Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 2. 08:56

Megszűnik a Microsoft TechNet előfizetés

Augusztus végén megszűnik a Microsoft TechNet előfizetési konstrukciója, amely elsősorban IT-üzemeltetési szakemberek számára hivatott a legfrissebb információkat és a termékek funkció- és időkorlátozás nélküli verzióit biztosítani, tesztelési célokra.

Az évente 199 dollárba kerülő TechNet előfizetés keretében a felhasználók hozzájuthattak a Microsoft termékeinek teljes verziójához, hogy azokat alaposan megismerhessék és tesztelhessék esetleges telepítés előtt. Emellett a TechNet oldalán bőséges információmennyiség is a rendelkezésükre állt, fórumokkal, valamint elsőbbségi terméktámogatással. Az éves konstrukcióban értékesített előfizetés legkésőbb 2013. augusztus 31-én lehet megvásárolni, majd 30 napig kell aktiválni. Szeptemberben már nem ad ki újabb TechNet előfizetési licenceket a Microsoft és ezt követően a régiek érvényességét sem újítja meg. Ez azt jelenti, hogy 2014. szeptember 30-án minden előfizetés érvényét veszti.

A TechNet keretében beszerzett szoftvereket a licencük nem engedi éles környezetben használni, ez a korlátozás azonban csak a licencelési konstrukcióban él, valójában a kereskedelmi forgalomban is elérhető, teljes verziós szoftvereket kapták a TechNet-előfizetők. A Microsoft is tisztában van vele, hogy a TechNet előfizetés lehetőségeivel sokan visszaéltek és a program keretében megszerzett jogosultságaikat nem jogszerűen használták (kalózkodás), azonban a konstrukció megszüntetésének oka nem ez.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A hivatalos indoklás szerint "az utóbbi években a felhasználás a fizetőstől az ingyenes próbaverziók felé tolódott el. A Microsoft ennek eredményeképp döntött a TechNet előfizetési konstrukció megszüntetése mellett és 2013. augusztus 31-én beszünteti azok árusítását. A Microsoft az IT-szakemberek számára nyújtott ingyenes lehetőségekre összpontosít, beleértve a próbaváltozatokat a TechNet Evaluation Centerben, a szakértők által vezetett Microsoft Virtual Academyket, valamint a közösség által moderált technikai támogatást a TechNet fórumokban." A megszüntetés okairól és körülményeiről bővebben ebben a dokumentumban lehet olvasni.

A TechNet előfizetési megszüntetése ennek megfelelően nem érinti a TechNet weboldalt, ahol továbbra is minden információ a szakemberek rendelkezésére áll majd. A változás nem érinti a fejlesztők részére létrehozott Microsoft Developer Network (MSDN) programot sem, ahol szintén lehetőség van egyes programok teljes verzióinak használatára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról