:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 17. 10:45

Nem adja el magát a Rackspace

Meggondolta magát a Rackspace és mégsem adja el magát másnak. A céget új vezető irányítja.

A Rackspace még májusban közölte, felkérte a Morgan Stanleyt a stratégiai lehetőségeinek feltérképezésére, miután a céget többen is megkeresték együttműködési lehetőséggel, illetve konkrét felvásárlási ajánlattal. A Bloomberg szerint a vezetékes távközlési szolgáltatásokat nyújtó CenturyLink komolyan érdeklődött a Rackspace iránt, azonban a tárgyalások végül kútba estek, mivel a felek nem tudtak az árban megállapodni. "Számos érdeklődő féllel tárgyaltunk és többféle ajánlaton is végigmentünk. De egyiket sem ítéltük annyira jónak mint az önálló folytatást" - mondta Graham Weston, a RackSpace társalapítója és elnök-vezérigazgatója, akit most az igazgatótanács elnökévé neveztek ki, helyére pedig Taylor Rhodes került.

Az 1998-ban alapított texasi Rackspace az egyik legnagyobb hosztingszolgáltató, amely egyre nehezebben bírja a versenyt a nagy cloudszolgáltatókkal, mint amilyen az Amazon vagy a Microsoft. A vállalat bevételeinek bővülési üteme egyre lassult az elmúlt években, tavaly pedig már a profitja is csökkent, mivel a piaci verseny komoly befektetéseket igényelt. A felhős infrastruktúra- és platformszolgáltatások területén ráadásul komoly árverseny dúl, a nagy szereplők egymásra licitálva verik le az árakat, egyes esetekben 30-80 százalékot engedve.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Könnyű nekik, egyik cég sem a cloudszolgáltatásokból él, a fő tevékenységként nyújtott szolgáltatásaikhoz igénybe vett infrastruktúra felesleges kapacitását dobják piacra. Nem úgy a Rackspace, amely tisztán hosztinggal és clouddal foglalkozik, ezért nem teheti meg, hogy a tevékenységet kiskereskedelemből, reklámértékesítésből vagy éppen szoftvereladásból és más IT-szolgáltatásokból finanszírozza.

A cég márkaneve továbbra is erős és az üzlete egészséges, azonban a növekedés egyre inkább kifullad a nagyok mellett. Három éve még harmadával nőtt a Rackspace forgalma, tavaly azonban már csak 17 százalékot. Egy, a Bloombernek nyilatkozó elemző szerint a cloudszolgáltatások piacán számos felvásárlás történt a közelmúltban, ezért lecsökkent a Rackspace-re pályázó szereplők száma, a cég közel 6 milliárdos kapitalizációja pedig tovább szűkíti a szóba jöhető vevők számát, ekkora összeget ugyanis csak a legnagyobbak tudnak kigazdálkodni.

A Rackspace úgy döntött, egyedül folytatja a harcot, ennek jegyében pedig minél több készpénzt kíván konzerválni, hogy átvészelje a piaci viharokat, illetve hogy akvizíciók révén erősítse meg a tevékenységét, mondta el Rhodes. Ez egyben azt is jelenti, nem lesz részvény-visszavásárlás, amit olyan régóta sürgetnek a tulajdonosok. Az önálló folytatásról szóló hírek nyomán a Rackspace részvények értéke közel 20 százalékot esett. A cég papírja májusra 26 dollárig zuhantak az év eleji 39 dollárról, majd az esetleges eladás hírére 36 dollár fölé erősödtek hirtelen, szeptember elején pedig közel 40 dollárt értek. Most 32 dollár körül adják-veszik őket.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.