:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. augusztus 11. 11:10

A Gemaltóé lesz a SafeNet

Kötelező érvényű megállapodást írt alá a felvásárlásról a holland Gemalto és az amerikai SafeNet. A 890 millió dollár értékű tranzakció a tervek szerint a negyedik negyedévben zárul le.

Összeolvad a Gemalto és a SafeNet, a holland központú, elsősorban azonosítási megoldásokkal, főleg Smart Cardjairól ismert cég egy pénteki bejelentés szerint felvásárolja a titkosítási termékekre specializálódott társát.

A SafeNet egyike az IT-biztonsági piaci legrégebbi játékosainak, a céget még 1983-ban alapították volt NSA-alkalmazottak. A vállalat 1989-ben tőzsdére is vonult, majd 2007-ben 634 millió dollárért kivásárolta onnan a Vector Capital magántőkés társaság. A SafeNetnek világszerte mintegy 1500 alkalmazottja van, 2013-as árbevétele 337 millió dollár volt, amelyből 35 milliós üzemi profitot tudott kigazdálkodni. 2014-es árbevétel-várakozása 370 millió dollár, profit-előrejelzése pedig 51 millió. A SafeNet az egyik legnagyobb beszállítója az amerikai kormányzatnak, megoldásai emellett a pénzügyi szférában kedveltek elsősorban - egy becslés szerint a bankközi tranzakciók 80 százalékát SafeNet-eszközök biztosítják.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Gemalto egyrészt az amerikai kormányzati jelenlét miatt vetette ki hálóját a SafeNetre, de rendkívül vonzó számára annak termékportfóliója is, amely szinte tökéletesen kiegészíti a Gemaltóét - az egyesült cég egy nagyobb vevői körnek több biztonsági megoldást tud majd értékesíteni. "Soha jobb alkalom nem volt a SafeNet felvásárlására, hiszen most kezdtük el több éves fejlesztési programunkat, amelyben tökéletesen kiegészíti egymást a Gemalto "biztonság a végeken" és a SafeNet "biztonság a központban" képessége" - mondta az akvizíció kapcsán Oliver Plou, a Gemalto vezére.

A 2017-es, 600 millió eurós profitot tartalmazó tervét a SafeNet beolvasztásának köszönhetően 10 százalékkal is felül tudja majd teljesíteni a Gemalto a cégvezetés várakozásai szerint. A vevő a 890 millió dolláros vételárat részben készpénzből, részben pedig hitelből finanszírozza. A tranzakció - a szokásos procedúrák lefolytatása és jóváhagyások megszerzése után - a negyedik naptári negyedévben zárul majd le.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.