Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A fejlesztők alig látnak perspektívát a Wii U-ban

Koi Tamás, 2013. március 01. 11:43
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nemcsak a vevők, a fejlesztők számára sem tűnik vonzónak a Nintendo új generációs asztali játékgépe, a Wii U. A konzolokra úgy általában véve nehéz évek várnak, mindenki okostelefonokra és tabletekre fejlesztene elsősorban.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem tudja a Wii sikerét másodszor is meglovagolni a Nintendo. A japán videojáték-gyártó nem elég, hogy eleve gyenge eladásokat produkált a tavalyi ünnepi szezonban, ezzel együtt jár az is, hogy a játékfejlesztők a legkevésbé sem tartják vonzó platformnak a Wii U-t. Ettől függetlenül az eredeti Wii-nek sem kellett óriási játékválaszték a sikerhez, de a mostani fejlesztői attitűd az egész konzolipart fenyegeti.

Pocsék kilátások

Az ebben a hónapban kezdődő Game Developers Conference 2013 előzetes felmérése alapján a játékosok mellett a fejlesztők is egyre nagyobb figyelmet szentelnek a különböző mobilplatformoknak, illetve az azokra épülő tableteknek és okostelefonoknak, miközben a tradicionális konzolos fejlesztéseiket háttérbe szorítják. A konferencia szervezői által megkérdezett mintegy 2500 fejlesztő különösen lesújtó képet fest a Nintendo kézi és asztali platformjainak jövőjéről: a válaszolók mindössze 6,47 százaléka állította, hogy a következő játékát elkészíti Wii U-ra, és csupán 1 százalék fejleszt Nintendo DS-re.

A helyzet az egyenként több mint hetvenmilliós felhasználói bázissal rendelkező Xbox 360 és PlayStation 3 platformok szempontjából sem különösebben rózsás, a fejlesztők csupán 13,9 és 12,4 százaléka készíti el következő játékát erre a két rendszerre. A Microsoft és a Sony következő konzolos platformja iránt egyelőre még kisebb az érdeklődés, a két cég közül ugyanakkor eddig csak a Sony ismertette terveit a nagyközönséggel február 20-án. A japán cég a PlayStation 4 bemutatásakor egyébként éppen azt igyekezett hangsúlyozni, hogy az új platformot a fejlesztők igényei alapján hozta létre.

A felmérésből ehhez képest az derül ki, hogy a játékfejlesztők igényeinek most leginkább az okostelefon/tablet irány felel meg a leginkább, csaknem 60 százalékuk készíti el a következő játékát ezekre a mobil eszközökre, míg a PC népszerűsége szintén kiugróan magas, a webes fejlesztésekkel együtt. A játékfejlesztők által felállított rangsor végén szintén mobil eszközök, a konzolgyártók kézi játékgépei kullognak.

A nagyok is feladták

Alighanem ez az attitűd adhat magyarázatot arra, hogy a Sony az új generációs PlayStation platform, a PS4 fejlesztése kapcsán miért nem ölt jelentős kutatás-fejlesztési erőforrásokat az egyedülálló Cell architektúra továbbfejlesztésébe. A japánok a több százmillió dolláros büdzsével éveken keresztül fejlesztett Power-alapú rendszert az új PlayStationnnel végleg nyugdíjba küldik, a PS4 x86-alapú hardvert kap, ezzel lényegében egy felturbózott PC-vé válik.

A Microsoft az eddigi pletykák és találgatások alapján szintén hasonló utat követhez, Redmond azonban láthatóan inkább a tartalomszolgáltató-ipart próbálja minél határozottabban beterelni az Xbox ernyője alá. Az új Xboxból a pletykák szerint lesz olyan, kifejezetten médiafogyasztásra szánt változat, mely a jelenlegi set-top boxokhoz hasonló elven működik majd, széles over the top és on-demand tartalomválasztékot kínálva.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.