Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 27. 09:34

Megegyezett a YouTube-appról a Google és a Microsoft

Sikerült megállapodnia a Google-nek és a Microsoftnak, a két cég közösen fejleszt egy hivatalos, teljes funkcionalitású YouTube-alkalmazást Windows Phone-ra. A közös közlemény szerint az új app heteken belül várható.

Május elején összekülönbözött a Google és a Microsoft. A YouTube tulajdonosa azt fájlalta, hogy a Microsoft kiadott Windows Phone 8-ra egy kliensalkalmazást a videomegosztóhoz, amely nem hivatalos API-kon keresztül éri el a szolgáltatást, olyan képességeket is nyújt, amiket elvileg nem lenne szabad (például a videók offline letöltését), miközben nem jelenít meg reklámokat. A Google arra szólította fel a Microsoftot, törölje a szóban forgó alkalmazást a piacteréről, redmond eközben pedig azt sérelmezte, a Google megtagadja tőle a hozzáférést a hivatalos API-hoz.

"A Google nem akart velünk dolgozni egy olyan appon, amely felér a más platformokon elérhetőekkel", állította a redmondi cég, hozzátéve, hogy "örömmel jelenítenénk meg a reklámokat, ha a Google hozzáférést adna a szükséges API-khoz." A keresőcég korábban már kommunikálta, nem szeretné lehetővé tenni más cég számára hivatalos YouTube-app készítését, emellett azt is közölte, a Windows Phone alacsony piaci részesedése miatt nem tervez YouTube-appot a platformra. Jelenleg kizárólag iOS és Android platformon létezik hivatalos, Google-féle YouTube-alkalmazás, más platformokon (pl. Windows Phone, BlackBerry) a mobilra optimalizált weboldalt nyitja meg az app - ha egyáltalán létezik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A két cég a múlt hét végén megállapodott arról, hogy közösen fejlesztenek egy hivatalos YouTube-appot. "A Microsoft és a YouTube együttműködik azon a következő hetekben, hogy a Windows Phone app megfeleljen a YouTube API felhasználói feltételeknek, beleértve a reklámok megjelenítését. Ezalatt a Microsoft a jelenlegi YouTube-appot az előző verzióra cseréli a Windows Phone Store-ban" - áll a társaságok által kiadott közleményben.

A piactérre átmenetileg visszakerül a régi YouTube-alkalmazás, ami nem csinál mást, csak megjeleníti a videomegosztó szolgáltatás mobilra optimalizált weboldalát. Egyelőre nem tudni azonban, az új alkalmazás pontosan mire lesz képes, az offline letöltés bizonyára hiányozni fog belőle, így még az is lehet, a Windows Phone 8 felhasználóknak érdemes lehet megtartani a május elején kiadott alkalmazást.

A két cég most bejelentett megállapodása csak a Windows Phone platformot érinti, a Windows RT-t nem - a Microsoft tabletplatformját használóknak továbbra is marad a YouTube weboldal, igaz, a telefonokénál nagyobb kijelzőméret és a Flash-kompatibilitás miatt számukra minden videó egyébként is elérhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.