Szerző: Gálffy Csaba

2014. május 5. 12:00

Újra Apple-Samsung: meglepően alacsony kártérítés

Megszületett az első döntés a második Apple-Samsung okostelefonos szabadalmi perben, az esküdtszék mindkét vállalatot bűnösnek találta a másik szellemi tulajdonának megsértésében, és kártérítésre kötelezte a cégeket. A súlyosságban van azért különbség, a Samsung 120 millió dollárt, az Apple pedig mintegy 160 ezer dollárt fizet majd.

Az első perhez képest lényegesen alacsonyabb kártérítési tételek szerepelnek a második Apple-Samsung szabadalmi perben, az esküdtszék csak 120 millió dollár megfizetésére kötelezte a dél-koreai óriást - szemben az előző ügyben végül kifizetett 940 millióval. Az ügy másik újdonsága, hogy az esküdtek ezúttal az Apple-t is elmeszelték, a Samsung által indított viszontkeresetben a kaliforniai gyártó esetében is bizonyítottnak látták a szabadalomsértést.

A perben az Apple több szabadalom megsértésével vádolta a Samsung újabb, az első per óta piacra került telefonjait, az Admire, a Galaxy Nexus, Stratosphere, Galaxy S2 és S3, valamint az S2 Epic 4G Touch és S2 Skyrocket modelleket. Az esküdtszék szerint az összes telefon megsértette az Apple "linkify" szabadalmát, amely a kijelzőn megjelenített adatok linkké alakítására vonatkozik (például egy emailben elküldött telefonszám érintéssel tárcsázható). Néhány telefon ezen felül megsértette a slide-to-unlock szabadalmat, az univerzális kereséshez és a háttérben folyó adatszinkronizációhoz kapcsolódó szabadalmakat azonban egyik kérdéses modell sem.

A Samsung által benyújtott viszontkeresetben az Apple iOS-es eszközeit vádolta szabadalomsértéssel, az iPhone 4, 4S és 5, valamint a negyedik és ötödik generációs iPod touch esetében kifogásolta a cég a videotömörítést és -továbbítást végző algoritmust, illetve a fényképgaléria alkalmazás működését. Az esküdtek a második esetben találtak szabadalomsértést, az első, a Samsung által értékesebbnek tartott esetben nem.

Alacsonyra játszottak

A per során inkább a Samsung stratégiája látszott érvényesülni, a dél-koreai gyártó folyamatosan azt hangoztatta, hogy a szabadalmak mennyire túlértékeltek, az eszközönként több tíz dolláros kártérítés aránytalan. Ennek a stratégiának rendelte alá saját kártérítési igényét is, két szabadalomért mindössze 6,2 millió dolláros kártérítést követelt, szemben az Apple által igényelt 2,191 milliárd dollárral. A végeredmény alapján a Samsung érvelését fogadta el inkább az átlagos emberekből, például egy nyugdíjas tanárból, egy rendőrségi alkalmazottból, egy visszavonult IBM-középvezetőből és könyvelősegédből álló esküdtszék és viszonylag alacsony készülékenkénti kártérítést szabott ki. A legdrágább egyébként a Galaxy S3 lett, a Galaxy Tab 10.1 esetében azonban nem volt szabadalomsértés.

Completed Verdict Form in Apple v Samsung (2014) by inafried

 

A végeredménnyel az Apple nem lehet túlzottan elégedett, az apró kártérítés biztosan nem fogja visszafogni a Samsung térnyerését. Mi több, egyes számítások szerint a megítélt összeg annyira kicsi, hogy annak jelentős részét el is viszik a per során keletkezett ügyvédi költségek. A per legutolsó mozzanatára a mai napon (hétfőn) kerülhet sor, az esküdtszék a kártérítés tételes meghatározásánál vélhetően egy apró hibát vétett, egy telefon-szabadalom kombináció esetében szabadalomsértést talált, de kártérítést nem határozott meg. A javítás néhány millió dollárral módosíthatja a Samsung által kifizetendő összeget, a döntés nagyságrendjén már nem változtat.

a címlapról

dualsense

0

Bemutatkozott a PS5 kontrollere

2020. április 8. 12:30

A Sony az elődökhöz képest alaposan átrajzolt vezérlője DualSense néven debütál.