Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Játék videostream és az iCloud a hálózat új terhelői

Dojcsák Dániel, 2014. február 11. 09:32
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Folyamatosan épülnek az egyre nagyobb adatforgalmat kiszolgálni készülő rendszerek világszerte, s a nagy forgalmazók között egyre több az új név. Korábban, ha a legnagyobb adatforgalomról kérdeztek valakit, biztosan rávágta, hogy YouTube, érdemes szétnézni újra.

A Wall Street Journalon megjelent összeállítás február első hetének eredményeit veszi alapul, ahol az utóbbi 3 évben masszívan növekvő Netflix uralja a listát. A felmérésben a DeepField kutatócég azt vizsgálta, hogy az amerikai internetezési szokásoknak megfelelő “csúcsidőben” melyik szolgáltató mekkora részét teszi ki az éppen aktuális országos adatforgalomnak. A csúcsidei mérés miatt érthető, hogy az első helyen egy médiaszolgáltató áll, a Netflix az amerikai interneten száguldozó bitek 32 százalékáért felel.

A médiafogyasztás sávszélesség éhsége a legnagyobb

A lista második helyére szorult a Google 22 százalékkal, ami magában foglalja a YouTube-ot is, illetve minden más kereséshez, térképhez, közösségi szolgáltatásokhoz és Androidhoz köthető forgalmat. Az első meglepetés az Apple, ami viszont korábban nem szerepelt ezen a listán, de az iCloud szolgáltatás folyamatosan hajtja az adatforgalmat és ahogyan az iPhone-, iPad- és Mac-felhasználók elkezdik felfedezni a fájlok, zenék, beállítások, egyéb adatok szinkronizálásának lehetőségét, úgy van szükség egyre komolyabb háttérrendszerre ennek kiszolgálására. Itt ráadásul nincs szó masszív videostreamingről vagy egyéb médiaszolgáltatásról, az Apple ilyenek nélkül viszi el az amerikai esti adatforgalom 4,3 százalékát.

Az Apple alkalmazás-piacterének elérése, letöltések, illetve az appok szinkronban tartása még nem is jelentene komoly terhelést, az iCloud népszerűvé válása azonban változtat a helyzeten, a cég jövőbeni terveiben pedig továbbra is ott szerepel a tévé - valamilyen eddig ismeretlen formában. Azt nehéz lenne megjósolni, hogy szolgáltatás, kiegészítő hardver vagy kijelző jelenti majd a továbblépést, az viszont biztos, hogy az Apple tévés terveiben is komoly szerepe lesz a felhős megoldásoknak, streamingnek, szélessávú adatforgalomnak.

A tendencia jól látható, az Apple hosszútávú infrastruktúraszerződéseket kötött meg, amivel kellő sávszélesség-kapacitást kötött le magának, mellette pedig nagy tempóban igazolta le a hálózati mérnököket, meglépve ugyanazt, amit a Google és a Facebook tett meg néhány évvel ezelőtt. Bármelyik céget nézzük, bármi is legyen az üzleti modell, egyre inkább érvényes, hogy a tömegek figyelmének megszerzéséhez a tartalmak elosztását kell ellenőrizni.

Felhős szinkron

Az Apple annak ellenére, hogy nem kifejezetten médiapiaci szereplő, mint a Google, szintén ebbe az irányba mozdul el, az újonnan megjelenő hardverei egyre nagyobb mértékben kapcsolódnak össze, szinte függenek internetes szolgáltatásoktól. A 2011-es iCloud szinkronizál leveleket, dokumentumokat, fotókat, zenét és videofájlokat is, amiket a felhasználók ma már bármelyik eszközükön elérhetnek. Az pedig nem egy elrugaszkodott igény, hogy a napközben készített videókat este az iPaden mutassuk meg otthon, másnap pedig a Macen töltsük be a vágóprogramba és onnan menjen fel egy videómegosztóra.

Ez a képesség önmagában is adatintenzív, de közben az iTunes és az App Store is támaszt igényeket, amit megéri kielégíteni. Az Apple előző pénzügyi évében 16 milliárd dollár árbevétele származott az iTunes-on és App Store-on forgalmazott tartalmakból és appokból. Mivel a fentiek kiválóan támogatják az eredeti üzleti modellt is és önmagukban is jó bevételtermelők, ezért a fejlesztésük érthető, így a közeljövőben a tévé nélkül is több adatforgalmat foglalhat le az Apple is, habár a dobogón feljebb lépnie nem sok esélye van.

A listában tovább böngészve még egy érdekesség bukkan fel, mégpedig a Twitch igen erős helyezése. A PC mellett ma már Xbox- és PlayStation-játékok élő streamelésére is használható szolgáltató az amerikiai csúcsidei adatforgalom 1,8 százalékát teszi ki, amivel olyan szereplőket előz már meg, mint a Hulu, az Amazon vagy a Pandora. Az eredmény még magát a céget is meglepte, a Twitch marketingvezetője úgy nyilatkozott, hogy “nem követjük az internetes forgalomból kivett részünk változását, ez a lista nekünk is új, de az infrastruktúracsapatunk számára megtisztelő a helyezés, hiszen ők azok, akik őrült módon sokat dolgoznak azért, hogy ez működhessen".

A játékstreamelés konzervatív “felnőtt” fejjel nézve komolytalan üzlet, de egyre inkább látszik, hogy a közösségi hálózatokon szocializálódott társadalom számára egy teljesen természetes eszközzé vált ez is. A Twitch közlése szerint havonta már több mint 1 millió egyedi felhasználó közvetít legalább egyszer számítógépéről vagy konzoljáról játékot, s ahogy az új generációs konzolok terjednek majd, úgy ez a szám egyre magasabb lesz. Jelenleg a Twitch közvetítéseinek csak 20 százaléka jön Playstation 4-ről, az Xbox One-ra pedig ugyan már elkészült a funkció, de még nem jelent meg hivatalosan.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.