Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 25. 08:22

A Huawei után is kémkedhetett az NSA

"Hátsó bejáratot" próbált meg elhelyezni a kínai Huawei hálózati berendezéseiben a tavaly júniusban megfigyelési botrányáról ismertté vált amerikai ügynökség, az NSA. A hétvégén nyilvánosságra került dokumentumok szerint a szervezet a cég magas rangú tisztviselőinek kommunikációját is lehallgatta.

A Huawei szervereibe is beférkőzhetett az National Security Agency a hétvégén nyilvánosságra került jelentések szerint. A lehallgatási botrányáról elhíresült amerikai szervezet a kínai vállalat magas rangú tisztviselőinek beszélgetéseit is figyelte, továbbá információkat gyűjtött, hogy “hátsó kapukat” helyezhessen el a cég által gyártott hálózati eszközökben. A Huawei közölte, amennyiben igaznak bizonyulnak az információk, mélységesen elítéli a jelentésben foglalt tevékenységet.

A kínai cég kémtevékenységére kerestek bizonyítékot

A tavaly júniusban az NSA-botrányt kirobbantó Edward Snowden által nyilvánosságra hozott dokumentumok, illetve a The New York Times információi szerint az ügynökség sikeresen behatolt a Huawei székhelyén használt berendezésekbe, azzal a céllal, hogy később világszerte megfigyelhesse a cég hálózati eszközein keresztül zajló kommunikációt, szélsőséges esetben pedig akár kibertámadást is végrehajthasson rajtuk keresztül- ez azért különösen érzékeny terület, mert a gyártó vásárlói között az Egyesült Államok és szövetséges országainak polgárai és vállalatai is ott vannak.

A Shotgiant kódnevű hadművelettől a New York Times szerint az NSA mindezek mellett azt remélte, bizonyítékot talál majd az Egyesült Államok régóta hangoztatott gyanújára, miszerint a vállalat együtt dolgozik kínai PLA-val (People’s Liberation Army), azaz a kínai néphadsereggel, hogy amerikai vállalatok és kormányzati szervezetek után kémkedjen. Ettől tartva egyébként számos amerikai vállalat és szervezet állt el a Huawei készülékeinek használatától.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A lap birtokába került dokumentumok szerint a Shotgiant 2010-ben vette kezdetét, de már 2007 óta hajtottak végre különböző titkos akciókat a Huawei ellen. Egy 2012-es, titkosítatlan jelentés szerint a vállalat és a hasonló gyanúba keveredett ZTE ellen semmilyen bizonyítékot nem találtak, amely kémtevékenységre utalt volna, ennek ellenére továbbra is azt szorgalmazta, hogy a cégeket mindenféle akvizícióban vagy fúzióban gátolják meg az Egyesült Államokban.

Az NSA a New York Times értesüléseire adott válaszában közölte, nem hajlandó nyilatkozni állítólagos kémkedési tevékenységéről, valamint leszögezte, a megfigyelés kizárólag validált, idegen országbeli célpontokra irányul. Az ügynökség továbbá hozzátette, a begyűjtött információkat semmilyen esetben sem használják fel az amerikai vállalatok előnyhöz juttatására a piacokon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról