:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. november 7. 12:34

Mechanikus billentyűzetet kapott az MSI gamer laptopja

Mechanikus billentyűzettel felszerelt gamer notebookról rántotta le a leplet az MSI. A csúcshardverrel érkező, játékosokat célzó GT80 Titan prémium klaviatúra-élményének persze megvan az ára: a készülék jóval vaskosabb és nehezebb a hagyományos billentyűkkel érkező konkurenciánál.

Gamer notebookokból több új modell is feltűnt a láthatáron az elmúlt hetekben, ezek rendszerint igyekeztek minél vékonyabb házba betömködni a lehető legerősebb hardvert, sőt külső asztali GPU-val felszerelhető modelleket is láthattunk. Az MSI azonban most egészen új oldalról közelíti meg a területet és a klaviatúrát turbózta fel, játékosoknak szánt laptopnál eddig soha nem látott mértékben: GT80 Titan nevű készülékébe egy SteelSeries mechanikus billentyűzetet szerelt, Cherry brown MX kapcsolókkal.

A notebook kialakítása is egészen szokatlan, a klaviatúra ugyanis nem a szokott helyre, közvetlenül a kijelző alá, hanem egészen a ház alsó felének elejére került, így alatta touchpadnak sem jutott hely. A Bár a gyártó erről egyelőre nem közölt információt, a képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy az egér funkcióját a piros háttérvilágítású, a mechanikus gombsor mellett elhelyezett érintőképernyő látja el, amely egyben a numerikus billentyűket is megjeleníti.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ezentúl nem kell tehát a kedvenc gamerklaviatúrát is a táskába gyömöszölni azoknak, akik szeretik a jó öreg kattanó visszajelzést a gépelés, illetve a legújabb játékok gyűrése során, noha tegyük hozzá, hogy a pakk így sem lesz sokkal könnyebb vagy vékonyabb: a notebook ugyanis nem kevesebb mint 49,1 milliméter vastag, ezzel az értékkel pedig közelebb áll a Dell ütés- és vízálló harctéri notebook-szörnyetegéhez, mint fogyókúrára fogott riválisaihoz - és akkor a tömegéről még nem beszéltünk. A GT80 Titan emberes 4,7 kilogrammot nyom, így ezen a területen az említett Dell monstrum is elbújhat mögötte szerény 3,8 kilogrammjával.

A készülékbe kerülő hardverről a gyártó egyelőre nem sokat árult el, mindössze annyit, hogy az 18 hüvelykes kijelzőt, illetve NVIDIA GTX 980M grafikát kap, az "Intel legjobb és legújabb" mobil processzorával. A GT80 Titan egyelőre "hamarosan érkezik" címkét kapott, nem tudni pontosan mikortól és milyen áron lesz elérhető, noha valószínű, hogy az MSI igyekszik majd meglovagolni vele a karácsonyi ajándékhullámot.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.