Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A PC-piac zuhanása az Intelnek is fáj

Bodnár Ádám, 2013. július 18. 09:48
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Enyhén csökkent az Intel második negyedéves bevétele éves összehasonlításban, miközben a profit nagyot esett. A vállalat szerint a PC-piac gyengébb a vártnál, de az év második fele erős lesz az új termékek rajtjának köszönhetően.

hirdetés

Az év második negyedévben 12,8 milliárd dolláros árbevételt könyvelt el az Intel, ami éves szinten 5 százalékos csökkenésnek felel meg. Eközben az üzemi eredmény 29 százalékkal 2,7 milliárd dollárra, a nettó eredmény pedig hasonló ütemben 2 milliárd dollárra zuhant. Az egy részvényegységre jutó eredmény 39 cent volt, ami 28 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 54 centnél. A második negyedéves bruttó eredményhányad 58 százalék volt, ami megfelelt a cég előrejelzésének, de alacsonyabb mint a tavalyi 61 százalék.

Csökkent az PC-piac, az Intel kevésbé

A világ legnagyobb processzorgyártójaként az Intelt is érzékenyen érinti a PC-piac meredek zuhanása. A számok mögé nézve azonban az látszik, hogy a PC-piacról a legalsó kategóriás gépek iránti kereslet tűnt el, az Intelnél a PC-processzorokat forgalmazó részleg 8,1 milliárdos bevétele csak 7 százalékkal kevesebb mint tavaly, az eladott termékek száma 5 százalékkal csökkent, miközben a PC-eladások az IDC szerint 10,9 százalékkal, a Gartner szerint 11,7 százalékkal szorultak vissza. Az Intel közleménye szerint a PC-üzletág álta értékesített termékek átlagos eladási ára szinten maradt 2012 második negyedévéhez képest.

A Data Center Group, amely szervertermékekkel foglalkozik, 2,7 milliárd dolláros árbevételt könyvelt el a negyedév során, ami nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival. Brian Krzanich elnök-vezérigazgató az elemzők részére rendezett konferenciahíváson elmondta, a gyengélkedő makrogazdasági körülmények miatt az üzleti szerverek iránt csökkent a kereslet, ezt azonban ellensúlyozni tudták a nagy cloudtelepítések, a mérnöki-tudományos rendszerek, valamint a hálózati- és a tárolópiac folyamatos bővülése - a világon eladott vállalati tárolók többsége Intel Xeon processzorra épül. A Data Center Group által eladott processzorok száma 1 százalékkal több volt mint tavaly.

Nagyon várják az új Atomot

Hatalmas zuhanás könyvelt el az "Other Intel Architecture Group", amely leginkább az Atom chipekkel foglalkozik. A netbook-korszak végével a lapkák iránti kereslet meredeken csökken, amit egyelőre nem tudnak ellensúlyozni az Intel-alapú okostelefonok és tabletek eladásai. A részleg 900 millió dolláros árbevétele 15 százalékkal alacsonyabb mint 2012 második negyedében. Az Intel sokat vár az év második felében érkező Silvermont-alapú processzoroktól, amelyek a piac több szegmensét is lefedik: lesz Silvermont-alapú lapka a telefonok (Merrifield) és tabletek számára (Bay Trail) és a mikroszerverek számára is (Avoton). A cég szerint a Silvermont azonos teljesítmény mellett ötödannyit fogyaszt mint a jelenlegi generációs Atom, azonos fogyasztás mellett pedig összességében háromszor akkora teljesítményt nyújt.

Az elemzői konferenciahívás egyik központi témája volt a Silvermont-alapú mobilchip, a Bay Trail. Brian Krzanich elismerte, az Intel átaludta az ultramobil eszközök piaci robbanását, úgyhogy most sietnie kell, hogy behozza a lemaradást. Az Intel várakozásai szerint a Bay Trail a nagy teljesítmény és alacsony fogyasztás mellett azért is népszerű lesz a gyártók körében, mert Android és Windows is futhat rajta, így a tabletgyártóknak nem kell a különféle operációs rendszerekhez különféle processzorarchitektúrát használniuk és rendszert tervezniük, így összességében alacsonyan tarthatják a költségeiket és gyorsabban piacra kerülhetnek az új modellek. A Bay Trail segítségével a levehető billentyűzetet PC-tablet hibridek ára 200-400 dolláros kategóriába csökkenhet, mondta Krzanich.

"Az eddigieknél gyorsabban hozzuk az Atomot a legkorszerűbb gyártástechnológiára és közben arra fókuszálunk, hogy a rendszerchipekre a legjobb grafikus, kommunikációs és más alkatrészek kerüljenek" - mondta Krzanich. "Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Core családot elhanyagolnánk, hanem hogy szeretnénk az Atomot az ultramobil szegmensben ugyanolyan technológiai vezetővé tenni. Ezek a termékek határozzák meg az Intel jövőjét."

Az év második felében több új termékkel is jelentkezik az Intel. A Haswell generációs chipeknek csak egy része rajtolt el egyelőre, a kétmagos változatok a második félévben esedékesek, ősszel pedig megérkeznek a legalacsonyabb fogyasztású, passzív hűtéssel is működőképes verziók, mondta el Krzanich. Emellett még idén érkezhet az okostelefonokba szánt Intel Merrifield, amely már integrált LTE modemet tartalmaz a Silvermont-alapú processzormagok mellett, a tabletekbe szánt Bay Trail, a mikroszerveres Avoton, valamint további Haswell-alapú Xeonok is jönnek.

Év végén indul a 14 nanométeres gyártás

A vállalat tájékoztatása szerint a 22 nanométeres csíkszélességű félvezetőgyártási eljárás bevezetése a tömegtermelésbe jól sikerült, a selejtarány rekordalacsony szinten van és a 14 nanométeres technológia bevezetése is jól halad, az év második felében meg fog kezdődni a 14 nanométeres lapkák tömegtermelése, amelyek 2014 első felében érkeznek piacra. Ahogy az Atomok roadmapjét felpörgeti a cég, a Core és Atom sorozat közel egyszerre vált majd csíkszélességet és hamarosan mindkét termékvonal azonos technológián készül. A 14 nanométeres eljárást beindításával kapcsolatos költségek már most is jelentkeznek és az év második felében nőni fognak.

A konferenciahíváson szóba került a vállalat "foundry", azaz szerződéses chipgyártó üzlete, ahová nemrég szállt be az Intel, hogy fölös gyártókapacitását pénzzé tegye. Brian Krzanich elmondása szerint még eltart egy ideig, mire ebből látható árbevétel származik, mivel ebben az iparban a megrendelővel történt megállapodást követően két-három év is eltelhet a sorozatgyártásig.

A harmadik negyedévre 13,5 milliárd dollár körüli bevételt vár az Intel, ez megegyezik a tavalyival. Az év egészére is stagnáló forgalmat jelez előre a cég, ami viszont azt jelenti, az év eleji gyengeséget és a harmadik negyedév stagnálását követően a negyedik negyedévben már növekedés kezdődhet.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.