:

Szerző: Gálffy Csaba

2014. április 29. 13:47

Nem tud kitörni az LG

Nem tudott sem pénzügyi, sem piaci áttörést elérni az LG az okostelefonok területén. A gyártó árháborút és tömegpiacot prognosztizál, a hamarosan megjelenő LG G3-tól várja a feltámadást.

Ötödével növelte az eladott okostelefonjai számát az LG, az üzletág azonban így sem volt képes még üzemi nyereséget sem felmutatni. Az értékesített termékek száma éves szinten 19 százalékkal, 12,3 millió darabra emelkedett, az üzemi nyereséghányad azonban a hajszálvékony 4,1 százalékról negatívba, 0,3 százalékos mínuszba csúszott - vagyis a telefonok gyártása az elmúlt két negyedévhez hasonlóan most is veszteséges tevékenység volt, üzemi szinten mintegy 9 millió dollárt veszített a részleg, szemben az egy évvel ezelőtti 129 milliós nyereséggel.

A szórakoztatóelektronikával foglalkozó üzletág teljesítménye nem volt ennyire gyenge, az bevételek szerény ütemben, 3 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához viszonyítva, miközben az üzemi eredményhányad is emelkedett, most szinte 5 százalékot tett ki (a tavalyi 0,2 százalékkal szemben). A piacot a cég reményei szerint az UHD felbontású tévék fogják majd kicsit meghajtani, elsősorban a kínai piacon észlel a gyártó keresletet ezekre.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Samsung mobiltelefon-gyártó részlegének hatalmas segítség volt, hogy a Google egymás után kétszer is a céggel gyártatta a referenciamodelljét, előbb a Nexus S, majd a Galaxy Nexus készült a legnagyobb koreai gyártónál. Az LG is igyekezett ezt lemásolni, a Nexus 4 után a Nexus 5 is a kisebbik dél-koreai gyártó műhelyében készült, az így megszerzett versenyelőnyök (korai hozzáférés a szoftverhez, fejlesztési kompetenciák, szorosabb Google-együttműködés) kamatoztatása azonban egyelőre teljes kudarc, a cég nem tud kitörni a negyedévente 10 millió körüli darabszámot értékesítő gyártók tömegéből (Huawei, Lenovo, stb.) és nem tudott a Samsung és az Apple nyomába eredni.

Pénzügyi jelentésében a cég a jövőbeni kilátásokat is részletezte: a gyártó az okostelefon-piac további, viszonylag gyors ütemű növekedésével számol, a piaci részesedésért folyó verseny is tovább erősödik, ahogy a felhasználói igények többrétegűvé válnak és a gyártók között élesedik az árverseny. Az LG meglátása szerint az okostelefon egyre inkább tömegtermékké válik, a piac pedig az ilyen termékek piacának megfelelő dinamikával rendelkezik. A kiutat a csúcsmodellek szegmense jelenti, az LTE-vel felszerelt modellek továbbra is árprémiummal értékesíthetőek, a heteken belül megjelenő LG G3 pedig újra a csúcskategóriában versenyez - ahhoz illeszkedő árazással.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.