Szerző: Gálffy Csaba

2014. július 18. 18:29

Robbantott az IBM profitja

Nagyot ugrott az IBM által elkönyvelt profit a júniussal zárult negyedévben, enyhén visszaeső bevétel mellett a költségek leszorításával tudta eredményét növelni a vállalat. A kínai probléma továbbra is megoldatlan, ami aggaszthatja a befektetőket.

HIRDETÉS

Közzétette második negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését az IBM, a globális IT-szektor hagyományos barométerének tekintett óriásvállalat. A beszámoló szerint a cég bevétele két százalékkal, 24,4 milliárd dollárra zsugorodott, az agresszív költségcsökkentésnek hála azonban a profit meredeken felívelt, az egy évvel ezelőtti 3,2 milliárdról 4,1 milliárd dollárra emelkedett. A vállalat az elmúlt években keményen lefaragásokba kezdett, a megkezdett karcsúsítás eredményei most kezdenek beérni, stagnáló bevétel mellett a nyereség jelentős növekedést mutat.

Szolgáltatások

Az IBM részlegei közül messze a legnagyobb az informatikai és üzleti szolgáltatásokat nyújtó divízió, amelyek 9,4 illetve 4,5 milliárdos forgalmat értek el. Mindkettő enyhe, 1-2 százalékos csökkenést mutat, ebben részben az outsourcing szolgáltatásokat végző csoport leválasztása játszik szerepet, ezt leszámítva a GTS (Global Technology Services) divízió 2 százalékos növekedést ért volna el. A költségcsökkentés hatására a részleg eredményhányada 0,6 százalékponttal emelkedett, ami ekkora méretben már komoly százmilliós profitot eredményez, a nyereség ennek megfelelően 22 százalékkal emelkedett.

Hardver

A hardverekből származó bevételek továbbra is gyors ütemben zsugorodnak, éves szinten 11 százalékkal esett vissza a Systems and Technology divízió forgalma, amely így 3,3 milliárd dollárt tett ki. Ezen belül a System z mainframe-ek viszonylag jól tartják magukat, a másfél éve bemutatott család csak 1 százalékot esett, System x pedig 3 százalékot zsugorodott. A Power-alapú rendszerek azonban továbbra is igen gyors ütemben veszítenek lendületet, most 28 százalékot zsugorodott az innen származó bevétel. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy a negyedév során jelent meg az új generáció, a legtöbb vásárló inkább kivárta annak érkezését, az elhalasztott befektetések bevételfelhajtó hatása a következő negyedévekben jelentkezhet. A tárolópiac átrendeződése az IBM-nél is érezteti a hatását, a System Storage bevétele 12 százalékot esett, a flash-alapú tárolás forgalma azonban megduplázódott.

Szoftver

Az IBM szoftverekből származó bevétele 6,5 milliárd dollár volt, ez gyakorlatilag stagnálás a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az eredményhányad messze ennél a részlegnél a legmagasabb, 88%, ez azonban stagnált az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A köztesréteg-szoftverek (WebSphere, Tivoli, Information Management) forgalma stagnált, az operációs rendszerek bevétele (a hardverek visszaesésével összhangban) számottevően, 13 százalékkal zsugorodott.

A földrajzi régiók viszonylag egységesen teljesítettek, mind Észak- és Dél-Amerika, mind Európa stagnálást mutatott a generált bevételt illetően. A sorból csak a Kínát is tartalmazó Dél-Kelet és Kelet-Ázsia régió lóg ki (Asia-Pacific), amely látványos, 9 százalékos zsugorodást mutatott, ami mintegy félmilliárdos bevételkiesést jelent az IBM számára. A hagyományosan növekedő piacokat (Brazília, Oroszország, India és Kína) összesítve is Kína húzza le, a BRIC országok együtt 2 százalékos bevételzsugorodást produkáltak.

A cloud lehet a vigasz

Az IBM pénzügyi jelentése a növekedési potenciállal rendelkező piacokról külön is beszámol. Eszerint a "felhős" rendszerekhez köthető bevételek 50 százalékkal nőttek éves viszonylatban, az expliciten szolgáltatásként nyújtott megoldásokból származó forgalom pedig megduplázódott. A szintén stratégiai irányként beállított üzleti analitika 7 százalékot, a mobilos megoldások 100 százalékot, a bizonsági termékek 20 százalékot emelkedtek. Az egyelőre viszonylag kicsinek számító új szegmensek a következő negyedévekben már érdemben is befolyásolhatják az IBM eredményét, egyelőre azonban a cég annak is örvend, hogy a cloud-szolgáltatások egész évre vetített bevétele elérte a 2,8 milliárd dollárt.

Elérkezve az év közepéhez az IBM megerősítette korábbi várakozásait, a cég a 2014-es profitot részvényenként 18 dollárra várja minimum. A cég 2010-ben tűzte ki a célt, hogy 2015-re eléri a 20 dolláros részvényenkénti profitot (earning per share, EPS), a most közzétett jelentés és a megerősített 2014-es várakozások alapján jó esély mutatkozik arra, hogy ezt a célt teljesíteni is fogja. A befektetők és a szakértők számára ugyanakkor nagy kérdés, hogy a három éves drasztikus költségcsökkentési program nem ásta-e alá a cég hosszabb távú sikereit, azzal hogy a működés nagy részét az Egyesült Államokból Indiába szervezte át a cég és sok, a jövőben hasznot hajtó projekt fejlesztését leállította.

a címlapról

for the win

4

Windowsra is befutott a Flutter

2020. szeptember 24. 11:59

A Google keresztplatformos fejlesztői keretrendszerével - alfa címke alatt - már windowsos alkalmazások is készíthetők.