Szerző: Bodnár Ádám

2013. december 9. 13:10

Lassan nyernek teret az érintőképernyős notebookok

Viszonylag borús képet az érintőképernyős notebookok jövőjéről az NPD DisplaySearch friss előrejelzése. A vállalat szerint a 2013-ban eladott gépeknek kevesebb mint nyolcada rendelkezik érintőkijelzővel, de 2017-re is csak 40 százalékra emelkedik ezek aránya.

Egyelőre sikertelennek tűnnek az iparág azon erőfeszítései, amelyek az érintőkijelzős notebookok terjedését célozzák. Hiába optimalizálta érintőképernyőkre a Windows 8 új felületét a Microsoft, hiába egyre alacsonyabb az érintős panelek ára, hiába jelennek meg az újabbnál újabb formátumú (például így vagy úgy tabletté alakítható) notebookok, az érintőképernyős forradalom ebben a szegmensben még várat magára. Az NPD DisplaySearch friss számai szerint 2013-ban kevesebb mint 20 millió érintőkijelzős notebook fogy, a teljes notebookpiacon belül pedig az ilyen gépek aránya alig haladja meg a 12 százalékot.

Forrás: NPD DisplaySearch

A kutatócég szerint az év első felében mindössze 6 százalék volt az érintős notebookok aránya, a második félévben ez az újabb, olcsóbb modellek megjelenésének köszönhetően megugrott, de továbbra sem számottevő. Richard Shim, az NPD DisplaySearch elemzője szerint továbbra is magas az érintőpanelek felára, ennél azonban sokkal súlyosabb gond, hogy egylőre nincs igazán nyomós érv arra, miért és hogyan kellene ezeket a készülékeket használni. Mindazonáltal, teszi hozzá Shim, ahogy az érintéses számítógép-használatot más készülékeken, például tableteken és telefonokon megszokják a felhasználók, a notebookokon is elterjedhet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Egy hagyományos felépítésű notebookon nemigen látszik az érintőkijelzők előnye, a tabletté alakítható, modern gépeken már érdekesebb. A piacot mozgató egyik erő, hogy az Intel a legújabb Ultrabook specifikációkban már kötelezővé tette az érintőkijelzőt. Az NPD által publikált számok alapján azonban messze még az áttörés, az érintőkijelzős notebookok aránya a teljes piacon jövőre sem éri el a 20 százalékot és 2017-ben is csak 40 százalék környékére emelkedik, vagyis négy év múlva is több hagyományos képernyős gép fogy majd mint érintős.

Az NPD adatai alapján az érintőképernyős notebookok piacát az ASUS vezeti, mégpedig toronymagsan. A változatos formátumokkal bátran kísérletező vállalat által eladott notebookok ötöde már most is érintőképernyős, ez pedig 26 százalékos piaci részesedést eredményez a cég számára. Messze lemaradva a második a Lenovo, amelynek szintén vannak érdekes érintős gépei, de az arányuk az eladott Lenovo laptopok között alig több mint 7 százalék. A harmadik legtöbb érintőképernyős notebookot az Acer értékesíti, a negyedik pedig a rangsorban a HP, majd a Sony következik. A japán cég eladásaiból ugyan komoly részt, több mint 17 százalékos hasítanak ki az érintőpaneles notebookok, azonban a Sony a notebook-piacon egy rétegszereplő.

A technológia fejlődése és az érintőpanelek által felárának csökkenése mellett leginkább olyan új alkalmazásokra és felületekre van szükség, amelyek praktikus előnyöket biztosítanak a felhasználók számára. A tabletté alakítás, akár a billentyűzet hátrahajtásával, a kijelző elfordításával vagy a gép "kettétépésével" nagy lépés az érintéses használat felé, a kérdés az, vajon az ilyen konfigurációk milyen ütemben terjednek el és mennyire tudják állni a versenyt a "sima" tabletekkel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról