:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. február 5. 11:38

Még mindig van hová zsugorodnia a HTC-nek

Közzétette negyedik negyedéves eredményeit az okostelefonok piacának megszületése óta meghatározó szereplőnek számító HTC. A tajvani vállalat már csak árnyéka egykori önmagának, eladásai rohamosan zsugorodnak és egyelőre nem is látszik a javulás nyoma.

Az ünnepi negyedévben csupán 60 milliárd tajvani dollár (2,03 milliárd amerikai dollár) forgalmat bonyolított a HTC, amely korábban meghatározó szerepet játszott az okostelefonok piacán, mára azonban a riválisok agresszív nyomulásának és megkérdőjelezhető stratégiai döntéseinek köszönhetően gyakorlatilag a perifériára szorult. Az árbevétel éves összehasonlításban 41 százalékkal csökkent, eközben az üzemi eredmény gyakorlatilag eltűnt, jelképes 600 milliárd tajvani dollárra esett, ami 20 millió amerikai dollár mindössze.

A vállalat első negyedéves előrejelzése még ennél is kiábrándítóbbra sikerült, a cég 50-60 milliárd tajvani dolláros árbevételt vár, ami a tavalyihoz képest 12-27 százalékos zuhanást jelent. Az üzemi eredményhányad 0,5-1 százalék között lesz, közölte a HTC. "Olyan tartományt adunk meg, amit magabiztosan el is tudunk érni" - mondta a vállalat pénzügyi vezetője, Chang Chia-lin. "Nagyon bízunk az új csúcsmodellünkben." A HTC február 19-én mutatja be új készülékeit, amelyek egy darabig biztos megdobják a vállalat árbevételét, a nagy kérdés az, hogy az év hátralevő részében hogyan állják majd a versenyt a riválisok hasonló mobiljaival, például a Samsung új Galaxy zászlóshajójával, vagy a következő generációs iPhone-nal.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az okostelefon-eladások egyre nagyobb részéért felelősek a fejlődő piacok, ahol az alacsonyabb árkategóriás készülékek iránt élénk a kereslet, és a következő években ezek jelentik majd a piaci bővülés motorját. A HTC ezért nagyobb figyelmet fog fordítani az alsóbb kategóriás modellekre, egyrészt árcsökkentések, másrészt új modellek révén próbálja meg elérni ezt a szegmenst. Kínában például az eladott telefonok döntő része az 1000-2000 jüanos (35-70 ezer forintos) árkategóriából kerül ki, a HTC-nek ide kell betörnie.

A vállalat pénzügyi vezetője arra is utalást tett, egyedi képességekkel ruházzák fel Windows Phone-t futtató eszközeiket, azonban hogy pontosan mik lesznek ezek, arról nem beszélt. A HTC láthatóan továbbra is elkötelezett a Microsoft mobil platformja mellett, de természetesen az Androidot sem hanyagolja. "Nem fogjuk egyik vagy másik platformot előnyben részesíteni. Továbbra is nagy növekedést látunk az andoidos telefonok terén" - mondta Chang.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.