Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 28. 16:23

Együttműködésre lép a Samsung és a Simple

A Samsung Gear S okosórán is elérhető lesz az OTP mobilfizetési alkalmazása a Simple, a két vállalat együttműködési megállapodása értelmében.

Együttműködési megállapodást írt alá a Samsung és az OTP Mobil által fejlesztett Simple. Az OTP saját mobilfizetési megoldása a megegyezés értelmében a koreai gyártó hazánkban decemberben megjelenő okosóráján, a Samsung Gear S-en is elérhető lesz. A lépés azért is érdekes, mert az eddig csak Androidon és iOS-en elérhető szoftver most új platformra lép át, a Gear S ugyanis a Samsung saját fejlesztésű Tizen operációs rendszerét futtatja - igaz, ezzel egyelőre csak a Samsung viselhető eszközein találkozhatunk, annak dacára, hogy a cég egyszer már bejelentett tizenes telefont.

A Simple-ről az OTP idén nyár végén rántotta le a leplet. Az alkalmazáson keresztül a hozzá tartozó egyenlegről, vagy akár az appban regisztrált bankkártyákkal is fizethetünk. A szoftver eredetileg négy funkcióval indult, ezek voltak az Automatakereső, amellyel az appot támogató italautomatákat deríthettük fel a városban, a mozijegyvásárlás, amellyel egyelőre csak a Corvin mozi vetítései között válogathatunk, az Ételfutár, ez nem meglepő módon ételrendelésre szolgál és országszerte 350 étterem kínálatát tartalmazza, illetve a Mobilpincér, amellyel az appot támogató éttermekben rendelhetünk, fizethetünk és még borravalót is adhatunk a személyzetnek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az alkalmazás nemrég egy új opciót is kapott Jegyvásárlás néven, amellyel színdarabokra és hasonló előadásokra válthatunk jegyet, mindezek mellett hamarosan négy további funkciót is kap: decembertől lehetőség lesz autópálya-matrica vásárlására, illetve a parkolódíj befizetésére is a Simple-ön keresztül, továbbá akár taxit is rendelhetünk majd. A szoftverbe negyedikként egy nem egészen a fizetéshez kapcsolódó szolgáltatás is bekerült, egy "Partilokátor" formájában, amellyel a szórakozóhelyek aktuális programjait nézhetjük végig.

A Simple tehát a nyáron tett ígéretekhez híven bővül, a Samsunggal kötött megállapodás pedig segíthet a elterjeszteni a megoldást, amely idővel akár előre telepítve is feltűnhet a gyártó készülékein.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról