HWSW

Szoftverszolgáltatások felé mozdul a BlackBerry

A legnehezebb időszakon már túlvan a BlackBerry, az okostelefon-piacot egykoron meghatározó gyártó, de az útkeresés láthatóan még nem ért véget a cégnél. A vállalat legnagyobb éves konferenciáján nagyobb hangsúlyt kaptak a szoftverszolgáltatások, melyeket már nem csak BlackBerryk mellé lehet igénybe venni.

Tegnap megkezdődött a BlackBerry legnagyobb konferenciája a floridai Orlandóban - a BlackBerry Live idén leginkább a januárban megjelent, vadonatúj mobilplatform, a BlackBerry 10 köré szerveződött. Az új operációs rendszer a konferenciára időzítve kapta meg első, jelentősebb frissítését és a gyártó bejelentett egy olcsóbb, középkategóriás BlackBerryt is, mely az új platformra épül. A legnagyobb durranás azonban mégsem ez, hanem a multiplatformossá tett szoftverszolgáltatások bejelentése, frissítése volt tegnap Floridában.

Baráti jobb

A konferencia nyitóelőadásán Thorsten Heins, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója bejelentette, a vállalat keresztplatformossá kívánja tenni a jelenleg kizárólag BlackBerryk közt működő azonnali üzenetküldő- és VoIP-szolgáltatást, a BlackBerry Messengert (BBM). A jelenleg nagyjából 60 millió felhasználóval rendelkező chatplatform egykoron meghatározó szerepet töltött be a mobilos üzenetküldő megoldások körében - javarészt a QWERTY-billentyűzet előnyeit élvező több tízmilliós aktív felhasználói tábornak köszönhetően -, a BlackBerry térvesztése miatt azonban egyre többen hagyták ott a szolgáltatást.

xA gyártónak ráadásul egyre erősebb multiplatformos konkurensekkel kellett megküzdenie, a Skype vagy éppen a feltörekvő Viber jelentette elszívóhatás ellen hosszú távon jól láthatóan nem lehetett versenyre kelni egy platformexkluzív megoldással. A BBM nyitásával a BlackBerry egyik nem titkolt célja, hogy a BlackBerry-tulajdonosok BBM-es kapcsolati hálója bővüljön, vagyis lényegében azokat az ismerősöket, kollégákat, barátokat és családtagokat is elérhessék az ingyenes chatalkalmazáson keresztül, akik más platformokra váltottak.

E cél érdekében a BBM még idén nyáron megjelenik Androidra és iOS-re, eleinte kizárólag azonnali üzenetküldő funkcióként, majd később az alkalmazás repertoárjában tavaly megjelent hanghívás, illetve a BlackBerry 10-zel elérhetővé vált videohívás és képernyőmegosztás funkciókkal. A BBM a fentiek mellett rövidesen egy újabb funkcióval is bővül majd, ez lesz a BBM Channel, mely a Twitter működési logikáját örökíti át a chatalkalmazásba - azaz fel lehet majd iratkozni cégek és magánszemélyek BBM-üzeneteire. A fejlesztők ígérete szerint ez a funkció is elérhető lesz az androidos és iOS-es portokon.

Mobilmenedzsment iOS-re és Androidra

A BlackBerry a vállalati mobilmenedzsment-szolgáltatások terén is bővíteni kívánja elérését a két legnagyobb platform, az Android és az iOS irányába. A BlackBerry Live-on a cég bejelentette, elkészült a BlackBerry Enterprise Service 10 vállalati mobilmenedzsment-rendszer új, 10.1-es verziója, mely a BlackBerryk mellett androidos és iOS-es eszközöket is támogat. Utóbbi két platformnál a rendszer megfelelő működéséhez szükség van a Google Play Store-ból, illetve az App Store-ból elérhető BlackBerry Secure Work Space kliensszoftverre, mely a BlackBerry Enterprise Service 10 alá migrált eszközökön biztosítja a biztonságos üzenetmozgást, névjegyzék-, naptár- és feljegyzéskezelést, valamint böngészést.

A BlackBerry Enterprise Service 10 legújabb, 10.1-es szerververziója a BlackBerry Enterprise Servert használó vállalatok számára könnyen migrálható, emellett az idei licencdíjakat (CAL) elengedi a BlackBerry az áttérő ügyfelek számára. Az integrációt a cég ingyenes próbaidőszakkal is ösztönözni kívánja, így a BlackBerry Enterprise Service 10 szervertermék 60 napig ingyen használható egy legfeljebb 20 készülékből álló flotta kezelésére, olyan vállalkozásoknál is, melyek korábban egyáltalán nem használtak BlackBerry mobilmenedzsment rendszereket.

Olcsóbb BlackBerry 10

A kanadai vállalat az új szoftverszolgáltatások mellett egy új készüléket is bemutatott a BlackBerry Live-on, mellyel a BlackBerry 10 operációs rendszer az olcsóbb árszegmensekben is elérhetővé válik. A QWERTY-gombsorral és érintőkijelzővel egyaránt ellátott Q5-öt kifejezetten a fejlődő piacokra szánta a gyártó, így elsősorban a cég jelenleg legnagyobb felvevőpiacának számító ázsiai régióban remél sikereket tőle a vállalat.

A Q5 a januárban leleplezett, ám csak április végén megjelent Q10 kistestvérének tekinthető, az újdonság ugyanakkor a kedvezőbb árszint érdekében több ponton is spórol az anyaggal és a teljesítménnyel. A 3,1 hüvelykes, 720x720 pixeles érintőkijelző így például nem AMOLED-technológiával készült, helyette hagyományos TFT LCD-t alkalmazott a gyártó, emellett kevesebb háttértár (16 helyett 8 GB) is áll a felhasználó rendelkezésére. Újdonság, bár inkább csak a BlackBerry számára, hogy a Q5 egy darabból álló műanyag (unibody) házzal rendelkezik, vagyis a készülék 2100 mAh-s akkumulátora nem cserélhető.

A BlackBerry Q5 a nyáron jelenik meg a partnerszolgáltatók kínálatában, négy színben (fekete, fehér, piros, pink). A készülék Magyarországon is forgalomba kerül a nyár végén. Várható fogyasztói árat egyelőre nem közölt a gyártó.

A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/50273/blackberry-messenger-bbm-bes-enterprise-service-mobilmenedzsment-q5-qwerty.html
Író: Koi Tamás (koi.tamas kukac hwsw.hu)
Dátum: 2013. május 15. 10:46
Rovat: vállalati it