Szerző: Gálffy Csaba

2013. december 3. 09:00

Kipróbáltuk: Android 4.4, az igazi Google-rendszer

Az operációs rendszer minden szegletébe betette a lábát a Google keresőmotorja, de ezt csak a Nexus-felhasználók fogják megtapasztalni. Mindenki érezni fogja majd azonban az alaposan átszabott alaprendszert - feltéve, ha a fejlesztők elkezdik kihasználni a KitKat újdonságait.

Csalódást okozva, kevés ponton változott az Android a várva várt KitKat érkezésével - állapítottuk meg a szoftver múlt heti telepítését követően. A nagy újdonságok jobbára a műszaki alapokat, illetve a Google alkalmazásait érintették - a rendszer magja így nem hozott igazi, a felhasználó számára izgalmas újdonságokat. Fejlesztői szemmel azonban hatalmas potenciállal rendelkezik a KitKat, remélhetőleg hamarosan elkezdik kihasználni az alkalmazások készítői. A rendszer működését egy HTC One Google Play Edition eszközön teszteltük, de kipróbáltuk rövid időre az ASUS Nexus 7 (2013) tableten is.

Felhasználói felület

A Holo felület még 2010-ben jelent meg a Honeycombbal (Android 3.0) a tableteken, telefonokra pedig 2011, az Android 4.0 óta elérhető. A Google azóta apró simításokat végez rajta, a rendszer képe most, a 4.4-es kiadással sem alakult át drámaian. A rendszerben korábban sűrűn elszórt kék elemek nagy része fehérre váltott (például státuszsor, gyorsbeállítások, vagy a túlhúzásra figyelmeztető felvillanó effektus).

A rendszer alapszíne továbbra is maradt a fehér és a fekete, előbbi az alkalmazások alapszíne, utóbbi a rendszeré (például beállítások, stb.). Megjelent egy új betűtípus (Condensed Roboto), amelyet például a felvillanó rendszerüzenetekhez használt a Google (a középső képen ez jól látható). Összességében a felhasználói felület legtöbb eleméhez hozzányúltak a fejlesztők, szinte minden ponton fedezhetünk fel apró módosításokat (egy új ikon, egy új beállítás), azonban a vártnál jóval kisebb újdonságokat hoz az Android 4.4 interfésze.

Project Svelte

A felület alatt azonban fontos átalakulások zajlottak, a KitKat egyik legfontosabb műszaki újdonsága a lecsökkentett memóriahasználat. A Google szerint az operációs rendszer fél gigabájt memóriával rendelkező eszközökön is jól fut, ez a belépő szintű okostelefonok hardverének felel meg. A visszafogott memóriahasználatnak azonban a pénzesebb vevők is örülhetnek hosszabb távon, elodázhatja ugyanis a 4 gigabájttal szerelt telefonok piacra dobását. Ez azért fontos, mert a modern okostelefonokban a rendszermemória nagy fogyasztónak számít és nem mindegy, hogy 1, 2 vagy épp 4 gigabájtnyi kapacitásnak megfelelő memóriamodult kell folyamatosan árammal ellátni.

Az alacsony memóriahasználatra való felkészítés nem egyszerű feladat, érzékeny kompromisszumok megkötését igényli számos területen. Motivációképp a Google butított Nexus 4-et osztott ki a fejlesztőknek, amelyeket a firmware-ből 512 megabájt memória használatára korlátozott, lekapcsolt a négyből két magot, a CPU-órajelet pedig csökkentette. A feladat: használhatóvá tenni ezt a telefont.

A Project Svelte kódnevű optimalizálás több ágon indult el a ReadWriteWeb beszámolója szerint. Egy csapat feladatul kapta az alap rendszer memóriahasználatának csökkentését, egy másik pedig a Google-féle alkalmazások (Gmail, Hangouts, stb.) esetében kezdett neki a karcsúsításnak. Külön csoport dolga volt a memóriakrízis problémájának kezelése: a korábbi Android-generációk súlyos gondban voltak, ha a futó alkalmazások a rendelkezésre állónál jóval több memóriát igényeltek. Kitűzött cél lett az ilyen szituációk elegánsabb kezelése, lehetőleg értelmezhető felhasználói élmény mellett.

A negyedik ág a külső fejlesztők bevonása volt a memóriaoptimalizációba, ehhez a Google két új fejlesztői eszközt és egy új API-t is készített. A procstats segítségével megnézhető, hogy időben hogyan változott az eszközön egy alkalmazás memóriahasználata, a "meminfo" pedig a korábbinál részletesebb adatokkal szolgál az esetleges problémák kiszúrására. A memóriával kapcsolatos szituáció a fejlesztő számára is lekérdezhető egy új API-n keresztül. Az ActivityManager.isLowRamDevice() segítségével az alkalmazás viselkedése hozzáigazítható a telefonban található RAM-hoz, így például más gyorsítótárazási stratégia működhet kevés memóriával rendelkező modellek esetében és lekapcsolható néhány, nagy memóriahasználattal járó funkció.

A Svelte a kipróbált eszközökön érdemi gyorsulást nem hozott, ez nem csoda, a 2 gigabájt RAM-mal szerelt telefon és tablet Android 4.3-on használva sem volt memóriaszűkében. Az optimalizáció hatását inkább a 2010-2011-es csúcsmodellek (például a HTC Desire), a 2011-2012-es középkategória (Motorola Defy), illetve a tavalyi-idei belépő szintű telefonok fogják megérezni, így (akár főzött ROM formájában) érdemes lesz az új rendszert felpróbálni az eddig Gingerbreaden maradt eszközökre.

Sosem volt ennyi Google az Androidban

A KitKattel a Google mobilos stratégiája is szintet lépett, a keresőóriás igyekszik a fontosabb rendszeralkalmazásokat saját szolgáltatásával felturbózni. A szűk értelemben vett Android 4.4-en ennek a tárcsázó a legjobb példája, amely keresőmezővel bővült és képes megtalálni az összes olyan cég vagy intézmény telefonszámát, amely a Google Maps adatbázisában szerepel. A hozzáadás annyira triviális, hogy szinte meglepő, az elmúlt években ezt a Google miért nem lépte meg. A cégek és intézmények számán felül a magánszemélyek is kapnak tárcsázós integrációt jövő év elején, amennyiben a felhasználó ezt engedélyezi, akkor az alkalmazás telefonszám alapján automatikusan megjeleníti a Google+ fotóját, függetlenül attól, hogy kölcsönösen ismerősei vagyunk-e egymásnak a közösségi szolgáltatásban (ez a funkció egyébként itt letiltható).

A tárcsázó megkapta a nagyon régen esedékes alapos ráncfelvarrást és igyekszik a felhasználó keze alá dolgozni: az alapképernyőn a legutolsó hívás, a három leggyakrabban hívott csillagozott ismerős, majd gyakoriság szerint a többi található. A tulajdonképpeni tárcsázó, a számbillentyűzettel egy újabb kattintásra van, a bevitel alapján pedig nem csak a névjegyzékek telefonszámában, hanem (T9-cel) a nevükben is keres. Az app immár használja a Google hangfelismerőjét is, így mondjuk autóban sokkal egyszerűbben indíthatunk hívást.

A rendszernek nem szorosan vett része az új Hangouts és az új Google Experience Launcher, előbbi frissítésként az elmúlt hetekben megérkezett más Android-verziókra is, utóbbi pedig egyelőre csak a Nexus 5-ön érhető el (a Nexus 4 és 7, valamint a HTC One GPE csak némi trükközéssel tudja futtatni). Amiért mégis érdemes megemlíteni ezeket, az a "Google-ösödés". A Hangouts már felajánlja az SMS-kezelés integrációját (de sajnos külön szálon tartja ezeket nyilván, nem vonja össze a chattel), a launcher pedig a Google Now-val egyesült. Az Android 4.4 egyelőre még a régi launchert használja, amely továbbra is rendelkezik widgets füllel (ez a Nexus 5-ön már nincs), és a Google Now-integráció sem érhető még el. További különbség, hogy míg Nexus 5-ön már nincs önálló Messaging alkalmazás, a korábbi verzióról frissített telefonok esetében megmarad a dedikált SMS-app is.

Fájlkezelés és irodai funkciók

Megújult viszont a rendszerszintű fájlkezelés, a fájlok megnyitása új implementációt kapott. A régi dialógusablak helyett egy új "Open from" felület ugrik fel, amely áttekinthetően kezeli a telefon háttértárát és a felhős tárhelyeket, valamint az adatforrásként regisztrált egyéb telepített alkalmazásokat is. Az új keretrendszer teljes kihasználásához a fejlesztőknek implementálniuk kell az új API-kat, de szerencsére a megoldás visszafelé kompatibilis, így működik a nem frissített alkalmazásokkal is.

Az Android része immár egy teljes nyomtatási keretrendszer, amellyel egyrészt a Google Cloud Printre kötött nyomtatóinkra, másrészt a lokális hálózaton elérhető eszközökre küldhetünk dokumentumokat. A funkciót egyelőre csak a HP támogatja, az irodában található Xerox nyomtatókat ezen keresztül nem tudtuk szóra bírni, a gyártó még nem adta ki a keretrendszert használó beépülő modult (helyette saját nagyvállalati mobilalkalmazást fejleszt). A funkció a konzumer eszközökben minimális értéket képvisel, vállalati, irodai környezetben azonban jó pontokat hozhat az Androidnak és némileg közelíti a Windows 8-as tabletek profi képességeit. Önmagában tehát nem nagy újdonság a telefonos, tabletes nyomtatás, de egy újabb olyan funkció, amelynek eléréséért nem kell bekapcsolni majd a PC-t.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A KitKat alapból két irodai alkalmazás-csomagot hoz, van Google Docs/Drive és a szintén Google-höz tartozó QuickOffice is. A két alkalmazás reményeink szerint valamikor egyesülni fog majd, egyelőre a Drive az online funkciókat kezeli jól, míg a QuickOffice a már letöltött dokumentumok megnyitására-szerkesztésére ajánlott. A két alkalmazás között elméletileg van átjárás, a Quickoffice meg tudja nyitni a Drive-ba feltöltött dokumentumokat, de érdekes módon csak a Microsoft formátumaiban, a Google natív állományait nem nyitja meg.

Végül de nem utolsósorban alapos ráncfelvarrást kapott a rendszeralkalmazásként előtelepített email-kliens és végre felületben és funkcióban is paritást mutat a Gmail alkalmazással. A kliens fejlődése az elmúlt években fokozatosan lemaradt a dedikált Gmail-kliens mögött, a mostani felújítással azonban pozitív üzenetet küld a Google a céges felhasználóknak, biztosítva őket arról, hogy az Exchange-IMAP-POP3 világban maradtakról sem feledkezett el.

Érdekes módon némileg új felülete van az ébresztőórának is, a korábban a Calendar appban debütált kör alakú időpontválasztó jelent itt is meg. A kamera alkalmazás felülete (és funkcionalitása) maradt, így a sokat pletykált RAW-kimenet sem jelent még meg a rendszerben. Ugyan a Google állítása szerint alaposan átalakult a HAL (hardware abstraction layer), egyelőre az új képességek nem jelentkeznek az alkalmazás szintjén.

Hogy megy?

A KitKat teljesítményoptimalizációi elsősorban a kevés memóriával rendelkező telefonok esetében jönnek majd elő. Az általunk tesztelt modellek nem ilyenek voltak, sem a rendelkezésre álló memória, sem a processzorteljesítmény dolgában nem produkáltak Android 4.3 alatt sem érezhető lassulást vagy szaggatást. A frissítést követően így érdemi, a felhasználó számára is nyilvánvaló gyorsulásról nagyon nehéz beszámolni, mind a játékok, mind az egyéb alkalmazások pont olyan folyékonyan futottak, mint korábban.

Előrelépést ugyanakkor az alapok átrajzolása révén a KitKat is hozhat majd, ehhez azonban a fejlesztőknek kell implementálniuk a rendszer új képességeit. Talán az Android egyik leginkább irritáló lassú pontja a WebView, az alkalmazásban megjelenített HTML-oldal, amely eddig a régi Browser böngészőmotorját használta. A KitKattől fogva azonban már használható egy modernebb, Chromium-alapú (Chrome 30-as funkciókészlet) WebView is, ami sokkal jobb felhasználói élményt kínál, a gyorsabb (V8) JavaScript-motornak és a szélesebb körű HTML5-támogatásnak köszönhetően.

Konklúzió

A Google láthatóan úgy érzi, hogy a Holo téma/felület mára elég éretté vált, alapos átrajzolásra pedig egyelőre nincs szükség. A rivális operációs rendszerekkel szemben az Android funkciókínálatát tekintve igen jól áll, így a fejlesztés most a műszaki alapokra koncentrált. Érthető módon az Android hardverigénye az Android 4.0 és 4.1 (Project Butter) után nagyon elszállt, a jó felhasználói élményhez bizony erős processzorra és sok memóriára volt szükség. Az elmúlt évben azonban a fejlesztők sem tétlenkedtek, elkészült a memóriahasználatot visszafogó Svelte, az új kamera-, nyomtató és állománykezelő keretrendszer, és lassan a célegyenesbe fordul a nagy dobás, a Dalvik futtatókörnyezetet leváltó ART is.

Minden operációs rendszer annyira jó, mint a rá írt alkalmazások. Ez igaz a KitKatra is, az új fejlesztői opciók kihasználásáig ez a kiadás sem nyújt érdemben többet, mint a Jelly Bean valamelyik változata. Az új kiadás azonban letette az Android új generációjának alapjait, a sor most a készülékgyártókon és a fejlesztőkön van, hogy ezeket ki is használják.

Többet szeretnél tudni az Android fejlesztői újdonságairól? Kövesd december 5-én induló, 20 órás Android Update képzésünket a helyszínen vagy online! Az előadások tetszés szerint visszanézhetőek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról