Szerző: Gálffy Csaba

2014. január 29. 12:57

Hálózatos üzletágát is eladhatja az IBM

A szerverek után a hálózati üzletág is eladósorba került, ezzel folytatódik az IBM felfelé menekülése az értékláncban. Sokallják az egymilliárdos árat a források.

Mindössze egy hete adta el x86-os szervereket gyártó üzletágát az IBM a Lenovónak, a legújabb információk szerint már eladósorba került a következő részleg is, ezúttal a hálózati megoldásoktól válna meg a Nagy Kék. A Recode értesülése szerint az SDN-hez (software defined networking) kapcsolódó szellemi tulajdon, technológiák és szoftverek alkotta csomagért mintegy egymilliárd dollárt kérhet a vállalat.

A múlt heti IBM-Lenovo tranzakció 2,3 milliárdos árában benne voltak a szerverek mellett az azokkal szorosan integrált hálózati eszközök is (top-of-rack switchek, stb.), azonban az IBM-nek van egy másik, immár magára maradt hálózatos üzletága, a Software Defined Network for Virtual Environments, amely nem került a kínai vásárló kezébe. A Recode szerint most ezen megoldáscsomaghoz keres vevőt az IBM. A belső információk szerint a cég nagyon komolyan gondolja az eladást, több olyan céggel is felvette a kapcsolatot, amely érdekelt lehet a vásárlásban, a lap név szerint a Dellt, a HP-t, a Ciscót, a Junipert és a Fujitsut említi, ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy hivatalos tárgyalások még nem indultak, a felek egyelőre csak tapogatóznak. A Recode értesülését az IBM nem kommentálta, ahogy az említett, állítólag érdeklődő cégek is elzárkóztak.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az értékesítés akadálya a források szerint az IBM által megszabott ár lehet, az egymilliárdos értékelés "meglehetősen optimista" egy, a helyzetet ismerő forrás szerint. A megkeresett cégek mindenesetre az információk szerint legalább felületes érdeklődést már mutattak, ha másért nem, legalább a részleg működésére vonatkozó információk megszerzésének lehetőségét nem mulasztja el egyik versenytárs sem.

Szoftverek és szolgáltatások

Az IBM által az elmúlt tíz évben követett stratégia lassan beérni látszik. Ma már a nagyvállalati környezetben is szinte kizárólag szoftverrel különböztethetőek meg a gyártók termékei egymástól, a hardveres alapok szinte hajszálra ugyanazok, függetlenül attól, hogy épp melyik cég műhelyéből kerülnek ki. Ez különösen igaz a tömegszerverek, és a következő generációs mikroszerverek világában, ahol a hardverek hozzáadott értéke teljesen eltűnt, a "white box" gyártók, a specifikáció alapján bármit legyártó távol-keleti beszállítók piaci részesedése pedig már 10 százalék. A trendet az IBM is pontosan látja, ez is indokolta a szerveres részleg eladását.

A csendben zajló szoftveres forradalom azonban mára túllépett a szervereken és már a tárolók és a hálózati eszközök bekebelezésével fenyeget. Nem csoda, hogy egy ideje minden nagyvállalati megoldásokat szállító cég a cloud szó végtelen ismételgetése mellett/helyett a "software defined" kifejezést szajkózza. Az IBM számára azonban úgy tűnik, már ez sem eléggé vonzó, a cég már egészen az alkalmazások és a szolgáltatásként kínált informatika felé fordult, saját szervergyártás után pedig jobbára értelmetlen fenntartani a maradék hálózatos részleget. A logikát követően persze azonnal kérdéssé válik, hogy az így teljesen elárvult, tárolós divízió sorsa mi lesz a jövőben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról