Szerző: Hlács Ferenc

2014. augusztus 18. 16:32

Felvásárlással bővíti deep learning csapatát a Google

Mobilapp-fejlesztő céget vásárolt a Google. A keresőóriás ezúttal a gépi tanulás, különösen a deep learning területén jártas Jetpac vállalatot akvirálta ismeretlen összegért. A felvásárlást követően a cég alkalmazásai eltűnnek majd az App Store-ból.

A Google felvásárolta a mobilappot fejlesztő, Jetpac névre hallgató startupot. A cég által létrehozott legismertebb iOS-es alkalmazás, a City Guides különböző látnivalókat és érdekességeket ajánl összesen több mint 6000 városban, a nyilvánosan megosztott Instragram-fotók elemzése alapján - de már nem sokáig, a Google ugyanis a felvásárlással az appot is felszámolja, amely így szeptember 15-én eltűnik az Apple alkalmazásboltjából és a már telepített példányok is elvesztik a támogatást. Hasonló sorsra jutnak a vállalat Spotter és Deep Belief nevű alkalmazásai is: előbbivel a telefon kameráját egy-egy tárgyra irányítva azonosíthattuk be a kérdéses objektumot (a szoftver még azt is meg mondta, hány százalékig biztos a dolgában), a Deep Beliefben pedig magunk taníthattunk újabb tárgyakat az appnak.

A szoftverért felelős csapat ezután a Google-nél folytatja majd a mesterséges intelligencia egy speciális ágával, a számítógépes látással kapcsolatos fejlesztéseit. A Jetpac legénysége elsősorban a "deep learning" vagy mélytanulás területének szakértője, amelyre a Google az utóbbi években komoly hangsúlyt fektet - így vélhetően hasznát veszi majd a csapatnak. Az említett technológia nagy mennyiségű bejövő információt dolgoz fel, legyen szó hangról, vagy akár - mint a cég mobil alkalmazásánál is láthattuk - képekről.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Jetpac egyik társalapítója és technológiai igazgatója Pete Warden korábban mintegy öt évig az Apple-nél dolgozott vezető mérnökként és hamarosan könyvet is kiad a mélytanulás témájában. A Jetpackel egyébként korábban a Facebook-ismerősök utazási fotói alapján is lehetett nyaralási célpontot választani, nemrég pedig a csapat egy olyan algoritmust fejlesztett, amellyel a szoftver érzékeli a mosolyokat az egyes képeken, amelyek alapján aztán képes megbecsülni, hogy egy-egy város lakói mennyire boldogok.

A vállalatot 2011-ben alapították, 2012-ben 2,4 millió dolláros támogatást kapott, olyan befektetőktől mint a Khosla Ventures, a Morado Venture Partners és Jerry Yang. Az akvizíció hírét Warden a Jetpac weboldalán közölte, azt viszont, hogy pontosan mekkora összegért kerül hamarosan a Google tulajdonába, egyelőre egyik cég sem árulta el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról