Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 1. 08:59

Megmutatta az új Windowst a Microsoft

Egy keddi sajtóeseményen a Microsoft megmutatta, hogy képzeli el a Windows jövőjét. Ígéretekből nem volt hiány, az átütő újdonságokból azonban egyelőre csak keveset mutatott a cég.

A legnagyobb meglepetést talán az operációs rendszer neve szolgáltatta: Redmond számára láthatóan egyre kínosabb a Windows 8, ezért az új operációs rendszer főverziószáma nem is egyet, hanem rögtön kettőt ugrott, a következő rendszer neve így Windows 10 lesz. A vállalat szerint teljesen új korszak kezdődik a Windows életében, vége annak a gyakorlatnak, amikor a különféle méretű és funkciójú eszközök számára más-más Windowst fejlesztettek, a Windows 10 a legkisebb kialakítású és teljesítményű kütyüktől a legnagyobb szerverekig egy teljes kontinuumot lefed, ez az új telefonos, tabletes, PC-s (konzolos) és szerveres operációs rendszer is egyben. Egységes lesz az alkalmazásfejlesztői eszközkészlet és egyetlen piactér szolgálja ki az összes verziót.

Az új desktop

Ennek fényében kissé furcsa, hogy a tegnapi bemutató során csak a PC-s verzióról esett szó és annak is leginkább kozmetikai ráncfelvarrásáról, amely a Windows 8 frissítéseivel már elkezdődött. A Windows 8 által kijelölt irányvonalról mára teljesen letért a Microsoft és minden erejével azon van, hogy a korábban teljesen önálló desktopot és a csempés felületet összemossa. Ennek jegyében készült az új Start menü, amely a Windows 7 és korábbi verzióknál megszokott lista mellett már a Windows 8 csempéit is tartalmazza. Ide költözött át az univerzális kereső is, amely a telepített alkalmazásokban, dokumentumokban, valamint a weben is kutakodik.

Szintén a desktop és az új típusú (Metro/Modern/Store/stb.) alkalmazások szinergiáját hivatott erősíteni, hogy az új operációs rendszerben minden modern app ablakban is fut, így ha valaki a desktopot használja, nem kell egy teljesen eltérő kinézetű és működésű felületre váltania az új típusú alkalmazások futtatásához. A Store-ból származó alkalmazások a desktopon ugyanúgy átméretezhetők, mozgathatók, a fejlécükön levő gombokkal a tálcára kicsinyíthetők vagy bezárhatók mint a desktop alkalmazások.

A desktop felhasználóinak kedvez további két újdonság: egyrészt több lehetőség van arra, hogy az asztalon levő ablakokat automatikusan elrendezze a felhasználó (snap), másrészt megjelennek a virtuális desktopok, amelyek között egyszerűen lehet majd váltogatni - különféle Linux rendszerek már több mint tíz éve rendelkeznek ezzel a képességel, amelyet a “power userek” láthatóan szeretnek, most végre a Windowsnak is része lett. Egy új “task nézetet” is kapott a Windows 10, amely az OS X Exposéhoz hasonlóan mutatja a megnyitott alkalmazásokat, fájlokat és desktopokat, amik között kényelmesen lehet böngészni és váltani.

A tegnap bemutatott újdonságok jó része tiszta beismerése annak, hogy a Windows 8-cal kijelölt irány tévedés volt, Redmond pedig minden erejével azon van, hogy az előző “korszakalkotó” operációs rendszerének rossz emlékét kitörölje. Az új Windows eddig megmutatott képességei ezért nem a Windows 8.x felhasználóinak szólnak, hanem azoknak, akik továbbra is Windows 7-et vagy Windows XP-t futtatnak, erősen kötődnek a desktophoz és hidegrázást kapnak a csempés felülettől - a demózott képességekkel a Microsoft őket szeretné elsősorban rávenni a váltásra. Hogy mennyire a desktopon élő “power usereknek” szólt a tegnapi rendezvény, azt jól mutatja, hogy még a command prompt is kapott egy kis szerepet, a Microsoft azt demonstrálta, hogy végre könyvtárak is kopipésztelhetők a parancssorba CTRL+C,CTRL-V-vel.

A Microsoft is látja, tudja, hogy egyre terjednek a hibrid PC-k, amelyek érintőképernyővel rendelkeznek vagy tabletté alakíthatók, ezek a konfigurációk pedig egészen eltérő vezérlést igényelnek mint a billentyűzetes-egeres gépek. Ezeket a gépeket, iletve a felhasználóikat hivatott segíteni a Continuum, amely a Windows 10 új képessége. A Continuum automatikusan igazodik a preferált beviteli módhoz az elérhető hardverek tükrében, és dinamikusan vlátoztatja a felületet attól függően, hogy elérhető-e billentyűzet és egér. Például egy Surface 3 Pro esetén, ha a felhasználó csatlakoztatja a billentyűzetet, átáll a felület a megszokott desktopra, míg anélkül egyes gombok és felületi elemek nagyobbak, érintésre optimalizáltak.

Fejlesztő vagy? Segíts! Hack the Crisis. Gyere hétvégén fejleszteni, csatlakozz a hazai fejlesztői közösséghez!

Amiről kevés szó esett tegnap, az az, hogy fog az új Windows kinézni és viselkedni a kis kijelzős eszközökön (például telefonokon), illetve a kijelző nélküli okoskütyükön - pedig ezek a készülékek a Microsoft szerint is egyre fontosabb szerepet játszanak majd a közeljövő számítástechnikai piacán, amikor az internetre csatlakozó kütyük száma bőven meghaladja az internetező emberekét. Terry Myerson, a Windows-csapat feje az eseményt azzal kezdte, hogy az új operációs rendszert “mobile first, cloud first” szemlélettel fejlesztették, de erről a két területről egy szót sem ejtett. Bőven van tehát még olyan vetülete a Windows 10-nek, amellyel nem foglalkozott a cég, a következő hónapok során alighanem fokozatosan adagolja majd az információkat a PR-csapat a közönségnek.

Hamarosan tesztelhető, de csak 2015 második felében jön

Ezzel kapcsolatban máris van egy újdonság: a cég elindított egy Windows Insider nevű programot azok számára, akik kíváncsiak az operációs rendszer korai előzeteseire. A redmondi ígéret szerint a programba jelentkezők hamarosan hozzájuthatnak a Windows 10 PC-s (és tabletes) változatához, később pedig érkezik a szervereken futó kivitel előzetese is, illetve kipróbálhatók az operációs rendszerhez fejlesztett felügyeleti eszközök. A Windows Insider programba itt lehet jelentkezni, a csatlakozók pedig szerdán megkapják az operációs rendszer Enterprise Technology Preview verzióját, amelyet x86 processzoros gépeken futtathatnak. A "lakossági" előzetes (Consumer Tech Preview) valamikor 2015 elején esedékes.

A Windows 10 megjelenési dátumát sem közölte a cég. A korábbi pletykák alapján 2015 eleji érkezésre lehetett számítani, a tegnapi eseményen azonban a cég arról beszélt, 2015 második felében várható a Windows 10, valamikor a május végén esedékes Build konferencia után.

a címlapról