Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 30. 14:59

Leválik az eBayről a PayPal

Leválasztja és tőzsdére viszi a PayPalt az eBay, jelentette be az aukciós szolgáltató vezetése ma. Az önállósított céget az American Expresstől igazolt Dan Schulman fogja irányítani.

A PayPalt az 1990-es évek közepén alakították azzal a céllal, hogy lehetővé tegyék mindenki számára az online fizetést anélkül, hogy a bankkártyák adatait másnak át kellene adni. A cég 2002-ben tőzsdére is lépett, de még ugyanebben az évben felvásárolta az eBay. A lépés teljesen logikus volt, a PayPalon keresztül zajló tranzakciók túlnyomó részét eBayen át zajló adásvételek tették ki, az aukciós oldalon keresztül könnyen lehetett további felhasználókat elcsábítani.

A PayPal felhasználói létszáma mára meghaladja a 150 milliót, a rajta átfolyó forgalom pedig évente több mint 200 milliárd dollár. Az eBay 65 milliárd dollár körüli piaci értékének a PayPal már csak kicsivel kevesebb mint felét adja elemzői becslések szerint, tekintettel a gyors bővülésre és az online, valamint mobilos fizetési megoldások iránti egyre nagyobb érdeklődésnek. Az eBaynél dolgozó, közel 35 ezer alkalmazott szinte fele a PayPallal foglalkozik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fizetési szolgáltató az összeolvadás óta eltelt 12 év során jóval gyorsabban fejlődött az eBaynél és a 2002-es, nagyjából százmillió dolláros forgalma tavaly már 7 milliárd dollár fölé nőtt, amivel az Ebay 16 milliárd dolláros bevételének jelentős részét adta. Ugyanakkor a PayPalon folyó tranzakcióknak egyre kisebb részét adják az eBay-aukciók, a társaság becslései szerint ezek aránya mára 30 százalékra csökkent (pár éve még 50 százalék feletti volt), néhány éven belül pedig 15 százalék körülire esik.

A cég még az év elején is amellett érvelt, hogy a PayPal és az eBay jövője együtt fényesebb, ehhez képest meglepetést jelent a mai bejelentés. Az érvelés szerint az eBay és a PayPal függetlenül jobban tud fejlődni és jobban fel tudják venni a kesztyűt a saját területeiken a konkurensek ellen, mint amilyen a fizetési szolgáltatások terén a Square vagy az online aukció esetén az Alibaba. "A mobil piacon, valamint az online kereskedelemben és fizetésben bekövetkező masszív változások fényében úgy gondoltuk, most jött el az ideje ennek a lépésnek" - mondta John Donahoe, az eBay vezére, határozottan tagadva, hogy a lépésre Carl Icahn nagybefektető nyomására került volna sor.

A tranzakció részeként az eBay részvényesei a szétváláskor egy PayPal-részvényt is kapnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról