Szerző: Bodnár Ádám

2014. január 06. 09:45:00

Kepler-generációs GPU-t kapott a Tegra K1

A héten zajló Consumer Electronics Show első nagy bejelentése az NVIDIA-é: a zöld logós cég bemutatta a Tegra mobilchipcsalád új tagját, a K1-et, amely erőteljes grafikus vezérlőt kapott, és ebben debütál az NVIDIA saját fejlesztésű processzormagja is.

Jen-Hsun Huang, a cég elnök-vezérigazgatója szerint a K1 akkora ugrást képvisel teljesítményben a Tegra 4-hez viszonyítva, hogy nem lett volna szerencsés szimplán Tegra 5-nek hívni, ezért kapott teljesen új jelölést. A vállalat feltett célja, hogy a Tegra 4 késése és sikertelensége után újra meghatározó szereplővé váljon a mobilchipek piacán, ehhez pedig minden új technológiát bevet, amely a rendelkezésére áll.

Itt a Project Denver!

A K1 nem csak azért nagy előrelépés, mert az asztali és szuperszámítógépes kártyákban is használt Kepler architektúrára épülő grafikus maggal rendelkezik, hanem azért is, mert ebben debütál az NVIDIA saját fejlesztésű ARM processzormagja. A Las Vegas-i bejelentésen elhangzottak alapján a Tegra K1 két kivitelben lesz majd elérhető. Az év első felében jelenik meg az a verzió, amelyben 4+1 ARM Cortex-A15 mag dolgozik a 192 CUDA magos GPU mellett, az év második felében pedig az NVIDIA saját tervezésű ARM processzormagjaival felszerelt verziót is üdvözölhetjük. Előbbi kivitelre valószínűleg a megcsúszó fejlesztés miatt lett szükség, a Denvert használó K1 és a Tegra 4 között túl nagy lett volna az időbeni eltérés.

Az NVIDIA annak idején Project Denver kódnéven fogott hozzá saját processzormagok fejlesztéséhez, amelyek az ARM-tól licencelt utasításkészlet-architektúrán alapulnak. A mostani bejelentés alapján a második félévben elérhető Tegra K1-ben két, rendkívül erőteljes saját fejlesztésű, 64 bites (ARMv8 ISA) processzormag működik. Magukról a magokról egyelőre kevés információt árult el a vállalat, egyelőre annyit tudni, hogy egyedi tervezésűek, 7 utasítás "szélesek", és hogy 128+64 kilobájt elsőszintű cache-t tartalmaznak. Az órajel maximuma 2,5 GHz körül várható.

Egyesült grafikus művek

A Tegra chipek korábban egy GeForce ULP (Ultra Low Power) grafikus vezérlőt használtak, amely a gyártó noteszgépes-asztali-szuperszámítógépes családtól különböző architektúrát használ, fejlesztése azonban lassan haladt és eljárt már felette az idő. A K1-ben azonban már ugyanaz a Kepler architektúra dolgozik, amelyre az NVIDIA asztali és mobil GPU-i épülnek és a vállalat prezentációja alapján a Tegra vonal a jövőben is lépést fog tartani az asztali és mobilos fejlesztésekkel, mindig a legfrissebb GPU-technológia lesz a telefonokba, tabletekbe szánt rendszerchipekben is. A K1-ben 192 CUDA mag dolgozik, vagyis egy Kepler SMX blokkot kapott a chip.

Ebből adódóan a Tegra K1 támogat minden olyan fejlett grafikus technológiát, amelyet az NVIDIA legújabb GeForce lapkái, beleértve a CUDA-t, az OpenGL 4.4-et, a DirectX 11-et, és a hardveres tesszelációt is - ezzel az NVIDIA beérte a Qualcommot ezen a területen. Az új lapka grafikus képességeit az Unreal Engine 4 futtatásával demonstrálták Las Vegasban, ezzel is hangsúlyozva a teljesítményt, valamint a fejlesztések előrehaladott állapotát.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

"Ennek a forradalmi processzornak a megjelenése lehetővé teszi számunkra, hogy fogjuk a PC-s vagy konzolos alkalmazásainkat és a Tegrán futtassuk" - mondta Tim Sweeney, az Epic Games alapítója, az Unreal motor vezető fejlesztője. "Mostantól kezdve azt fogjuk látni, ahogy a mobilos és PC-s high-end játékok között egyre csökken a szakadék és végül a platformok közötti különbség teljesen elolvad."

3:03

NVIDIA Tegra K1 Demo: Unreal Engine 4

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Doloribus consectetur eaque tempore natus obcaecati ratione ipsum.

Még több videó

A 32 bites Tegra K1 a vállalat szerint már az első félévben elérhető lesz az üzletek polcain megvásárolható készülékekben, ezeknek a telefonoknak és tableteknek egy részét feltehetően még a CES-en bemutatják a gyártóik, de a nagyobb részük valószínűleg a barcelonai Mobile World Congressen debütál majd. A 64 bites, Denver-magos K1 a második félév során kerül piacra, mondta el a sajtótájékoztatón Jen-Hsun Huang, ez a lapka a karácsonyi szezonra frissülő tabletekben, illetve a 2015-ös telefonokban kaphat helyet jó eséllyel. A két chip egyébként foglalatkompatibilis, vagyis az egyikhez tervezett telefonokba, tabletekbe gond nélkül illeszthető a másik - igaz, a termikus paraméterekről egyelőre nem mondott semmit a cég.

Autókba is

Az NVIDIA nem csak okostelefonokba és tabletekbe szánja a Tegra K1-et, a cég autóipari erőfeszítéseinek is ez lesz az alapja. A vállalat Las Vegasban mutatta be a Tegra K1 Visual Computing Module-t (VCM),  amelyet arra tervezett a cég, hogy a következő generációs autók fedélzeti elektronikai rendszerének alapja legyen. Az NVIDIA arra számít, hogy az autók műszerfala a jövőben egyre "okosabbá" válik, a hagyományos, mutatós műszerek helyét felváltják a kijelzők, amelyeket a Tegra K1 VCM-hez hasonló, erőteljes rendszerek hajtanak meg.

Ezeken a kijelzőkön egyfelől megjelenik majd a számítógépes grafika (például a navigációs térkép, annak instrukció, a fedélzeti infotainment rendszer felülete, stb.), de az NVIDIA szerint a kijelzők arra is lehetőséget nyújtanak az autógyártók, illetve a tulajdonosok számára, hogy a járműveket egyedibbé tehessék. A vállalat a K1 kapcsán arról beszélt, hogy a platform megfelelően erős ahhoz, hogy a Material Definition Language segítségével különféle, valódi anyagok megjelenését szimulálja, beleértve annak tükröződését például. Így egy kijelző segítségével az autó műszerfalát virtuális fabetét, karbonmintázat, szálcsiszolt alumínium, bőr, vagy tetszés szerinti anyag beboríthatja.

Az NVIDIA várakozásai szerint az autóelektronikában nagy előrelépést jelentenek majd a Tegra K1 VCM-hez hasonló, szabadon programozható platformok, ugyanis ezek lehetővé teszik a gyártók számára, hogy egy autó élettartama alatt szoftverfrissítésekkel folyamatosan "naprakészen" tartsák a járműveket, új képességekkel egészítsék ki a fedélzeti rendszerét, ezáltal értékállóbbá téve azt. A Tegra K1 VCM az autóiparban elterjedt operációs rendszerek széles körét támogatja, beleértve a Windowst, QNX-et, Linuxot és Androidot is.

a címlapról