:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. december 13. 12:25

75 millió dollárból fejezheti be VR-szemüvegét az Oculus

Nem kevesebb mint 75 millió dollár tőkéhez jutott az Oculus Rift VR-szemüveget fejlesztő vállalat, amely nemrég John Carmackot, a Doom és a Quake vezető programozóját szerezte meg technnológiai vezetőnek.

Az Oculus VR egy Kickstarter-projektként lépett színre még 2012-ben, ahol 250 ezer dollárt kért a támogatóktól a megfizethető VR szemüvegének kifejlesztésére, amelynek prototípusát a 2012-es E3 kiállításon demózta. A közösség az összes tízszeresét dobta összes, a fejlesztés elkezdődött, azonban konkrét termékkel az Oculus még a mai napig nem állt elő, csak fejlesztői mintapéldányok léteznek a VR-szemüvegből.

A fejlesztőcég az év elején 16 millió dollár tőkét vont be a Spark Capital és a Matrix Partners révén (Series A), most pedig az Andreessen Horowitz kockázatitőke-alaptól és a korábbi befektetőktől nem kevesebb mint 75 millió dollár tőkéhez jutott (Series B), amelyből ígérete szerint a kiskereskedelemben is megvásárolható VR-szemüveg tökéletesítésére és tömeggyártásának előkészítésére fog használni. Az Andreessen Horowitz korábban olyan technológiai startupokba szállt be befektetőként mint a Facebook, a Twitter, az Instagram, a Skype, a Nicira, a Jawbone és a Foursquare. A társaság részéről Marc Andreessen csatlakozik is az Oculus VR-hez, mint az igazgatótanács tagja.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

"Az elmúlt 16 hónapban egy startupból olyan céggé nőttünk, amelynek a virtuálisvalóság-headsetje megváltoztatja, hogyan játszunk, dolgozunk és kommunikálunk" - mondta az Oculus VR elnök-vezérigazgatója, Brenda Iribe. "40 ezer fejlesztő és elkötelezett rajongó, valamint számos nagyszerű partner csatlakozott az ügyhöz és segített nekünk, hogy életre keltsük a szinte lehetetlent. Ez a tőkeinfúzió, valamint Marc Andreessen tapasztalata hozzásegít minket ahhoz, hogy megtegyük a végső lépéseket a célunk felé, hogy a virtuális valóságot a vásárlók mindenhol átélhessék."

Az Oculus Rift VR-szemüveg mai formájában egy 7 hüvelykes kijelzőt tartalmaz 1280x800 pixeles felbontással, ami a 3D hatás elérése miatt szemenként 640x800 pixelt jelent - a boltokba kerülő modellek feltehetően már 1920x1080 pixeles felbontásra lesznek képesek. A képernyő annyira közel van a viselője arcához, hogy jóformán a teljes látóteret kitakarja, ez biztosítja az immerzív élményt. A szemüveg tömege 380 gramm jelenleg. A VR élményt természetesen a futtatott szoftvernek is támogatnia kell, az Oculus ehhez kiadott egy SDK-t, amelyet a fejlesztők felhasználhatnak, és mára egészen terebélyes azoknak a játékoknak a listája, amelyeket az Oculus Riftre is optimalizálnak - ezek egy részénél csak ígéret vagy terv az Oculus-támogatás beépítése, de sok esetben már meg is történt.

Marc Andreessen várakozásai szerint a megfizethető virtuálisvalóság-szemüveg nem csak a videojátékok világát fogja forradalmasítani, hanem mindent, ami a számítástechnikával kapcsolatos és vizualizációra épül, ezek közé tartoznak a filmek, a változatos tervezési folyamatok a gépészettől az építészetig, valamint az oktatás. John Carmack szerint erre azért is szükség van, mert a világ már túllépett azon a korszakon, amikor a felbontás vagy a részletesség növelése, illetve a képfrissítési sebesség emelése megváltoztatja a játékok által nyújtott élményt. "És ugyanezt mondhatom el a többi digitális élményről is. Ami forradalmasítja a játékot és az interaktív tartalomfogyasztást, az az emberek bevonása a digitális világba" - mondta Carmack.

Az Oculus Rift VR-szemüveg fejlesztői verziója 300 dolláros áron vásárolható meg, de a végleges, kereskedelmi változat a tömeggyártásból adódó méretgazdaságosságnak köszönhetően ennél kevesebbe is kerülhet majd.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.