Szerző: Gálffy Csaba

2013. augusztus 8. 11:48

Terheléselosztás és okosabb adatbázisok a Google felhőjében

Mindhárom nagy infrastruktúraszolgáltató folyamatosan bővíti rendszereinek képességeit, most a Google jelentett be néhány nyári változást a Compute Engine és az App Engine, az infrastruktúra- illetve a platformszolgáltatás esetében.

A bejelentés szerint a Google Compute Engine mostantól képes (layer 3) terheléselosztásra, amellyel a skálázódás és a hibatűrés javítására is bevethető. A szolgáltatásként igénybe vehető load balancing képes a bejövő TCP és UDP forgalmat kiosztani az azonos régióban található Compute Engine virturális gépek között feldolgozásra. A rendszer emellett figyeli a VM-ek működését is és csak az egészséges instance-ekhez küld forgalmat. Az elosztó parancssoros interfésszel rendelkezik, de API-kon keresztül programozható is.

Gyilkos a verseny

A szolgáltatás az év végéig ingyenesen igénybe vehető, ezt követően működési óránként és a bejövő adatforgalom függvényében kell fizetni érte. Az Amazon már hosszú ideje kínál komplex, érett load balancing szolgáltatást, a Microsoft pedig június elején vezette be hasonló megoldását, amely a forgalom elosztása mellett automatikusan skálázni is tudja a futó virtuális gépek számát a terhelés függvényében, előre meghatározott keretek között. A Google így a terheléselosztással egy fontos rést tömött be a portfólióban, az Amazon és Azure által kínált automatikus skálázódásra azonban még várni kell.

Egy tipikus terheléselosztó felállítás.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Google tárolószolgáltatása, a Cloud Datastore is kapott frissítést, a rendszer immár támogatja a keresőóriás saját fejlesztésű adatbázis-nyelvét, az SQL-hez hasonló GQL-t. A Cloud Datastore egy menedzselt NoSQL-szerű skálázódó adattároló, nem-relációs adatbázisok számára. Újdonság a Metadata Queries, amellyel az adatbázisra vonatkozó statisztikák, működési adatok kérhetőek le, segítségével saját kezelőkonzol, terljesítményelemzés vagy hibakeresés valósítható meg. Szintén a fejlesztők igényeit szolgálja a kibővített Cloud Datastore SDK, amely végre támogatja a Windows környezetet is a parancssoros interfész pedig néhány új paranccsal bővült.

App Engine sem áll le

A Google platformszolgáltatása az App Engine, a cég első próbálkozása az Amazon Web Services ellenében. Ugyan ebben a küldetésében az App Engine jórészt megbukott és a Google elkészítette a Compute Engine-t, az App Engine fejlesztése sem állt le. Az új kiadás elsősorban a PHP runtime fejlesztéseire koncentrált, ezt alaposan újraírta a Google a fejlesztői visszajelzéseknek megfelelően

Az 1.8.3-as verzióban kibővült a Cloud Storage (ez egy PHP-ban programozható SQL adatbázis, kifejezetten az App Engine alatt) funkciókínálata, így van már mappakezelés, írható és kiolvasható metaadatok a fájlokhoz. Az új verzió jelentős teljesítménynövekedést hoz, a memcache-alapú "optimista" olvasási gyorsítótárnak, ez különösen az ugyanazt a fájlt sokszor olvasó alkalmazások esetén lesz látványos.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.