Szerző: Gálffy Csaba

2013. november 15. 14:35

Desktopot is kínál már az Amazon

Szogáltatásként nyújtott asztal képességet kapott az Amazon felhője, a Workspaces-re minden népszerű platformról be lehet jelentkezni. A Windows 7-es élmény két teljesítmény- és két felszereltségi fokozatban érhető el, de nem igazi VDI.

Az Amazon szerdán bejelentette legújabb termékét, a szolgáltatásként igénybe vehető desktop-megoldását, a Workspacest. A héten folyó Re:Invent konferencián bemutatott szolgáltatás értelemszerűen az Amazon adatközpontjaiban futtat Windows Server 2008-at, amelyekre RDS-en gyakorlatilag bármely platformról kliensalkalmazáson keresztül lehet bejelentkezni a Windows 7 élményt nyújtó asztalra. Az új szolgáltatással az Amazon az eddig a VMware, Citrix és Microsoft által uralt piacra tört be, a kiskereskedelmi óriás célja felgyorsítani a felhős desktop piac növekedését és széles körben elterjeszteni a technológiát.

VDI-szerűség a népnek

Az Amazon jelenleg négy csomagot kínál, a legolcsóbb, Standard verzió havi 35 dollárba kerül, egy vCPU-nak megfelelő teljesítményt, 3,75 gigabájt memóriát és 50 gigabájt felhasználói tárhelyet tartalmaz. Ebben a csomagban fizetős szoftver csak az operációs rendszer, emellett csak néhány hasznos kiegészítő jár a csomaggal (Adobe Reader, IE9, Flash, Java, Firefox). A Standard Plus azonos specifikációk mellett már Office Professional 2010-et és Trend Micro antivírust is ad, 15 dollárral drágábban. Szoftver tekintetében ugyanígy skálázódik a Performace és Performance Plus, ezek az asztalok azonban dupla annyi számítási kapacitást, memóriát és felhasználói tárhelyet tartalmaznak, 60 illetve 75 dollárért. Az Amazon által kínált szoftvereken túl az előfizető szervezet saját szoftvereket is előtelepíthet a gépekre, igény szerint.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szolgáltatásba az Amazon Workspaces kliensalkalmazásból lehet bejelentkezni, ez utóbbi elérhető lesz Windows és OS X platformra is. Az Amazon ígérete szerint készül már az iPad, Kindle Fire és Android kliens is, így a népszerűbb tabletekről is elérhető lesz a szolgáltatás. Ez utóbbi logikus lépésnek tűnik, a vékonykliens definícióját ma már ezek a tabletek tökéletesen kielégítik, billentyűzet-egér-monitor csatlakoztatásával így készen is van a virtualizált környezet, a tabletek terjedésével így "fű alatt" a távoli desktop új hulláma is beindulhat.

A Workspaces biztonságáról a Teradici által fejlesztett zárt PC over IP (PCoIP) protokoll gondoskodik. Az adatközpont e protokoll szerint tömöríti, titkosítja és küldi ki a képet, a kliens ezt fejti vissza, tömöríti ki és jeleníti meg. A protokoll támogatja az Active Directory integrációt, így a felhasználó a céges bejelentkezéssel használhatja a teljes vállalati infrastruktúrát, függetlenül attól, hogy fizikailag hol tartózkodik. A megoldás sajátossága, hogy helyben, a vékonykliens oldalán semmilyen adatot nem tárol, így az gyakorlatilag bármilyen eszköz lehet, annak biztonságáról, üzemeltetéséről nem a szervezetnek kell gondoskodnia, a kliensapp gondoskodik az adatszivárgás megakadályozásáról.

Már az Azure-ban is

A Microsoft júliusban indított hasonló RDS (Remote Desktop) funkciót a Windows Azure-ben, ez az Amazon Windows Server 2008 (Windows 7 élmény) helyett Windows Server 2012-re épül és fejlettebb technológiákat használ. A valódi VDI (virtuális gépként futtatott kliens-Windows) is hamarosan érkezhet az Azure-be, iparági pletykák szerint 2014-ben indul a Mohoro kódnévre keresztelt desktopvirtualizációs megoldás, amely a hardver- és szoftverkörnyezet mellett az egyéb járulékos funkciókat (számlázástól a felügyeletig) tartalmazni fogja.

Az asztal-mint-szolgáltatás (DaaS) használata mellett (és ellen) hasonló érvek szólnak, mint az egyéb szolgáltatásként igénybe vett informatikai megoldás esetében: a rendszer tőkeköltsége (CAPEX), az integráció, a tesztelés és felügyelet a szolgáltató feladata, illetve a szolgáltatás rugalmasan, igénybevétel alapján fizetendő. Hátrány, hogy a vállalati adatok nyilvános felhőbe kerülnek, illetve a rendszer minőségét befolyásoló tényezők is cégen kívül lesznek. Emellett az ilyen megoldások testre szabhatósága is korlátozottabb lehet, a speciális igényekkel rendelkező szervezeteket jellemzően nem tudják kiszolgálni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról