Szerző: Gálffy Csaba

2013. december 20. 11:30

Feladja a harcot szerveres ARM chipek úttörője

Hosszú ideje várja a 64 bites ARM processzorok rajtját a szerverpiac - a szereplők között azonban már nem fogjuk megtalálni a terület egyik legfontosabb úttörőjét, a Calxedát. A texasi gyártó ugyanis leállította működését és munkavállalóinak nagy részét fizetés nélküli szabadságra küldte.

A Wall Street Journal blogja, az All Things Digital szerint a Calxedának egyszerűen elfogyott a működést finanszírozó készpénze, a korábban tőkét biztosító kockázati befektetőket pedig nem sikerült meggyőzni újabb befektetésről. Korábban a társaság összesen mintegy 103 millió dollár tőkét vont be több körben, ennek jelentős részét, 55 millió dollárt tavaly októberben, akkor az Austin Venture és a Vulcan Capital mellett az utasításkészlet-architektúra gazdája, az ARM Holdings, valamint a GlobalFoundriest is birtokló ATIC fektetett be.

Több oka lehet, hogy a befektetők türelme elfogyott. Egyrészt a cég elképesztő tempóban égette a készpénzt, a 14 hónap alatt 55 millió dollár elklöltését joggal láthatták fenntarthatatlannak a megkeresett pénzügyi alapok. Ráadásul ezt a tempót még viszonylag hosszú ideig tartani kellett volna, a Calxeda által megcélzott piacon 2014 áttörést hozhat, valódi volumenre azonban 2015-2016-ig nem érdemes számítani.

Négy processzor egy apró alaplapon, ultrasűrű szerverekhez.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A másik ok egy fontos partner kiszállása lehet, elképzelhető (bár ez csupán spekuláció), hogy a legnagyobb potenciális gyártópartner HP felmondta a hosszabb távú együttműködést. Erre utal, hogy a cég ultrasűrű Moonshot szervereiben jelenleg is az Intel Atom-alapú lapkái kapják a fókuszt, és az új generációs Intel Avoton lapkák is roppant versenyképesek, ami beszűkíti az ARM-alapú szerverek várt elterjedése után a Calxeda és lapkái által megcélozható piacot is.

Hogyan tovább?

A cég mintegy 125 alkalmazottal rendelkezik, a belsős információk szerint ezek legnagyobb részét fizetés nélküli szabadságra küldte, maradt viszont a cég átstrukturálását intéző néhány fő, illetve a terméktámogatással foglalkozó csapat. A Calxeda közleménye szerint a kutatás-fejlesztés leállása nem fenyegeti a már értékesített rendszerek támogatását, illetve a következő generációs (de még 32 bites) ECX-2000 processzorokra építő projektek sikerét.

Calxeda ECX-2000 sematikus felépítése

Az egyelőre nem tisztázott, hogy mi a cég leállását követő következő lépés. A kutatás-fejlesztés megszüntetésétől függetlenül a Calxeda tulajdonában fontos műszaki megoldások vannak, amelyek jó áron értékesíthetőek a piacon - a cég lapkái közötti kommunikációt biztosító fabric-technológiája például kiemelkedő értéket képvisel, az egyenként alacsony teljesítményű lapkák fürtözéséhez ez elengedhetetlen. A Calxeda lapkákra integrált Fleet Fabric interconnect az élen járók között volt mind késleltetésben, mind átviteli sebességben, mind (az ultrasűrű szervereknél kritikus) fogyasztásban, használatával pedig nem csak néhány tucat, de akár több ezer processzormag is összeköthető hatékonyan.

A technológia számos szereplőt érdekelhet, függetlenül az utasításarchitektúrától. A vásárlók között könnyen felmerülhetnek a korábbi szervergyártó partnerek (HP, Dell), az ARM piacon nagy lehetőséget látó AMD, de akár az NVIDIA és a Marvell vagy akár az Intel érdeklődése is elképzelhető.

Igazából el sem indult

Viszonylag meglepő, hogy a Calxedába vetett befektetői bizalom azelőtt fogyott el, mielőtt az ARM-os szerverpiacon igazából eldördült volna a startpisztoly. A jelenleg kapható, Calxeda-lapkákat használó termékek (például a Boston Limited Viridis doboza) érettségtől függetlenül inkább techdemónak és tesztplatformnak számítanak, mint valódi, nyereséggel értékesíthető modelleknek. A piac megcélzott részének szereplői egyelőre kivárásra játszanak, egyrészt a 64 bites ARM lapkákra, másrészt az azokon futó szoftverek beérésére várva. A Fedora például tegnap jelentette be, hogy az ARM platform az x86 és x86_64-gyel egyenrangú státuszt kap a fejlesztésben, ami rövid távon komoly előrelépést hoz majd a szoftver minőségében. Hasonló lépéseket tesznek a piac egyéb szereplői is (Ubuntu, OpenStack, stb.), a platformot támogató rendszerek és alkalmazások kiforrásához azonban időre van szükség.

Az ARM-os szerverek olyan feladatokra ideálisak, ahol a processzor teljesítménye szinte irreleváns és sokkal fontosabb az alacsony fogyasztás, az I/O kapacitás vagy a memória mérete. Ez utóbbihoz azonban értelemszerűen szükség van a 64 bites működésre, a 32 bites lapkák ugyanis alapból csak 4 gigabájtot tudnak címezni, LPAE (large physical address extension) technológiával ez persze kiterjeszthető, a négymagos ECX-2000 által támogatott maximális memória például 16 gigabájt, de a megcélzott feladatokhoz (CDN szerver, statikus tartalmat kiszolgáló webszerver) még ez is viszonylag kevés.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról