Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 16. 09:55

A Microsofté lesz a Minecraft

Igaznak bizonyultak a pletykák, a Microsoft valóban megvette a Minecraftot fejlesztő Mojanget. A tegnap hivatalosan is bejelentett tranzakció értéke 2,5 milliárd dollár.

2,5 milliárd dollárért lesz a Microsoft tulajdona a Minecraft játékot fejlesztő Mojang, jelentették be a felek tegnap. A megállapodás a redmondi cég történetének egyik legnagyobb ilyen tranzakciója, ennél többet csak a Skype-ért, a Nokia készülékgyártó részegéért, valamint az aQuantive-ért fizetett ki a cég.

A Minecraft a digitális világ Legója, ha úgy tetszik: egy olyan videojáték, amelynek nincs eleje vagy vége, nincs története, inkább afféle nyitott világ, ahol mindenki azt csinál, ami neki tetszik - leginkább építkezik, egyedül vagy akár másokkal együtt. A játék a Legóhoz hasonlóan széles tömegek számára vonzó és szórakoztató, általános iskolás kortól egészen a felnőttekig mindenkinek tartogathat kihívást. Abban az értelemben is hasonlít a Minecraft a Legóhoz, hogy a puszta szórakozáson kívül másra is használható, alkalmas például oktatási célokra vagy várostervezési feladatokra.

A szoftver alig öt év alatt közel 50 millió példányban fogyott változatos platformokra, amivel nem csak napjaink, hanem az egész videojáték-történelem legnagyobb sikerei közé emelkedett. PC-n több mint 16 millió eladott példánynál tart, amivel a platform rekorderei, de Xbox 360-on is 12 millió felett jár, amellyel olyan sikereket előz meg mint a Gears of War vagy a Call of Duty: Modern Warfare 2. Az összesített eladásokat tekintve csak a Tetris és a Wii Sports előzi meg a Minecraftot a Wikipedia vonatkozó bejegyzése szerint. Az eladási adatok azonban nem mutatják meg, milyen hatalmas és pezsgő közösség épült fel a Minecraft körül, YouTube-videókkal, Twitch-közvetítésekkel, rajongói oldalakkal, sőt, nyomtatott könyvekkel.

Az alapítónak nagy teher volt

A Mojang vezetői, köztük a játékot 2009-ben kiadó Markus "Notch" Personnal nem maradnak a vállalatnál, hanem külön folytatják, a hivatalos tájékoztatás szerint új projekteken dolgoznak majd. A kis szoftvercég néhány tucat alkalmazottját azonban megtartja a Microsoft és a központ sem költözik el Stockholmból - a Wall Street Journal egy bennfentes forrása szerint Redmond pénzügyi garanciát is vállalt arra, hogy nem viszi el a Mojang stúdiót a svéd fővárosból.

Markus "Notch" Persson, a játék kitalálója és a Mojang alapítója a blogjában arról írt, a Minecraft 2009-es megjelenése óta valószerűtlenül népszerű lett, neki pedig teherré vált a hatalmas felelősség, illetve terhessé a játék körüli felhajtás. "Azért csinálok játékokat, mert jó móka és mert szeretem a játékokat és szeretek programozni, és nem azért, hogy aztán hatalmas sikerek legyenek vagy megváltoztassák a világot. A Minecraft óriási siker lett és az emberek azt állítják, megváltoztatta a játékokat. Ezt sosem akartam" - írja Persson. "Ez nagyon hízelgő és a nyilvános érdeklődés homlokterébe kerülni nagyon érdekes is."

A WSJ úgy tudja, a felvásárlást már a nyár óta készítették elő a felek, Markus Persson júliusban aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében most létrejött a tranzakció. "[..] nem akarok szimbólum lenni, felelősnek lenni valami hatalmas dologért, amit nem is értek és amin már nem is akarok dolgozni, de folyton visszatér hozzám" - írja Persson, aki már évekkel ezelőtt kiszállt a Minecraft fejlesztéséből, a Mojang berkein belül kisebb projektekkel kísérletezik . "Nem vagyok vállalkozó. Nem vagyok elnök-vezérigazgató. Csak egy magának való programozó vagyok, aki szereti a véleményét elmondani Twitteren."

Miért?

A 2,5 milliárd dolláros kérdés, amelyre egyébként még mindig sokan keresik a választ, az az, hogy miért vette meg ezt a játékot a Microsoft és hogy megtérül-e valaha a Mojangért kifizetett összeg. Pénzügyileg a manőver Redmond számára szinte semmilyen kockázatot nem hordoz, a 2,5 milliárd dollárt a cég nagyjából egy hónap alatt kitermeli tiszta nyereségként. Maga a Minecraft ugyanakkor a Microsoft mércéjével mérve alig termel profitot, a Mojang tavalyi nyeresége 100 millió dollár körül volt, ami a Microsoft éves profitjának kevesebb mint fél százaléka. A fő mozgatórugó tehát valószínűleg nem az elérhető nyereség - 2,5 milliárd dollárból számos AAA kategóriás videojátékot lehet készíteni.

Ahogy már korábban szó volt róla, a Mojang alapítói és vezetői távoznak, nem dolgoznak majd a Microsoftnál az összeolvadás után, tehát nem is "acqui-hire" (egész cég felvásárlása a tehetséges dolgozókért) manőverről van szó. Nagy kérdés az is, hogy a Mojang dolgozóit meg tudja-e tartani a Microsoft, nem lesz-e számukra riasztó egy 40 fős vállalat után egy 100 ezer fős szervezetben dolgozni - a kulturális konfliktus borítékolható, csak a kimenetel kérdéses. És persze benne van a levegőben az a kockázat, hogy a Minecraft-közösség a Microsoft ellen fordul - Personnak korábban is voltak éles kirohanásai Redmond ellen.

A legvalószínűbb válasz a miértre

A 2,5 milliárdos kérdésre a legvalószínűbb válasz a Minecraft márka, amely mára a videojáték-ipar egyik legjobban csengő neve lett, PC-s, konzolos és mobilos körökben egyaránt népszerű - hogy mennyire, azt jól jelzi, hogy már Minecraft témájú Lego-készletek is megjelentek, illetve készül egy animációs film is a játék alapján. Úgy tűnik, a Minecraft névvel jelenleg mindent el lehet adni, a Microsoft pedig megszólíthat a segítségével egy olyan generációt, amelyet más termékeivel vagy szolgáltatásaival nem ér el. A Minecraft egyszerűen cool, menő, a Microsoftnak pedig nagy szüksége van némi menőségre.

Ingyenes Kubernetes workshop április 27-én (x)

A piacvezető Rancher szakértői bemutatják, hogyan kezelhető hatékonyan a gyakorlatban a Kubernetes.

Ingyenes Kubernetes workshop április 27-én (x) A piacvezető Rancher szakértői bemutatják, hogyan kezelhető hatékonyan a gyakorlatban a Kubernetes.

"A játék az egyik legnépszerűbb, eszközökön átívelő tevékenység a PC-ktől a konzolokon és tableteken át egészen a telefonokig, amellyel évente több milliárd órát töltenek" - mondta Satya Nadella, a Microsoft év elején kinevezett vezetője. "A Minecraft több mint egy nagyszerű játék, ez egy nyílt világú platform, amelyet egy pezsgő közösség visz, amit nagyon nagyra tartunk, és amely nagy lehetőségeket tartogat úgy a közösség mint a Microsoft számára."

"A Minecraft színt visz a játékportfóliónkba és segít új játékosokat elérni többféle platformon" - mondta az akvizícióról Phil Spencer, aki az Xbox-részleget vezet a Microsoftnál. "A játék az egyik legnépszerűbb aktivitás minden platformon és hatalmas lehetőséget látunk a Minecraft-közösség bővítésében, valamint a franchise gondozásában. Ezért is tartjuk meg a Minecraftot minden platformon, beleértve az iOS-t, Androidos és PlayStationt az Xbox és a PC mellett."

Kérdés, a Microsoft milyen gazdája lesz a Minecraftnak, képes lesz-e megérteni a játékot és a kulturális jelenséget és megfelelően tudja-e kezelni ezeket - főleg, hogy a Mojang alapítói ebben már nem lehetnek a segítségükre. A vállalat egyik első lépéseként mindenesetre újraéleszti a MineCont, a Minecraft-rajongók legnagyobb éves találkozóját.

a címlapról