Szerző: Gálffy Csaba

2014. augusztus 14. 11:56

Lendületben a Lenovo

Továbbra is elképesztő ütemben tud nőni a Lenovo. A PC-piac királya hosszú ideig figyelmen kívül hagyta a telefonos-tabletes szegmenset, most rendkívül hatékonyan támadja ezeket az új termékkategóriákat.

Óriási lendületben van a Lenovo - vonhatjuk le a tanulságot a cég friss negyedéves pénzügyi jelentéséből. A cég egy év alatt 18 százalékkal 10,4 milliárd dollárra bővítette bevételét a második naptári negyedévben, ami messze túlszárnyalja a cég bevételének nagy részét adó PC-piac dinamikáját. A korábban hajszálvékony profit is kezd duzzadni, most 23 százalékos növekedéssel 214 millió dollárt tett ki, vagyis a cég működése immár hosszú ideje stabilan nyereséges úgy is, hogy elképesztő mennyiségű tőkét visszaforgat a növekedésbe.

A cég nagy örömmel jelentette be azt is, hogy a globális terjeszkedés és a több lábon álló stratégia végrehajtása jól halad. Míg 2011-ben a cég bevételének 48 százaléka származott Kínából, mára ez az arány 36 százalékra zsugorodott, miközben Európa, Amerika szépen megerősödött.

Volumen van, jöhet a profit

A cég a PC-piaci korona megszerzése után fokozatosan az eredményhányad növelésére teszi át a hangsúlyt. Az igyekezetet kezdeti siker is koronázta, az üzemi marzs rekordmagasságokban tanyázik több régióban is. A 3-5 százalékos üzemi eredményhányad persze még mindig messze messze elmarad mondjuk az Apple-étől, a pozitív irányú trend azonban azt mutatja, hogy a Lenovo meg tudta magát különbözteti a piacon és szabad szemmel is látható profitot tud elérni minden gépen.

A PC-k után a következő két célpont: okostelefonok és tabletek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Stabilizálódni fog a PC-piac, azon belül pedig folytatódik a cég részesedésének növekedése - várja a Lenovo. A várakozások szerint az iparági konszolidáció tovább folytatódik, sok gyártó kivonulásra vagy egyesülésre kényszerül, ami újabb növekedési lehetőségeket nyit a cég előtt. A PC-k továbbra is a bevétel elsöprő többségét adják, a noteboookok 49 százalékot, a desktopok 29,1 százalékot hasítanak ki a forgalomból - a teljes mobilos (tablet+telefon) részleg csupán 15,3 százalékra elég, az egyéb (szerverek, tárolók, konzumelektronika) összesen 6,6 százalékot ad.

Okostelefonok-tabletek: jön a totális letámadás

A növekedési potencált az okostelefonok és tabletek jelentik, ezeken a területeken is jól halad a stratégia végrehajtása. Az okostelefonok között sikerült az elsődleges célt elérni, a hazai, kínai piacon megszerezni az koronát a Samsungtól, ezzel a PC-k után ezt a szegmenst is leigázta a Lenovo, és globálisan már a negyedik legnagyobb gyártónak számít. A cég már elkezdte támadni a következő hullám célországait is, a dél-kelet ázsiai országok (Vietnám, India, Indonézia) négyszer annyi Lenovo okostelefont vásároltak, mint tavaly. Ebben a régióban most a következő cél a prémium kategóriából fokozatosan leszivárogni a közép- és belépőszint felé, ahol ugyan alacsonyabb a készülékenkénti profit, de jóval magasabb a volumen.

Az ázsiai piacokon túl a Lenovo okostelefonos stratégiája a Motorola Mobilityn nyugszik. A Google-től megszerzett telefongyártó felvásárlása ugyan hivatalosan még nem zárult le, a cég már aktívan tervez az amerikai márkával. A jelenlegi tervek szerint a Motorolát egy-másfél éven belül nyereségessé tenné a Lenovo és igen agresszív növekedést tervez mind a fejlődő, mind a fejlett országokban. A stratégiának megfelelően Amerikába és Európába valószínűleg nem Lenovo okostelefonok érkeznek majd, hanem a Motorola lesz a kínaiak zászlóvivője. Említést kapott az IBM-től megvett x86-os szerverdivízió, amely a Lenovo várakozásai szerint egy éven belül 5 milliárdos forgalmat termelő, magas eredményhányaddal működő részleggé válik majd az új tulajdonossal.

A tabletes szegmens éves szinten 67 százalékkal bővült, mind Kínában, mind azon kívül igen erőteljes növekedést produkálva. A cég büszkén hirdeti, hogy a PC+tablet eladásokban már erősen megközelítette az Apple-t, a kombinált piacon mindössze 0,7 százalékponttal marad le a kínaiak részesedése. A tabletekről a Lenovónak egyébként egészen egyedi véleménye van, a kínaiak szerint ez a szegmens egyre inkább beszorul a szétszedhető laptopok és a nagyméretű telefonok közé. A Lenovo azt sem zárja ki, hogy a szegmens idővel kettészakad és a 8 hüvelykes vagy nagyobb tableteket a hibrid PC-k, az ennél kisebbeket pedig a telefonok kannibalizálják-asszimilálják. A cég ennek megfelelően pozicionálja magát, a tabletek mellett azok potenciális utódaira is igyekszik fejlesztési erőforrást kiosztani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról