Szerző: Bodnár Ádám

2014. június 26. 09:35

Megcsuklóztatja a Lenovót az amerikai kormány

Alaposan megvizsgálja az IBM és a Lenovo között januárban megkötött ügyletet a CFIUS, amelynek feladata a külföldi befektetések értékelése nemzetbiztonsági szempontok alapján. Az érintettek remélik, a tranzakció zöld utat kap.

Az IBM még az év elején jelentette be, hogy x86 szerverekkel foglalkozó részlegét a Lenovónak adja el. Az ilyen külföldi befektetések létrejöttéhez szükség van a CFIUS (Committee on Foreign Investment in the U.S) engedélyére, ez a szervezet vizsgálja meg a tranzakciót nemzetbiztonsági szempontok alapján. A Wall Street Journal cikke szerint a CFIUS azért aggódik, nehogy az amerikai kormányzati szervek által használt Lenovo szervereken keresztül a kínai kormány vagy hozzá közeli szervezetek az USA féltett titkaihoz jussanak.

Az IBM és a Lenovo között 2005-ben már létrejött egy hasonló ügylet, akkor az IBM PC-gyártó részlege került kínai kézbe, azt a megállapodást szintén hosszasan vizsgálta a CFIUS, de végül zöld utat adott. A WSJ-nek nyilatkozó bennfentesek szerint ugyanakkor egyes amerikai kormányzati intézményeknél ezt követően tiltólistára kerültek a Lenovo PC-k. Az Államügyi minisztérium (State Department) például egyáltalán nem használ Lenovo PC-ket a titkosított hálózatain az Egyesült Államokban és külföldön sem.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Miután a Lenovo megvásárolta az IBM PC-részlegét, az amerikai légierőhöz érkezett notebookszállítmányt visszaküldtek, miután az IT-biztonsági szakemberek azt találták, a gépek bekapcsolás után kínai IP-címekre kommunikálnak engedély nélkül, mesélte a WSJ-nek egy tűzhöz közeli korábbi katonai vezető, akinek első kézből voltak információi az esetről. "Ez volt az utolsó eset, hogy Lenovo laptopot láttam."

Tony Stark az Oracle-ben bízik :)

Az IBM szolgáltat a Lenovo nevében

Az IBM és a Lenovo tájékoztatásuk szerint igyekeznek mindenben együttműködni az amerikai vizsgálattal és hatalmas mennyiségű információval látják el a CFIUS-t. A szervezet állítólag azért aggódik a legjobban, nehogy a korábban már megvásárolt és telepített IBM szerverekbe kerüljön valahogy "illetéktelen" kód, például egy firmware-frissítésen keresztül. A WSJ úgy tudja, a frissítéssel és karbantartással kapcsolatos folyamatok érdeklik a legjobban a vizsgálatot végző szervezetet. Az egyezség szerint egyébként a már telepített IBM szerverekhez a jövőben is az IBM adja a támogatási szolgáltatásokat "a Lenovo nevében".

A PC-részleg eladása után is hasonlóan jártak el a cégek, a már megvásárolt és telepített gépek szervizelését és karbantartását az IBM végezte éveken át. A Nagy Kék több amerikai kormányzati intézménynél is nyújtott szolgáltatásokat. Igaz, voltak olyan szervezetek, ahol a tranzakciót követően lecserélték az IBM gépeket és Dell vagy HP PC-ket szereztek be helyettük. Ugyanakkor az amerikai gyártók (pl. HP, Dell, Oracle, Apple) számítógépei is Kínában készülnek a legtöbbször és kínai alkatrészeket is tartalmaznak. Ez ugyanúgy igaz a PC-kre mint a nagy tömegben gyártott x86-os szerverekre.

Azt a legtöbb, az ügyet ismerő szakértő valószínűsíti, hogy az IBM és a Lenovo meg fogja kapni a CFIUS hozzájárulását és a 2,3 milliárd dolláros tranzakció legkésőbb az év végére lezárulhat. Az ügy egyik eredménye az lehet, hogy az amerikai kormányzati szervek nem vásárolnak többé IBM/Lenovo x86 szervereket. A WSJ-nek a Nagy Kék egyik szóvivője elmondta, az amerikai kormányzati megrendelések most is kis részét teszik ki az x86-szervereladásoknak, de hogy pontosan mekkorát, azt nem árulta el.

A BlackBerryt nem kaphatta meg

A Lenovo számára a nemzetközi terjeszkedést komolyan befolyásolja, hogy kínai cégről van szó. A vállalat korábban kivetette a hálóját a BlackBerryre is, hogy azt felvásárolva vesse meg a lábát az amerikai és nyugat-európai piacokon. A kanadai gyártó azonban kritikus biztonságos kommunikációt lehetővé tévő rendszereket is szállít számtalan kormánynak, intézménynek, ügynökségnek, így megszületett a politikai döntés, hogy nem kerülhet kínai kézbe. Erre vonatkozóan pletykák korábban is voltak, a CBC azonban most határozottan állítja, hogy a kanadai kormány vétója vezetett végül oda, hogy a Lenovo letett a vásárlás tervéről és végül a hasonlóan olcsóvá vált, hajdan nagy márkát, a Motorolát vásárolta meg a Google-től.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról