:

Szerző: Koi Tamás

2013. április 15. 16:20

A 4G-s aukció miatt vizsgálják a brit hírközlési hatóságot

Vizsgálat indul a brit hírközlési hatóság, azaz az Ofcom év elején lezárult 4G-s frekvenciaaukciója kapcsán Nagy-Britanniában. A hatóság által sikeresnek nyilvánított frekvenciaaukción lényegesen kisebb összeg folyt be a vártnál.

Vizsgálatot indít az Angol Állami Számvevőszék (National Audit Office, NAO) a helyi hírközlési hatóság által február második felében lezárt 4G-s frekvenciaaukció kapcsán, miután a több mobilszolgáltató részvételével lebonyolított átverésen az eredeti költségvetési tervezethez képest több mint egymilliárd angol fonttal, átszámolva csaknem négyszázmilliárd forinttal kevesebb bevétel folyt be.

Az Ofcom február 20-án hirdetett eredményt a szigetország eddig legnagyobb frekvenciaaukciójában, ahol a kiterjedt LTE-hálózatok építésére, valamint a nagyvárosi hálózatok kapacitásának növelésére alkalmas spektrumokat bocsátották licitre. Az Ofcom aukcióján összesen 2,34 milliárd angol fontért jutott hozzá 250 MHz-nyi spektrumhoz öt piaci szereplő. Ezek közül négy már régóta működő mobilszolgáltató (O2 UK, EE, Vodafone, 3 UK), egy pedig a BT csoport tagja, a Niche Spectrum Ventures. Ez az összeg jelentősen elmarad a korábbi várakozásoktól, melyek körülbelül 3,5 milliárdos bevétellel számoltak - szakértők szerint az alacsonyabb licitösszeghez hozzájárult, hogy a brit aukción nem volt fenntartva blokk új belépőknek, illetve csak két frekvenciasávban tartottak árverést.


Az Ofcom épülete a Temze partján: kevés pénz folyt be

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A NAO brit munkáspárti beadványra kezdeményezett vizsgálatot, bár az egyelőre nem világos, hogy ez milyen formát fog ölteni és mi lehet a végkimenetele. Az Ofcom a vizsgálat ellenére is kitart amellett a véleménye mellett, hogy a frekvenciaaukció sikeres volt és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. "Az aukció élénkíteni fogja a versenyt, hiszen négy társaságnak is lehetőséget adott arra, hogy 4G-s hálózatot építsen ki. Az aukció elsődleges célja éppen ez volt, illetve a lefedettség növelése, nem pedig a bevétel maximalizálása" - nyilatkozta képviselője útján a hatóság.

Csehországban éppen fordított helyzet miatt fújta le a tavaly előkészített frekvenciaaukciót a helyi hírközlési hatóság. Ott túl magasra szökött a lciitösszeg, ami a hatóság szerint a verseny élénkítése helyett az árak növekedéséhez vezethetett volna. A CTU idén nyáron új keretek közt újra kiírja az aukciót, melyen egy elkülönített frekvenciablokkot kaphat egy esetleges negyedik mobilszolgáltató.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.