:

Szerző: Hlács Ferenc

2013. augusztus 5. 15:54

Saját telefonőr-szolgáltatást indít a Google

Újabb jelentkező állt be az elkóborolt androidos készülékek előkerítését ígérők soraiba: ezúttal maga a Google.

Saját telefonőr-megoldást indít a Google: Az augusztusban induló Device Manager szolgáltatás képes GPS alapján bemérni, vagy ha még nem járnak túl messzire hangosan megcsörgetni az elveszett eszközöket, végső esetben pedig törölni róluk minden adatot. Tehát ugyanazt tudja, amit a hasonló szolgáltatások tömkelege, fontos különbség viszont, hogy Android 2.2 fölött minden készüléken elérhető lesz.

A Google Play áruházban számtalan többé-kevésbé hasznos alkalmazást találhatunk elveszett telefonunk előkerítésére vagy védelmére, ennek ellenére egyre több gyártó dönt úgy, hogy a maga veszi kézbe a készülékek utáni kutatást. Ilyen a Sony My Xperia, vagy a Samsung Find My Mobile szolgáltatása is. A Google sem látja ezt másképp: az androidos készülékekre augusztusban érkező új Device Managerrel a telefonokat és a rajtuk tárolt adatokat veszélyeztető helyzeteket igyekszik megoldani.

Kevés olyan funkció van, amiben a gyári telefon-lokátorok eltérnének egymástól, és a Google Device Managere sem igazán lóg ki a sorból. A gyakorlatilag minden hasonló alkalmazásban jelen lévő csörgetés funkció innen sem hiányzik, segítségével a telefon teljes hangerőn kiált segítségért, még ha előzőleg lenémítottuk is. A készülékek emellett GPS segítségével, valós időben is bemérhetők, ha netán a táskából kiesve nélkülünk utaznának tovább a buszon. Amennyiben pedig a telefon előkerítése reménytelen, arról minden adat távolról törölhető.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Google azt ígéri, a szolgáltatás már ebben a hónapban elérhető lesz, a 2.2-es, vagy annál újabb Androidot futtató készülékeken, ami egyes biztonsági alkalmazásokkal szemben komoly előnyt jelent, mivel azok közül több, az operációs rendszer frissebb verzióját igényli. A szolgáltatás használatához be kell jelentkezni a Google fiókba, ami androidos telefonnál egyáltalán nem irreális követelmény.

Bár a Device Manager funkciók tekintetében messze nem veszi fel a versenyt az olyan ingyenes, vagy ingyen kipróbálható alkalmazásokkal mint a Cerberus Anti Theft, a Lookout Security & Antivirus vagy a magyar fejlesztésű Webkey, (ami noha csak rootolt készülékre érhető el, azok minden létező funkcióját elérhetővé teszi a böngészőből) valódi előnye, hogy gyártótól függetlenül alapvető védelmet biztosít az androidos készülékek legnagyobb részének.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.