Szerző: Dojcsák Dániel

2013. június 24. 13:00

Kártérítést ad az Apple az in-app károsultaknak

Sok bosszúságot okozott az alkalmazáspiactereken fellelhető szoftvereken belüli fizetés a platformok gazdáinak is. A freemium modell egyik hátulütője, hogy a szoftverek készítői mindenféle trükkös módszerrel veszik rá a felhasználókat, hogy fizessenek, s az esetek többségében a megtévesztés célpontja egy gyerek, a számlát azonban a szülő állja.

Alapjában véve a szülő felelőssége, ha a gyereke a pénztárcájából kontroll nélkül költeni kezd és ez akkor is igaz, ha mindezt egy iPad-en teszi. Viszont az elmúlt évek tendenciáinak eredménye az, hogy főként a játékok nagy része már tartalmaz in-app vásárlási lehetőséget, sőt, erre nem felejt el figyelmeztetni minden egyes alkalommal. A gyerekek nyilván csak a könnyítési lehetőséget érzik egy-egy ilyen felhívásban, a pénz fogalmait pedig gyakran még nem is ismerik.

Rendszerhibák

Nincs semmi probléma, ha a szülőnek van lehetősége kontrollt gyakorolni, de az Apple rendszerében sokáig hiába kellett az ingyenes vagy fizetős appok telepítésekor jelszót beírni, a program ezt már az appon belüli fizetéskor nem kérte, így akár jelentős összegeket tudtak a gyerekek többnyire tudtukon kívül költeni a szüleik hitelkártyáiról. Másrészt a jelszó beírását követően egy bizonyos ideig jelszó nélkül lehetett további tranzakciókat bonyolítani. Ez utóbbinak az eredménye, hogy a szülő megvásárolt egy programot mondjuk a gyereknek, aki kézbevéve az okostelefont vagy tabletet, a következő percekben szabadon vásárolhatott. Az amerikai szülők egy népes tábora ezt nem tartotta korrektnek és még 2011-ben beperelte egy csoport az Apple-t, azért, mert túl egyszerű volt a digitális javak vásárlása.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A két éve húzódó ügy első konkrét eredménye, ami megoldásnak tekinthető, hogy az Apple a körülbelül 23 millió érintettnek korlátozott kompenzációt ajánl fel. Minden olyan szülő, akinek a bejelentett kára 30 dollár alatti, azoknak az Apple felajánlott egy 5 dolláros iTunes ajándékutalványt, amivel a következő vásárlások összege csökkenthető és természetesen a kérdéses alkalmazások és in-app elemek árát is visszatéríti a cég. Ehhez 2014 január 13-ig kell jelezni, hogy mi volt az az egybefüggő 45 napos periódus, amikor az engedélyük nélkül történtek tranzakciók. Az ügy hivatalos weboldalán minden részlet fellelhető, amit tudni érdemes.

Megoldották, de későn

A per kezdete után az Apple még 2011 márciusában megváltoztatta a szoftverek telepítésének rendszerét, viszont ekkor már tömegesen voltak olyanok, akik szembesülhettek meglepetésszerű számlákkal a kártyaegyenlegükön. A 100 millió dolláros kártérítési ügy tanulságos lehet a szolgáltatóknak és érdekes kérdés az is, hogy az Apple ezt az összeget lenyeli, vagy az érintett fejlesztőkön megpróbálja-e behajtani. Ugyanez a probléma feltehetőleg Androidon is fennállt, hiszen sokáig ott a bejelentkezés után egyáltalán nem kért jelszót a rendszer vásárlásokhoz, igaz minden egyes tranzakcióról azonnal az érintett Gmail-fiókba is érkezett egy fizetési igazolás.

Ma már a felhasználóknak több módszer áll rendelkezésére, hogy kordában tartsák a környezetüket. A freemiumot preferáló mindkét mobilplatformon beállítható, hogy minden tranzakcióhoz jelszót kelljen használni, így nem kell lemondani a fizetős tartalmakról, akkor sem, ha megosztott eszközről van szó. A gyári Android emellett támogatja a többfelhasználós módokat, így egészen elszigetelt részleget hozhatnak létre a szülők.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról