:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. augusztus 4. 11:15

A Windows 7 profitál a PC-piaci mozgásokból

A Windows XP támogatása már három hónapja véget ért, az operációs rendszert mégis az internetezők majdnem 25 százaléka használja, derül ki a Net Applications által kiadott júliusi statisztikából. A számok alapján a Windows 7 részesedése nőtt, a Windows 8.x verzióké viszont csökkent.

Lassan de biztosan növekedik a Windows 7 piaci részesedése, a Windows XP nyugdíjazásának egyértelműen ez a rendszer a nyertese. A Net Applications globális statisztikái alapján júliusban az internetezők több mint 51 százaléka futtatta gépén a Windows 7-et, amely történelmi csúcsot jelent, soha korábban nem fordult elő, hogy az operációs rendszer részesedése ilyen magas lett volna. A Windows 7 növekedésének legfőbb oka az lehet, hogy a PC-piacot a vállalati gépek húzzák, az új rendszerek jelentős része kerül cégekhez, amelyek a Windows 8.x helyett továbbra is kitartanak az Windows 7 mellett.

A Microsoft számára aggasztó lehet, hogy a Windows 8 és a Windows 8.1 részesedése egyaránt csökkent a vizsgált időszakban júniushoz képest. Igaz hogy csak kis mértékben, a Windows 8 0,01 százalékot vesztett a részesedéséből, a Windows 8.1 pedig 0,05 százalékot. Utóbbi meglehetősen furcsa, hiszen a Windows 8.1 a Windows 8 felhasználói számára egy ingyenes letöltésre van mindössze, nem kell külön megvásárolni. Ezek alapján úgy tűnik, sok Windows 8 felhasználó nem foglalkozik a rendszerének frissítésével. A Windows 8.x verziók részesedése összesen nem éri el a 12 százalékot sem.

A legnépszerűbb desktop OS a Windows 7

A cégek fele futtat még XP-t

A Windows XP eközben továbbra is tartja magát, az asztali operációs rendszereken belül a részesedése majdnem 25 százalék annak ellenére, hogy áprilisban a Microsoft végleg levette a kezét a rendszerről és többé már a kritikus sebezhetőségeket sem javítja benne, új képességeket pedig már 5 éve nem fejleszt bele. Az XP ilyen széles körű elterjedtsége jobbára a vállalatoknak köszönhető. Egy, az amerikai TechEd konferencián készült (nem reprezentatív) felmérés szerint a vállalatok 53 százaléka a mai napig rendszerben tartja az XP-t és a támogatás megszűnése ellenére alkalmazza azt egyes alkalmazottak gépein. Biztonsági szempontból csak 25 százalék tartja ezt aggályosnak egyébként, vagyis a céges informatikusok jó része nem fél a Windows XP elleni támadásoktól.

Az Adaptiva nevű, System Center Configuration Managerhez kiegészítőket gyártó cég megrendelésére végzett felmérés alapján az XP-t rendszerben tartó cégek legnagyobb fájdalma a migrációval kapcsolatban az alkalmazáskompatibilitás megtartása. A válaszadók 29 százaléka ezt az indokot jelölte meg, mint a régi rendszerhez ragaszkodás fő okát. Igaz, ami igaz, egy több ezer különféle alkalmazást futtató szervezetben komplex problémát okozhat az alkalmazások tesztelése és migrációja, főleg ha a 2000-es évek elején készült egyedi fejlesztésekről van szó.

A második legtöbbet említett buktatója a migrációnak az időigény - a megkérdezett IT-sek 15 százaléka szerint az időhiány magasodik a Windows XP lecserélése előtt legfontosabb akadályként, 4 százalék szerint pedig a váltás költségei hátráltatják az operációs rendszer kivezetését. Ami a technikai kihívásokat illeti, a válaszadók 31 százaléka szerint a feladatok rendezése ("task sequence"), 28 százalék szerint pedig a távoli PXE szerverek beüzemelése jelenti a legfőbb gondot, 27 százalék pedig úgy véli, a sikeres migrációt a szűkös WAN sávszélesség hátráltatja. Ezekből az adatokból is látszik egyébként, hogy a megkérdezettek jelentős része igazán nagy szervezetnél dolgozik, 43 százaléknál 10 ezer feletti a desktopok száma, 13 százaléknál pedig 100 ezernél is több PC működik.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Adaptiva felmérésére válaszolóknak egyébként 17 százaléka tervezi cégénél a Windows 8 bevezetését, vagy egyedüli desktop rendszerként, vagy pedig a Windows 7-tel valamilyen vegyes konfigurációban. A Windows 8 kapcsán gyakran merül fel ellenérvként az új felhasználói felület, érdekes módon a vállalati felhasználók ezt nem tartják olyan nagy gondnak: a megkérdezetteknek csak 2 százaléka vélte úgy, hogy a Windows 8.x bevezetésének a felhasználói oktatás a gátja.

Itthon is vezet a Windows 7, csökken az XP

Magyarországon a Gemius Rankings a Net Applications által publikált globális adatokhoz hasonló értékeket mér - igaz, a számokat közlő oldalon a teljes webes forgalmat egyben mutatja a Rankings.hu, vagyis a mobilos és PC-s böngészőket és rendszereket együtt. A legnépszerűbb asztali operációs rendszer itthon is a Windows 7, részesedése 51 százalék feletti, de a népszerűsége némileg csökkent júniushoz képest. A Windows XP részesedése folyamatosan esik, júliusban már csak 21 százalék körül volt - úgy tűnik, hazánk jól áll a 13 éves rendszer kivezetése terén. Itthon azonban jóval gyengébben teljesít a Windows 8.x mint a globális átlag, a Gemius szerint a részesedése 7,43 százalék volt júliusban, ami alig magasabb mint a júniusi érték (7,17%).

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.