Szerző: Koi Tamás

2014. július 17. 14:38

Inkább a PC-kből lett alkalmi tévé a világbajnokságon

Az online nézőszám rekordot döntött, és bár az okoseszközöket is sokan használták a meccsek követésére, elsősorban a számítógépeken keresztül streamelték a nemrég véget ért világbajnokság meccseit a nézők.

Rekord nézőszámot hozott a 2014-es futball-világbajnokság az MTVA magyarországi online közvetítésének. A meccseket a telesport.hu weboldala mellett több, erre a célra létrehozott, távközlési szolgáltatókhoz kötődő (mobil)alkalmazáson keresztül is követni lehetett, bizonyos appokkal pedig vissza is lehetett nézni a már lejátszott mérkőzéseket. Bár mindez a tévénézési szokások alapvető változását vetíti elő, azért így is messze többen ültek a tévéjük előtt a világbajnokságon, a hagyományos tévéadást nézve.

PC-ből lett TV

A hagyományos tévéadás mellett vagy helyett a nézők leginkább a számítógépük segítségével streamelték a meccseket akár a PC-hez kapcsolt nagy kijelző (TV, projektor stb.) segítségével. Az MTVA által biztosított statisztikák szerint a legnézettebb mérkőzés a világbajnokság döntője volt, Argentína és Németország hosszabbítással végződő összecsapásába csaknem 92 ezren néztek bele online (a korábbi rekorder a 2012-es londoni olimpián lejátszott Magyarország-Izland kézimeccs volt 29 ezer nézővel). A nézettségi mutatók alapján a mérkőzést egyébként több mint 3,3 milliónak nézték meg a tévében, ami kiemelkedően magas, 37,2 százalékos közönségaránynak számít.

Az MTVA ingyenesen használható mobilalkalmazást is készített a világbajnokságra, a három platformra is elérhető FIFA VB nevű appot több mint 70 ezren töltötték le a különböző piacterekről. Érdekesség, hogy az app iOS-es és Windows Phone-os verziója szinte fej-fej melletti letöltési számot ért el (kb 25 ezer, illetve 24,3 ezer), míg az androidos verziót valamivel kevesebben (kb. 20 ezren) töltötték le.

Fejlesztő vagy? Segíts! Hack the Crisis. Gyere hétvégén fejleszteni, csatlakozz a hazai fejlesztői közösséghez!

Teljesen más volt a letöltési aránya a Magyar Telekom májusban bemutatott többképernyős tévés streaming alkalmazásának, a TV GO-nak. Az appot ugyan nem kizárólag a világbajnokságnak szentelte a távközlési cég, ettől függetlenül a VB kifejezetten nagy forgalmat generált a platformnak. A Telekom közleménye szerint a TV GO appot 70 százalékban az Android-felhasználók, 30 százalékban az iOS-es eszközökkel rendelkezők töltötték le, és bár az MTVA-éhoz hasonló nézettségi adatot nem közölt a társaság, annyit tudni, hogy a szolgáltatást ma már több mint 70 ezren használják.

Ahol a focivébé 352 napig tart

Érdekes adatot közöl ugyanakkor a távközlési multi a streamingalapú tévézéshez használt eszközök kapcsán. A Telekom szerint a TV GO szolgáltatást a VB ideje alatt az esetek 75 százalékában PC-vel vették igénybe, és csak a nézők 25 százaléka követte okostelefonról vagy tabletről az adást. Ennek egyik nyilvánvaló oka az lehet, hogy a meccsek jellemzően késői időpontban kezdődtek, vagyis a legtöbben már otthon voltak a kezdésre, és ha valamilyen okból kifolyólag nem tudták a tévéjükön nézni az adást, a PC-jük elé ültek le szurkolni.

A MyTV mobilalkalmazást jegyző Telenor Magyarországnál is jelentősen megnőtt az M1 és M2 csatornák nézőszáma a világbajnokság alatt - többek közt annak köszönhetően, hogy a szolgáltató ingyenesen elérhetővé tette a két csatornán közvetített meccseket. A Telenor szerint az M1-en a streaming forgalom időben 8451 óra, vagyis több mint 352 nap volt, igaz azt a szolgáltató nem közölte, hogy hány néző hozta össze ezt a mennyiséget. A TV GO-hoz hasonlóan egyébként a Telenor MyTV-t is többen használták a PC-s felületről, mint mobileszközökről, derül ki a szolgáltató korábbi közleményéből.

a címlapról