Szerző: Dojcsák Dániel

2013. július 10. 13:18

Menet közben újratervez az új Google Maps

Ugyan az asztali böngészős változat még csak próbaverzióban elérhető, de meglepetésként ma reggeltől elindult a Google Maps androidos verziójának frissítése. Mivel a szoftver szinte minden Androidot futtató készüléken megtalálható, ezért hetekig eltarthat mire mindeki számára elérhető lesz.

Készüléktípustól és földrajzi helytől függetlenül mindenki hozzájut majd a legújabb Google Maps verzióhoz mindenki, akinek mobilján vagy tabletjén legalább 4.0.3-as Android fut. Ez azt jelenti, hogy a több mint 900 millió androidos eszköz felén fog frissülni napokon vagy heteken belül az alkalmazás.

Now-dizájn

Az új dizájn megfelel a Google Now által inspirált, mostanság minden termékben visszaköszönő egységes, szögletes, minimalista, kártyás megjelenésnek. A hátterek végre jellemzően nem feketék, hanem megfelelve a készülékgyártók OLED-től LCD felé való elmozdulásának, világosak, ahogyan a többi Google felületen is. Az új Maps felület szinte teljesen megegyezik egyébként a tavaly decemberben megjelent Google Maps for iOS verzióval.

Az újítás elsősorban a kezelőfelületet érinti, itt is eltűntek a térképet kötelezően kitakaró mezők, szükség esetén alulról csúsznak be a kezelőszervek, illetve oldalról lehet belapozni a menüt. Az elrendezés rímel az új asztali böngészős verzióra, a Maps megjelenése és használata ezzel teljesen egységessé válik. Az eddig megszokotthoz képest változik a térképnézet színezése, illetve a rétegek közti váltás módja is. Az okostelefonos és a tabletes verzió külön layoutokkal rendelkezik, a tabletes verzió sokkal inkább támogatja a környékbeli helyek felfedezését, megismerését, a kártyák másképp is jelennek meg a nagyobb kijelzőn.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Fontos újítás, hogy a navigáció során a forgalmi adatok már nem csak tájékoztató jellegűek és nem merül ki annyiban, hogy piros szín jelzi, hogy dugóban fogunk haladni. Ezentúl a Maps (újra) számításba veszi az optimális útvonal megtervezésénél az aktuális forgalmat és akár arra is képes, hogy menet közben dinamikusan újratervezzen, ha előttünk lelassul a haladás, baleset történik vagy lezárnak egy utat.

Ez az a képesség, amire nagyon sokan vártak a mobilos Maps kapcsán és egyszer már élesedett is, de akkor a Google mérnökei úgy ítélték meg, hogy a technológia még nem elég érett és nem elég pontos ahhoz, hogy felvállalják. Mára úgy tűnik az akadályok elhárultak, a Maps navigáció értesítést küld arról, ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy “Gyorsabb útvonal elérhető”.

Az alkalmazás szokás szerint a Play Store-ból frissül, viszont az óriási installált bázis miatt ez a szokásosnál lassabb lehet. Ha valaki nem tudja kivárni, amíg hozzá is megérkezik a frissítés, az saját felelősségre telepítheti APK-ból az új 7.0-ás verziót.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról