Szerző: Gálffy Csaba

2014. május 28. 16:22

Már prototípus a Google önvezető autója

A most folyó Code Conference alkalmából mutatta be a Google immár saját tervezésű önvezető autóját, amelyet már teljesen a sofőrmentes működést szem előtt tartva terveztek. Az autó egyelőre csak lezárt utakon közlekedhet kormány nélkül, de ha a szabályozás megengedi, idővel a forgalomba is kimenet.

Az egyelőre név nélküli autó az első olyan jármű, amelyet a Google az alapoktól az autonóm működésre tervezett, a kocsiban nincs kormány, váltó vagy pedálok. A vállalat korábban hagyományos autókat alakított át önvezetőre, saját tesztflottáját például átépített Toyota Priusok képezték.

A rendszer lelkét továbbra is az autó tetején elhelyezett térérzékelő egység adja, amely holttérmentesen folyamatosan olvassa be a közlekedési körülményeket és mintegy 200-300 méteres távolságra lát el minden irányba. A rendszer az elmúlt időben különösen sokat fejlődött az útkereszteződéseknél fellépő szituációk kezelésében, a korai évek autópályás vezetése után az autó már sűrű városi forgalomban is megállja a helyét, köszönhetően az új szoftveres modelleknek. A működéshez egyelőre továbbra is minden utcát külön kell megtanulnia az önvezető autó szoftverének, ahogy azonban az adatok gyűlnek, ez is automatizálható lesz.

Az első proto-prototípus és a tervezett kinézet.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A radikális design úgy néz ki, mintha egy hagyományos autóban csak a hátsó üléssort hagyták volna meg, az első sor pedig műszerekkel, kezelőszervekkel együtt eltűnt volna. Az utasnak csupán néhány gomb és egy kijelző jut, ezek az autó felélesztésére szolgálnak illetve az útvonalat mutatják. A felszereltség szándékosan ilyen puritán, a Google azt szeretné, ha az utasok nem gépészkednének, hanem valóban utasként viselkednének, ahogy azt egy távolsági buszon vagy repülőn tennék.

A kocsi ilyen konfigurációban egyelőre csak lezárt útvonalakon közlekedik, a közúti tesztekhez továbbra is beépítenek biztonsági okokból kormányt-pedálokat, hogy szükség esetén az utas be tudjon avatkozni az autó működésébe. Hosszabb távon azonban a járművet kifejezetten a kezelőszervek nélkül képzeli el a cég és az ergonómiai tervezésben is a "semmittevés" kapja a főszerepet, nem a pilótapozíció. Az első néhány száz, kormányozható modell első körös tesztelését követően szélesebb körű teszt indul, amelynek keretében a kaliforniai utakon tűnnek majd fel rendszeresen a Google autói a következő években.

02:53
 

A First Drive

Még több videó

A Google koncepciójában az önvezető autó nem csupán a vezetést magát, de az autózással kapcsolatos további erőfeszítéseket is levenné az utasok válláról. Így például nem kell lemondani az alkohol és egyéb tudatmódosítók fogyasztásáról, és nem kell parkolóhelyet keresni sem. A cég számára minden bizonnyal az sem mellékes, hogy az autók szenzorai közben folyamatosan gyűjtik a felhasználó útjára, az utcaképre és számos más faktorra vonatkozó adatokat, miközben lehetővé teszik, hogy az utas ezt az időszakot is az interneten töltse.

A kísérleti autó használatából eredő tapaszlatokat a következő generációs autóban hasznosítja majd a Google, és ezt reményei szerint idővel, partnerekkel együtt a végfelhasználók számára is elérhetővé teszi majd. Ez azonban egyelőre nagyon messze van, a sokéves távlat az, amíg a sorozatgyártású, boltban megvásárolható autók valósággá válnak.

Önvezető autó - igény szerint?

Sergey Brin a konferencián elmondta, hogy a Google egyelőre az önvezető autó műszaki megvalósítását szeretné véglegesíteni, az üzleti modell, a konkrét piaci bevezetés pedig csak ezután jön majd. Felmerült a kérdés, hogy ez utóbbiban szerepet játszik-e majd a Google jelentős befektetése az Uber bérautó-szolgáltatásban, Brin azonban erre kitérő választ adott. Mindenesetre az autós projekt és az Uber kombinációja logikusnak tűnik, az önvezető autók legjobb alkalmazása valószínűleg a bérautós/taxis rendszer lenne, vagyis az utasok a robotautókat leintik az utcán (vagy mobilappról rendelik), nem pedig tulajdonolják, az autózás hagyományos értelmében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról