:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 23. 17:15

Inbox: így képzeli el a levelezést a Google

Megjelent a Google Inbox, amelyen a vállalat fejlesztői évek óta dolgoztak. Az Inbox a levelezést próbálja meg kényelmesebbé és hatékonyabbá tenni, egyelőre nem leváltva, csak kiegészítve a Gmailt.

A Gmail először áprilisi tréfának indult, a 2004-es indulása óta azonban több százmilliós felhasználói táborra tett szert. A Google az évek során folyamatosan fejlesztette, csinosította a levelezőt,most pedig idejét látta egy alapos átalakításnak, ennek az eredménye az Inbox.

Nem Gmail helyett, hanem mellett

A Google több kísérletet tett már az online kommunikáció forradalmasítására, ilyen volt például a Wave és a Buzz is. Az Inbox is egy ilyen kezdeményezésnek tűnik, a Google most azonban tanult a korábbi hibájából és nem tette azt minden Gmail-felhasználó számára kötelezővé. Az Inbox ugyanis  hangsúlyozottan nem váltja le a Gmailt, a szolgáltatást úgy kell elképzelni, mint egy második, alapjaiban átdolgozott felületet a levelezőhöz. A két termék különválasztásának és párhuzamos fejlesztésének oka valószínűleg az, hogy a Google nem szerette volna felmérgesíteni és elidegeníteni a Gmailt szívesen használó, ahhoz  ragaszkodó felhasználókat.

Jól szervezett levelezés

Tavaly májusban jelentek meg a változatos kategóriák a Gmailben, a levelező képes automatikusan csoportosítani a beérkezett üzeneteket, például hírlevelek, banki tranzakciós értesítések, vásárlási visszaigazolások, közösségi hálózatokból érkező levelek és egyéb kategóriákba. Az Inbox ezen az úton megy tovább és a felületen már eleve a különféleképp csoportosított levelek láthatók ("bundle"). Természetesen a Gmailben használt címkék továbbra is használhatók és az Inboxot "taníthatjuk" is arra, melyik levelet melyik bundle-ba tegye.A bundle-ök mindegyike külön címkével jelzi az új üzenetek számát.

A legfontosabb levelezéseket az Inbox felületére "tűzhetjük", ezek mindig szem előtt maradnak. Az üzenetváltásokat aztán a kapcsolódó feladatok végeztével "ki lehet pipálni", ekkor eltűnnek a felületről - a Gmail-fiókban pedig az archívumba kerülnek át. Lehetőség van emellett "lenémítani" egy adott levelezést egy előre beállított időpontig, így az értesítések nem zavarnak, hétvégére vagy az ünnepekre például kikapcsolhatók a munkával kapcsolatos üzenetek.

Az Inboxot a vállalat beoltotta a Now intelligenciájával, így az üzenetekből a felületen megpróbálja megtalálni és megjeleníteni az igazán fontos információkat, amelyre leginkább kíváncsiak lehetünk - egy repülőjegy-foglalást visszaigazoló levélben például a járatszám és az indulási időpont (terminál, kapu) jelenik meg az Inbox felületén, egy meghívóban pedig az esemény helye és ideje - a további részletek csak akkor láthatók, ha belekattintunk az üzenetbe. Egy hosszabb privát levélváltásban a csatolt állományok, képek és az esetleg belinkelt weboldalak előnézete jelenik meg, a levelekben található címek mellé pedig egy előnézet a Google Mapsben.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Sokan az emait használják emlékeztetők tárolására is - küldnek maguknak egy levelet, hogy eszükbe jusson egy-egy teendő például. Ezt az Inbox is beépítette, a szolgáltatásban felvehetünk emlékeztetőket (és hozzá időpontokat is), amelyeket a beépített "Assist" szolgáltatás további információkkal egészít ki (ez valószínűleg az angol nyelven levelezőknél működik a legjobban). Ha például az emlékeztetőben egy ismerősünk szerepel, annak az adatai (telefonszám, stb.) is bekerülnek az adott emlékeztetőbe, egy üzletnél vagy étteremnél pedig annak nyitvatartási ideje.

Egyelőre csak meghívóval

Az Inbox már elérhető a meghívóval rendelkezők számára az inbox.google.com webcímen, az androidos és iOS-es kliens pedig letölthető a Play Store-ból, illetve az App Store-ból. Az Inboxról bővebben a Google blogbejegyzésében és a szolgáltatás oldalán lehet olvasni - utóbbin van lehetőség meghívó igénylésére is. Az Inboxszal bárki tehet egy próbát, aztán ha esetleg nem tetszik, visszatérhet a Gmalilhez - semmilyen adat vagy beállítás nem vész el.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.