Szerző: Koi Tamás

2013. július 9. 10:30

Növekvő lefedettség, bővülő HD-tartalom IPTV-fronton

Hosszú évek alatt beérni látszanak a magyar IPTV-szolgáltatók technológiai fejlesztései, melynek révén az egyik legmodernebb televíziózási lehetőség egyre több háztartás számára érhető el, egyre több kényelmi extrával, vagy éppen jobb minőségben. Itthon két cég szolgáltat saját IPTV-platformon, mindkettő újdonságokról számolt be a héten.

A szolgáltatás lefedettségének folyamatos növelésével, az egyre több néző számára értékes kiegészítő extrák és a hatékony marketingakciók révén egyre népszerűbbé válik Magyarországon az IP-alapú televíziós műsorszórás. IPTV-t jelenleg két cég kínál az országban saját fejlesztésű infrastruktúráján, a Magyar Telekom 2006-ban, az Invitel pedig néhány évvel később indította a szolgáltatást. A fejlesztések mindkét cégnél folyamatosak, míg a Telekom a HD-adások választékát érintő hátrányát igyekszik ledolgozni, addig az Invitel a szolgáltatási területet bővítette.

Félmillió háztartásnak

A budaörsi székhelyű Invitel a hét elején jelentette be, hogy a vezetékes hálózat modernizációjának köszönhetően nagyjából 25 százalékkal, 500 ezerre nőtt az IPTV-szolgáltatással lefedett háztartások száma. A szolgáltató a különböző körzetekben a korábbi akvizíciók hatására eltérő technológiai adottságokkal rendelkező digitális tévévételi módokat biztosít, ám IPTV-t elsősorban xDSL-technológiával biztosít, mivel a legtöbb előfizetőjét továbbra is réz érpáron éri el (a szolgáltató emellett optikai eléréssel is biztosít IPTV-t, a volt Fibernet-területen pedig digitális kábeltévét kínál előfizetőinek).

Az invitel IPTV-je a szokásos kényelmi funkciókat kínálja az idén év elején átszabott, a HD-tévék felbontásához igazított felhasználói felületen keresztül. A szolgáltatás megállítható, visszatekerhető adást kínál (timeshift), valamint rögzítési lehetőség is adott, emellett rendelkezésre áll videotéka, valamint on-demand szolgáltatás (Tegnap TV-je). A szolgáltató a megfelelő technológiai háttérrel rendelkező területeken HD-tartalmat is biztosít, az Invitel jelenleg húsznál is több csatornát kínál HD-ban előfizetőinek.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ez utóbbi, vagyis a HD-s tartalomválaszték területén igyekszik behozni jelentős lemaradását a Telekom, mely július elejétől a "Családi" tévécsomaghoz kínál HD-s csatornákat. A Családi+HD csomagban az 58 SD-adás mellett összesen 10 HD-csatorna található, ezzel a cég még mindig jelentősen kevesebb HD-s tartalmat biztosít ügyfeleinek, mint akár az Invitel, akár a piacvezető UPC (még úgy is, hogy a korábbi HD minicsomag továbbra is elérhető a cégnél). A Telekomnál az új csomag - akárcsak a többi tévés díjcsomag - a teljes technológiai szolgáltatásportfólión keresztül elérhető, nem kizárólag IPTV-n, igaz, eltérő minőségben és kissé eltérő választékkal (a Sat TV szolgáltatás esetében).

Fontos újdonság, hogy a Telekom immár nem csak VDSL, optikai és EuroDOCSIS 3-as kábelhálózatokon tud kínálni HD-s tartalmat, hanem sávszélességtől függően ADSL-területen is. Ekkor a HD-adás felbontása valójában csak HD Ready, cserébe az adatstream jóval kisebb sávszélességet vesz igénybe, azaz továbbítható réz érpáron keresztül is a kép szétesése nélkül. A HD-csatornákat a HSI-hálózatokon (VDSL/FTTx/ED3) Full HD felbontásban továbbítja a Telekom rendszere IPTV-n, és ugyanezt a felbontást használja a szolgáltató digitális kábeltévés hálózata is.

Műholdas fejlesztések

A Telekomnál lapunk kérdésére elmondták, hogy a Sat TV szolgáltatás esetében folynak a fejlesztések annak érdekében, hogy bővüljön a választék, jelenleg a behatárolt kapacitás miatt ugyanis csak a felbontás módosításával van lehetőség a csatornabővítésre. A szolgáltató egyébként az Interaktív Sat TV rendszer keretén belül lényegében ugyanazokat a kényelmi extrákat biztosítja DTH platformon, mint amit az IPTV-s előfizetőknek is kínál.

A cég a szokásos, fentebb is említett IPTV-s kényelmi extrák (timeshift, VOD, on-demand tartalomelérés stb.) mellett egyre több saját fejlesztésű alkalmazást is kínál a platformon, így például június vége óta elérhető a világ legnépszerűbb kerékpárosversenyéhez, a Tour de France-hoz készült IPTV-s app, amivel nyomon követhető a verseny eredménytáblázata, a szakaszleírások, valamint ugyanitt elolvashatók az aktuális hírek is.

A Magyar Telekom a legutóbbi, első negyedév végére vonatkozó statisztikák szerint 336 ezer IPTV-s ügyféllel rendelkezik. Az Invitelnél június végéig 46 ezer IPTV-s ügyfelet regisztráltak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról