Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 2. 15:36

Hamarosan érkeznek az androidos Hondák

Androidos szórakoztatóelektronikai és információs központot kapnak a Honda egyes jövő év elején érkező modelljei. Az autók Tegra-alapú rendszere az Android 4.0.4-et futtatja, a zene és a rádió mellett a navigációért és a tolatókamerás alkalmazásért is ez felel majd.

A Google már júniusi fejlesztői konferenciáján hangot adott törekvéseinek, melyek szerint a jövőben mobil operációs rendszerével az autók fedélzetére is betörne az "Android Auto" projekt keretei között, amellyel kapcsolatban már számos autógyártóval, köztük a Hondával is együttműködésre lépett.

Új Honda, régi Android

Utóbbi vállalat azonban úgy néz ki nem tudott a platform hivatalos megjelenéséig várni és az NVIDIA-val karöltve bejelentette az első Android rendszert futtató beépített infotainment rendszerrel felszerelt autókat. Itt azonban még nem a Google által korábban bemutatott autós változatról van szó, a hamarosan megjelenő járműveken a szoftver egy mára már frissnek egyáltalán nem mondható verziója 4.0.4-es Ice Cream Sandwich fut.

A Tegra-alapú szórakoztatóelektronikai központot a gyártó Honda Connect névre keresztelte, rajta kívül egyébként még további 18 vállalat járműveiben találhatók meg az NVIDIA lapkák. A rendszer a 2015 elején megjelenő Honda Civic, Civic Tourer és CR-V modellekben alapfelszereltségként debütál majd Európában. Ezekben a gépkocsikban egy héthüvelykes kapacitív érintőpanel kap majd helyet, testre szabható főképernyővel, illetve egy Honda App Center nevű alkalmazásbolt is társul majd hozzá, amelyből a felhasználók "zene, podcast és információs appokat" tölthetnek le - az utak biztonságát tehát nem fenyegetik majd az Angry Birds rekordkísérletek.

Ugyancsak az androidos felületről lesz elérhető az AM, FM és DAB rádió, a tolatókamera és a műholdas navigáció is. Az az esetleges lassúság vagy akadozás amely egy táblagépnél vagy okostelefonnál még elfogadható egy autóban már nem igazán engedhető meg, a rendszer tehát vélhetően gyorsan, megbízhatóan fut majd Hondákon - ellenkező esetben nem lesz túl hosszú életű. Ha beválik, nem kizárt, hogy az Ice Cream Sandwich-t a gyártó frissebb Androidra, vagy idővel akár Android Autóra cseréli.

A rendszer más autókba is utat talált

Hasonló ambíciókkal egyébként a Toyota is rendelkezik, noha a japán gyártó máshonnan közelíti a fedélzeti Android koncepcióját: a vállalat még augusztusban jelentette be, hogy Toyota Intelligent System nevű infotainment rendszereinek központja egyes új autóiban egy Nexus 7 tablet lesz. Az ASUS gyártósorairól érkező táblagépek az autós használatra szabott felhasználói felületet kapnak, az elképzelés nagy előnye ráadásul, hogy a készülékek miután elavultak, a tervek szerint újabb modellekkel is kiválthatók lesznek. A Toyota egyelőre csak a tajvani piacon bocsátaná áruba a TIS-képes autókat, noha egyelőre nem tudni pontosan mikor.

a címlapról