Szerző: Hlács Ferenc

2014. augusztus 28. 12:57

Nagytakarítás a Windows Store-ban: 1500 app távozik

Két év után rendet tesz Windwos Store alkalmazásboltban a Microsoft. Az online áruházban az utóbbi időben igencsak megnőtt a félrevezető alkalmazások száma, a vállalat most ezeket gyomlálja ki a felületről - eddig mintegy 1500 darabot törölt. A cég továbbá új kritériumokat hoz az appok publikálására, hasonló helyzetek későbbi elkerülése végett.

Végre nagytakarítást tart a Windows Store alkalmazásboltban a Microsoft. A vállalat úgy döntött, ideje kipucolni az áruházból a félrevezető alkalmazásokat, miután azok az utóbbi években feltűnően elszaporodtak. A cég a probléma jövőbeni elkerülése végett most szigorította az egyes appok publikálásához szükséges követelményeket, így reményei szerint megcsappan majd a megtévesztő szoftverek száma az online boltban.

Az új kritériumok alapján a névadásnak egyértelműnek kell lennie, az egyes appok címének félreérthetetlenül meg kell különböztetni az adott szoftvert a hasonló termékektől. Az alkalmazásokat továbbá funkciójuknak megfelelő kategóriákba kell beosztani, illetve az ikonok sem lehetnek összetéveszthetők más alkalmazásokéval - így például a VLC Media Playerre rákeresve remélhetőleg többé nem árasztják majd el a "VLC Download", illetve a "VLC Player Full HD" című alternatívák a képernyőt. A fentiek nem csak az új feltöltésekre vonatkoznak, hanem a már közzétett appok frissítéseire is, mind a Windows, mind a Windows Phone Store online áruházakban.

A jelenlegi szoftverpalettával tehát még akadhatnak problémák, a vállalat ugyanakkor az aktuálisan elérhető appok átfésülését is megkezdte, a kitűzött irányelveket sértő darabok fejlesztőit pedig felszólítja azok kijavítására, ellenkező esetben pedig törli az félrevezető alkalmazásokat az Áruházból. A cég szerint a fejlesztők döntő többsége kész együttműködni és elvégzi a szükséges változásokat - igaz nincs is sok választásuk. Renitensek persze most is akadnak, az ő alkalmazásaikat a vállalat törölte az online boltokból - eddig több mint 1500 app jutott erre a sorsra. Utóbbiak valószínűleg a komolyabb csalásokra hajtó fejlesztők termékei voltak, sok esetben ugyanis, nem csak hasonló, de népszerű alkalmazásokéval azonos névvel és logóval ellátott hamisítványok is feltűntek a Windows Store-ban.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az ilyen szoftverek elszaporodásának egyik oka, hogy sok népszerű online szolgáltatás vagy más platformon befutott szoftver (például a YouTube) nem rendelkezik hivatalos alkalmazással a Windows Store-ban, így egyes fejlesztők ezek felhasználóit igyekeznek saját megoldásukkal elcsábítani - ez pedig ismét sok megtévesztő nevű   app sokasodását eredményezi. Érdekes kérdés, hogy a redmondi cég mit kezd ezzel a helyzettel, hiszen itt nem egy legitim app lemásolásáról van szó.

Akárhogy is, akik a félreérthető címek miatt, tévedésből vettek meg egy-egy szoftvert, számíthatnak rá, hogy a Microsoft visszaszolgáltatja nekik a kifizetett összegeket. A tisztogatás jelenleg is folyik, a vállalat mindenkit arra bátorít, hogy az észlelt hibákat vagy megtévesztő alkalmazásokat mielőbb jelentse, az Áruház "Alkalmazás bejelentése" menüpontjában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról