Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Szabadalmi trollok fenyegethetik Európát is

Gálffy Csaba, 2013. szeptember 27. 10:00
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A szabadalomtrollok paradicsoma lenne a készülő egységes szabadalmi bíróság a nagy tech-cégek nyílt levele szerint. Ezért a bíróság hatáskörének pontosítását kérik, amely korlátozná a trollok zsarolási potenciálját.

hirdetés

Aggodalommal figyelik a technológia-ipar nagyjai az új, közös európai szabadalmi bíróság létrehozását. Ugyan az egységes jogi fórum létrehozását üdvözlik, a kivitelezéssel vannak problémáik. Jelenleg a UPC-t (unified patent court, egységes szabadalmi bíróság) létrehozó nemzetközi egyezmény nem szabályozza kellőképpen a bíróság működését, amely így könnyen a szabadalomtrollok kedvenc pereskedési helyszínévé válhat. Aggodalmuk kifejezésére a nagyobb tech-cégek, mint a Google, Apple, Samsung és Microsoft közösen fordulnak egy nyílt levélben az Európai Unió illetékes szerveihez, amelyben a bíróság működési feltételeinek pontosítását kérik.

Európa, a trollparadicsom?

Mint ismeretes, az Egyesült Államokban súlyos problémákat okoznak az úgynevezett szabadalomtrollok, azok a cégek, amelyek szabadalmakat gyűjtenek és ezek birtokában kisebb-nagyobb cégeket perelnek be. Mivel az amerikai bírósági gyakorlat jellemzően nem kényszeríti a vesztes felet a győztes jogi kiadásainak megtérítésére, pusztán a perrel fenyegetés is arra késztet számtalan céget, hogy inkább kiegyezzen a trollokkal, perre menni és azt megnyerni ugyanis jóval nagyobb kiadás lehet.

A szabadalmi trollok megkülönböztető jegye egyébként, hogy a pereskedésen kívül nem folytatnak más gazdasági aktivitást, a megszerzett szabadalmakat nem használják gyártásban vagy szolgáltatások nyújtására, pusztán a licencdíjak kikényszerítéséből élnek. Emiatt a szabadalomtrollok immunisak az ellencsapásokra. Míg a nagyobb cégek egész arzenált halmoznak fel szabadalmakból, hogy per esetén visszaperelhessenek. Mivel szinte biztosra vehető, hogy mindkét cég megsérti egymás szabadalmait, a komplex per így csupán arról szól, hogy kinek van nagyobb arzenálja, kinek van több vesztenivalója (például egy kölcsönös kitiltás esetén) - illetve ki bírja tovább pénzügyileg. A trollok ellen azonban a saját szabadalmak haszontalanok, lévén gazdasági aktivitást e cégek gyakorlatilag nem végeznek.

Az egységesített európai szabadalmi bíróság a nyílt levél szerint hatalmas lehetőséget jelent a szabadalomtrollok számára, ugyanis hatalmas zsarolási potenciált ad a kezükbe: egy győztes per végén elért kitiltási határozat ugyanis az összes európai ország piacáról eltüntetheti a szabadalomsértő terméket, ami elképesztő veszteséget okozhat a vesztes gyártónak. Emiatt a UPC-t létrehozó egyezmény olyan módosítását kérik a levél aláírói, amely ez a zsarolási potenciál racionális korlátozok közé szorítja

Mi is a probléma?

A tervezett európai szabadalmi bíróság jól párhuzamosított, vagyis egyetlen per esetében is két, egymástól független folyamat zajlik: egyrészt bizonyításra szorul, hogy a kérdéses szabadalom érvényes, másrészt hogy az alperes fél valóban megsértette azt a szabadalmat. A két eljárás eredménye értelemszerűen "és" viszonyban áll, a jogsértés megállapításához mindkét ítélet a felperesnek kell adjon igazat. A különböző kimenetek összehangolásáról azonban a UPC-t létrehozó nemzetközi egyezmény nem gondoskodott. Az aláírókat egy forgatókönyv aggasztja: ha a szabadalomsértés tényét megállapító ítélet hamarabb születik meg, mint a szabadalmat érvénytelenítő, akkor nem világos, hogy a két időpont között ki lehet-e tiltani az európai közös piacról az érintett termékeket?

Az aláírók másik problémája, hogy a kitiltási határozatokhoz szükséges jogsértés küszöbe nem meghatározott. Ez azt jelenti, hogy ha mindkét ágon győzedelmeskedik a felperes, akkor nincs további akadálya egy importtilalom kiadásának - függetlenül attól, hogy a vesztes által elszenvedett kár arányban van-e a szabadalom tulajdonosának veszteségével. Ennek következménye, hogy akár egy egészen apró, triviális megoldásra vonatkozó szabadalom is fenntarthat egy komoly piaci szereplőt és a szabadalom tulajdonosa a valóságtól egészen elrugaszkodott licencdíj-követeléseket is megfogalmazhat, hiszen ha a vesztes nem fizet, sok milliárdos kárt okozhat például egy iPhone vagy egy Galaxy S kitiltása. A nyílt levél ezért azt kéri, hogy legyen pontosabban szabályozva a kitiltási határozat eléréséhez szükséges feltételek rendszere, így a szabadalomtrollok zsarolási potenciálja is korlátozottabb lenne.

Mindenki aláírt

A nyílt levél aláírói között találjuk a tech-szektor legnagyobb szereplőit, ABC szerint az Apple, a BlackBerry, a Cisco, a Telekom, a Google, a HP, az Intel, a Microsoft, a Samsung és a Yahoo is támogatja az ötletet. Eddig egyetlen nem tech-szereplőként az Adidas is aláírta a felhívást.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!