Szerző: Dojcsák Dániel

2013. október 10. 10:34

PayPal-konkurens lett az Amazon

Az Amazon eddig sem sajnálta a külső partnerektől felületeit, mostantól azonban már a fizetési rendszerét is használhatja harmadik fél. Az Amazon Login and Pay hasonló szolgáltatás, mint a PayPal fizetési kapuja, amit a világ sok online boltja előszeretettel használ.

Az Amazon, ami a világ továbbra is legnagyobb online kereskedelmi vállalata, most kinyújtja csápjait és más webes kereskedelmi felületek számára kínálja saját fizetési megoldását. Az Amazonon kívül üzemelő webshopok számára megnyílik a lehetőség, hogy a most publikált API-k és widgetek révén a fizetési oldalukon elhelyezzenek egy “Login and Pay with Amazon” gombot. Ennek segítségével a felhasználó úgy tud vásárolni és fizetni, mintha az adott webshop az Amazon birodalmán belül lenne. A funkció természetesen a mobilos és asztali webes környezetben is elérhető.

Mindenhol

A lépés nem túl meglepő, hiszen az Amazon eddig is dominálta az online kereskedelmi piacot, illetve eddig is rengeteg infrastruktúraszolgáltatást nyújtott a webes szereplőknek. A felhasználók számára is kényelmesebb a sztenderdizálódás, sokkal szívesebben regisztrál valaki egy webes szolgáltatásba ma már a Facebook-fiókjával, ugyanígy a fizetéshez sem biztos, hogy szeretnénk újabb és újabb regisztrációkat létrehozni a kisebb webshopokban.

Az Egyesült Államokban, Európában és Dél-Amerikában is egyre kiterjedtebb ügyfélbázisa van az Amazonnak, így a külső partnerek méltán remélhetik, hogy a gomb beépítésével versenyelőnyhöz jutnak. Ha két webshop a keresett terméket mondjuk azonos áron kínálja, azonos kiszállítási feltételek mellett, akkor a döntésben biztosan tényező lesz az, hogy a fizetési procedúra mennyire időigényes, illetve mennyire megbízható. A PayPal erősödéséhez is ez vezetett több évvel ezelőtt, hiszen az eBay tulajdonában lévő, így az eBay-en szinte alapértelmezettként használható fizetési szolgáltató bizalmat kölcsönzött a külső oldalakon feltűnve is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Tom Taylor, az Amazon fizetési megoldásokért felelős alelnöke elmondta, hogy a cég több mint 215 millió aktív vásárlói fiókot kezel, ami azt jelenti, hogy ennyi felhasználó tart fenn érvényes bankkártyával összekötött regisztrációt, tehát ennyien tudnak minden külön pepecselés nélkül két kattintással fizetni azokban a boltokban, ahol bevezetik az Amazon gombot. A felhasználónak ráadásul nem csak a bankkártyaadatokat nem kell megadni ebben az esetben, az Amazonnál megadott szállítási és számlázási címet is használhatják. Külön kiemelendő, hogy az Amazon a kártyaadatokat nem adja át a kereskedőnek, hanem a pénz levonása után ugyanolyan módszertannal továbbítja az eladó felé az összeget, mintha az egy belső, amazonos webshop lenne. Ez azt is jelenti, hogy a vásárlásokra ugyanazok a garanciák, biztosítások és feltételek vonatkoznak.

Ennek természetesen megvan az ára, amit nem a vásárló, hanem az eladó fizet meg. A meghirdetett szolgáltatás jutalékos rendszerben működik, tranzakciónként 30 cent plusz a teljes összeg 2,9 százaléka marad az Amazonnál a vásárlás összegéből. Ez magasnak tűnik, de körülbelül megfelel a PayPal alapszolgáltatás árazásának. Valószínűleg ez a díjtétel nagyobb forgalmú boltok esetében egyedi megállapodás részét képezi, a publikus árak csak a belépőszintre vonatkoznak.

Az Amazon Login and Pay gombja komoly segítség lehet akár magyarországi webshopoknak is, akik valamit amerikai vagy nyugat-európai közönség számára szeretnének értékesíteni. Elvileg a lehetőség elérhető európai partnerek számára is. További információ az Amazon oldalán található.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról