Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az Amazon a "csupasz vas" királya

Gálffy Csaba, 2013. november 27. 11:37
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Látványos az Amazon piaci fölénye a felhős infrastruktúra- és platformszolgáltatások piacán. Az AWS mögött négyesfogat sorakozott fel, nagy kérdés, hogy melyik tudja kinőni magát az Amazon elsőszámú kihívójává.

Az Amazon AWS szolgáltatása bevétel szerint továbbra is abszolút domináns szereplője a felhős infrastruktúra- és platformszolgáltatások piacának, a Synergy Research adatai szerint nagyobb, mint a következő négy nagyobb versenytárs együttvéve. A harmadik negyedéves adatok szerint a piac (az előző év hasonló időszakához képest) 46 százalékkal nőtt, az Amazon bevétele azonban 55 százalékkal bővült, így domináns piaci részesedését még tovább is tudta növelni a vállalat.

Nagyon vezet az Amazon

A rengeteg szereplővel rendelkező piacon mára kialakult az Amazont üldözők négyes csoportja, ezt a Salesforce.com (force.com és Heroku), a Microsoft (Windows Azure), az IBM (saját szolgáltatások és a felvásárolt SoftLayer) és a Google (Compute Engine és App Engine) alkotja, összesített részesedésük mintegy 15 százalékkal marad el az Amazon mögött. Az AWS fölénye talán a "csupasz vasat" kínáló infrastruktúra-piacon a legerősebb, részesedése itt mintegy 35 százalék, az IBM 7 százalékkal rendelkezik, az összes többi szereplő pedig 3 százalék alatt marad.

A piackutatás szerint az IaaS/PaaS teljes piaca már 2,5 milliárd dollárt tesz ki, ebből 64 százalékot hasítanak ki az infrastruktúra-szolgáltatások. Az észak-amerikai piac (a második negyedéves adatok szerint) a bevételek felét adta, Európa (EMEA) és Távol-Kelet (APAC) egyenként 21-21 százalékot mutat, Dél-Amerika csupán 5 százalékkal száll be. A felmérés azt találta, hogy az Amazon mind a négy vizsgált földrajzi régióban piacvezető, a versenytársak közötti rangsor azonban erősen változó.

Az IaaS/PaaS-hoz kapcsolódó szolgáltatások meglepő módon nagyon szerény növekedést mutatnak. A CDN-ből (content delivery network, tartalomkiszolgálás) származó bevétel 14 százalékkal, a menedzselt hosting 3 százalékkal nőtt, míg a kolokációs (bérelt szerverpolc) szolgáltatások 8 százalékos növekedést mutattak.

"Az IaaS/PaaS piacot jó néhány negyedéve elemezzük, ez idő alatt a vezetők relatív pozíciója nem változott sokat. Míg az Amazon mellett eltörpül minden versenytárs, a verseny most azért folyik, hogy a négy követő közül melyik tud elsődleges kihívóvá emelkedni." - mondta a Synergy elemzője, John Dinsdale. "A jó hír ezeknek a cégeknek és a kisebb operátoroknak, hogy az IaaS/PaaS piac még hosszú ideig erős növekedést fog mutatni, így minden szereplőnek van lehetősége gyorsan növelni bevételeit."

Nincsenek adatok első kézből

Jellemző a piaci szereplők viselkedésére, hogy egyelőre semmilyen nyilvános adatot nem adnak ki szolgáltatásaik pénzügyi teljesítményéről, ez rendkívül megnehezíti a fentihez hasonló felmérések készítését. A Microsoft például saját negyedéves jelentésében közölte, hogy teljes felhős portfóliója látványos növekedést mutat, és a szeptemberrel zárult negyedévben 103 százalékos éves növekedésről számolt be. Az Azure mellett az Office 365, Dynamics CRM Online és egyéb szoftverszolgáltatásokat is tartalmazó felhős bevételek is ide tartoznak - az összeget azonban a Microsoft sem hozza nyilvánosságra. Hasonló viselkedést mutat az összes szereplő (az Amazonnal együtt), így az ilyen felmérések adott esetben kifejezetten pontatlanok is lehetnek.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.