:

Szerző: Hlács Ferenc

2013. október 30. 16:00

237 milliós üzemi veszteség a Nintendónál

Majdnem negyedmilliárd dolláros üzemi veszteségről számolt be a Nintendo a pénzügyi év első felében. A Wii U konzol is gyengén teljesített, a befektetők egyre inkább sürgetik a vállalatot, hogy szoftvereivel nyisson új platformok, különösen az okostelefonok és tabletek felé.

Az áprilistól szeptemberig tartó időszak alatt a Nintendo 237 millió dolláros üzemi veszteséget könyvelhetett el, ebből a 187 millió dollárt az elmúlt negyedévben, 1,17 milliárdos árbevételből; a Wii U konzolokért ugyanis nem tolongtak a vásárlók. Ennek fényében egyre távolibbnak tűnik a cég által a jövő márciusban véget érő tizenkét hónapos periódusra kitűzött, nagyjából 1 milliárd dolláros nyereség.

A  videojáték-vállalatnak nincs egyszerű dolga, a Wii U nem igazán nagy siker, a hordozható gépeit pedig az okostelefonokra és tabletekre érkező játékok szorítják. Emellett saját kategóriájában is komoly konkurenciával kell szembenéznie, olyan új generációs konzolok formájában mint a Sony PlayStation 4 vagy a Microsoft Xbox One, amelyek várhatóan novemberben kerülnek a boltokba, a legújabb sikercímek kíséretében.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Wii U-t övező szerény kereslet ellenére a vállalat továbbra is 9 millió darab eladását jósolja márciusig, olyan saját gyártású címektől várva növekedést a pénzügyi év második felében, mint a Super Mario 3-D World, a Wii Party U, és a Wii Fit U. Noha az ünnepek még hátravannak, az cég előrejelzései így is túlzónak tűnnek, különösen azt figyelembe véve, hogy július és szeptember között mindössze 300 ezer, összesen pedig mintegy 3,91 millió készüléket adott el. Összehasonlításképp, a Microsoft a már hetedik évét taposó Xbox 360-ból 1,2 millió darabot értékesített a legutóbbi negyedévben.

A Nintendo azonban a Wii U sikertelensége ellenére, harmincéves stratégiájának megfelelően ragaszkodik hozzá, hogy csak saját hardverére fejleszt játékokat. A befektetők ugyanakkor változást sürgetnek, azt várják a Nintendótól, hogy a Super Mario, Pokémon és Zelda sorozatokkal más platformok felé is nyisson. Egyes befektetők szerint ha a vállalat megjelentetné tartalmait mobil alkalmazások formájában, megduplázhatná, vagy akár háromszorosára növelhetné részvényeinek értékét.

Az okostelefonokat és a tableteket elutasítva a Nintendo úgy véli, sikere saját hardverében, és az ahhoz kapcsolódó exkluzív játékélményben rejlik, amelyet a vásárlók máshol nem érhetnek el. A cég attól tart, hogy azzal, hogy egyes címeket mobil eszközökre is elérhetővé tenne, egyedülállóságát veszélyeztetné, visszavetné a Nintendo készülékek vásárlását, és játékaira is rossz hatással lenne. A vállalat ugyanakkor free-to-play modellekkel kísérletezik egyes játékainál, és “új promóciós tevékenységeket” is próbálgat, mint a hamarosan érkező Wii Fit U szoftver 31 napos ingyenes próbaverziója.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.