Szerző: Bodnár Ádám

2014. július 24. 09:13

Magára talált az LG mobilrészlege

Nem csak rekordmennyiségű okostelefont adott el az LG a második negyedévben, hanem a telefongyártás bevétele is több éves csúcsot döntött. Az erős tévéeladásokkal együtt ezt azt jelentette, hogy a cég az elemzői várakozásoknál jobb eredményeket ért el.

Nagyon bejött a G3 az LG-nek: a koreai cég új csúcskategóriás mobilja nem csak a sajtóban kapott jó értékeléseket (nekünk is tetszett), hanem a vásárlók is szerették. A vállalat tájékoztatása szerint a G3 sikerének (valamint az olcsóbb L-szériás modelleknek) nagy szerepe van abban, hogy a most lezárt második negyedévben 14,5 millió LG okostelefon fogyott világszerte, ez éves szinten 20 százalékos növekedésnek felel meg és új rekord a vállalat történetében.

Az LG Electronics 1537 milliárd wonos (14,94 milliárdos) bevételt ért el a második negyedévben, ami 7,7 százalékos növekedés 2013 azonos időszakához képest. Ehhez 606 milliárd wonos (590  millió dolláros) üzemi eredmény társult, ami 26 százalékos éves bővülés, a nettó eredmény pedig 412 milliárd won (399 millió dollár) lett, ami közel két és fészerese az egy évvel ezelőtt elkönyvelt 156 milliárdnak és messze felülmúlta az elemzők 300 milliárd körüli előrejelzéseit.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az LG-t elsősorban a mobilos részleg húzta, amelynek bevétele 2013 második negyedévéhez képest 16 százalékot emelkedett. A vállalat utoljára 2010-ben könyvelt el ekkora bevételt (362 milliárd won, körülbelül 3,5 milliárd dollár) mobiltelefonok értékesítéséből, de akkoriban még jelentős mennyiségű butatelefont értékesített, most pedig szinte teljes egészében csak okostelefonokat árul. A divízió nem csak bevételben javult, hanem nyereségességben is, az előző három veszteséges negyedév után végre megint proftot tudott elérni üzemi szinten, bár az eredményhányad mindössze 2,4 százalékot tett ki, a profit pedig átszámolva 85 millió dollár.

A konzumelektronikai részleg eközben vegyes eredményeket ért el: hiába nőtt a tévék forgalma a labdarúgó-világbajnokság előtt, a piaci verseny miatt csökkentek az árak, így az LG szórakoztatóelektronikai üzletága 1 százalékkal kevesebb bevételt ért el mint tavaly ilyenkor. A nyereségesség azonban javult, köszönhetően a felsőbb kategóriás modellek iránti keresletnek. A divízió üzemi eredményhányada 1,8 százalékról 3 százalékra emelkedett. A háztartási elektronikai részleg bevétele és profitja is csökkent, a légkondicionálókkal foglalkozó üzletág csökkenő bevétel mellett javuló profitot tudott felmutatni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról