsfontosságú, hogy a végzett fejlesztők a piaci igényekhez igazodó, a mindennapi munkában jól használható, versenyképes tudással a birtokukban kerüljenek ki az egyetemről. Az Óbudai Egyetemmel az elmúlt egy évben elért eredmények teljes mértékben megalapozták azt a hosszú távú stratégiai együttműködési szándékot, amelyet ma mindkét fél aláírásával is megerősített" - hangsúlyozta Bozsó Attila, az EPAM Systems közép- és kelet-európai fejlesztési igazgatója.

"Az Óbudai Egyetem mindig is a minőségi és versenyképes gyakorlatorientált oktatásra törekedett és törekszik a jövőben is. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy mindez - a mai ipari trendek gyors technológiai változásainak következtében - megvalósíthatatlan anélkül, hogy a prominens cégeket ne vonjuk be az egyetem oktatás-kutatás-fejlesztési tevékenységébe" - tette hozzá Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról