:

Szerző: Koi Tamás

2013. április 12. 11:24

A mobilhálózat-szállítók is tarthatnak a Samsungtól

Még inkább szorult helyzetbe kerülhetnek a nagy európai mobilhálózati-infrastruktúra beszállítók, de akár legújabb kihívóik, a kínai gyökerű Huawei és a ZTE is, ha a Samsung ebben az iparágban is sikerrel meg tudja vetni a lábát. Márpedig a jelek biztatóak a koreaiak számára, a cég már a második LTE-tendert nyeri Európában.

Rövidesen új, jelentős potenciállal rendelkező versenyzővel kell kalkulálniuk Európa legnagyobb mobilhálózati-infrastruktúra beszállítóinak, az Ericssonnak és a Nokia Siemens Networksnek. A Samsung hálózati termékeket fejlesztő és gyártó divíziója az évtized eleje óta képviselteti magát a kontinensen, de már a második infrastruktúra-tenderét nyeri, igaz, egyelőre csupán kisebb szolgáltatóknál.

A dél-koreai multi a héten írta alá az LTE-hálózatfejlesztési projektre vonatkozó beszállítói szerződést a Hutchison Whampoa kezében lévő Three Irelanddel, az ír mobilszolgáltató mellett ez a második szerződése a Samsungnak, mely a Three UK-val korábban kötött exkluzív beszállítói szerződést. A most megkötött megállapodás értelmében a Samsung LTE rádiós (RAN) és maghálózati infrastruktúra-elemeket egyaránt szállít majd a szolgáltatónak. Az első Samsung bázisállomások a tervek szerint augusztusban állhatnak üzembe Dublinban.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A koreai cég - mely nem mellesleg a világ legnagyobb mobilgyártója - eddig egészen kishalnak számított az infrastruktúra-gyártók körében, a vállalat elsősorban a honi piacra gyártott WiMAX- és CDMA rendszerű eszközöket. A Samsung az utóbbi években azonban jelentős anyagi erőforrást fordított a mobilhálózati üzletág fejlesztésére és új technológiák, termékcsoportok bevezetésére, a vállalat így ma már a mobilhálózati elemek széles körét tudja szállítani megrendelőinek a mikrocelláktól kezdve a packet core elemekig bezárólag.

A Samsung 2011-ben hozta létre Európában a hálózati elemekre szakosodott üzletágát, a Samsung Networks Europe-ot, (SNE), melynek elsődleges célja, hogy a helyi 4G/LTE hálózatmodernizációs projektekhez komplett infrastruktúra-megoldást szállítson.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.